A kötetben összegyűjtött írások 20–21. századi magyar zeneszerzők munkásságát elemzik és értelmezik. Sosem kimerítő módon, és nem az empirikus-filologikus zenetudomány bázisán, hanem a befogadásesztétika perspektívájából. Ez utóbbi tekintetében az itt szereplő komponisták munkáinak egyik legszembetűnőbb közös vonása a modern zene bizonytalan kommunikatív hatékonyságának, kevésbé finoman fogalmazva ezoterikusságának problematizálása. Zeneműveik érzéki reflexiók arról a kulturális állapotról, amit a hermeneutikai filozófia szóhasználatával nyelvfeledtségnek hívhatunk, s ami – különös módon – az érzéki reflexió révén élénk és intenzív nyelvvé alakulhat vissza.