Hol húzódnak a demarkációs vonalak tudomány és „áltudomány” között? A válaszhoz hosszú és izgalmas úton vezetnek el a szerzők. A tudományok kiváltságos helyzetben vannak más tudásformákhoz képest. Az állam és a gazdasági szféra komoly összegekkel támogatja a tudományos kutatásokat. Az állampolgárok bíznak a tudósokban, adnak a szavukra. Nem véletlenül reklámozzák a fogkrémeket fogorvosok ajánlásával. Ezzel szemben a sámánok, auralátók és más tudományon kívüli „szakértők” megítélése jóval bizonytalanabb.
A tudomány és a futball kapcsolata nem újkeletű. Írtak már könyvet a labdarúgás és a játékelmélet (Palacios-Huerta, Ignacio: Beautiful Game Theory: How Soccer Can Help Economics. Princeton University Press, 2014), illetve a labdarúgás és a statisztika (Sumpter, David: Soccermatics: Mathematical Adventures in the Beautiful Game. Bloomsbury Publishing Plc, 2016) kapcsolatáról. Sőt, három évvel ezelőtt angol nyelven már jelent meg Csató Lászlónak könyve az operációkutatás sportban történő alkalmazásairól (Tournament Design: How Operations Research Can Improve Sports Rules? Palgrave Pivots in Sports Economics, Palgrave Macmillan, 2021), amiről Szádoczki (2022) írt könyvismertetést.
Az elmúlt harminc évben jelentős előrelépés történt az agy rugalmasságának és a tanulás alapjainak megértésében. Agyunk születésünktől fogva olyan tehetséggel rendelkezik, amelyet még a legjobb mesterségesintelligencia-szoftver sem képes utánozni: ez a tanulás hatékonysága. A csecsemők gyorsabban és mélyebben tanulnak, mint a mai legerősebb gépek. Ez a figyelemre méltó képesség pedig tovább fokozható az iskoláztatással. Az oktatás megsokszorozza agyunk amúgy is jelentős képességeit – de lehet-e javítani rajta?
Napjaink fő irányvonalát a mobilkommunikációs eszközök elterjedése, az internet új formációja, a digitális platformok számtalan variációja, a mesterséges intelligencia térhódítása, a beágyazott rendszerek terjedése és a nyílt forráskódú szolgáltatások elérési lehetősége jellemzi. A globalizáció, az információs és kommunikációs technológiák és a tudásrobbanás együttes hatása jelentős változásokat eredményezett a 21.
Barátság: Egy ember legjobb barátja összegabalyodott a nagy szerelmével. Mindkettőjükkel szakítania kellett egy életre. Melyik a nagyobb veszteség? "A barátság és a magány ugyanannak a társadalmi pénzérmének a két oldalát jelentik, és az egyikről a másikra váltogatva megyünk végig az életen. A kutatóorvosok az elmúlt évtizedben meglepődve észlelték, milyen drámai hatású lehet a barátság, nemcsak boldogságunkban, de egészségünkben, jóllétünkben és még abban is, hogy mennyi ideig élünk. Nem könnyen küzdünk meg az elszigeteltséggel.
A Reykjavík külvárosában élő tízéves fiú a „forró délen”, Norvégiában lakó nagyszüleinél tölti a nyári vakációt. A hetvenes években járunk, amikor a külföldre utazás olyan ritkaságszámba ment, hogy ezzel azonnal ő lett az osztály irigyelt és népszerű diákja. Ennek a nyárnak az emlékeit vagy inkább emléktöredékeit meséli el az író.
Számtalan alkalommal tapasztalhatjuk, mind az oktatás, mind a tudományos kutatás területén, hogy a folytonos idejű modellek sokkal nagyobb hangsúllyal jelennek meg, mint a diszkrét rendszerek. Ennek oka alapvetően az, hogy általában az előbbiek segítségével szeretnénk a természet különféle jelenségeit leírni és megérteni. Azonban – ahogyan azt Kovács Sándor Differenciaegyenletek (Typotex, 2020) című könyvének előszavában is olvashatjuk – az alkalmazott és elméleti matematika bizonyos területein gyakran előbukkannak a differenciaegyenletek is.
Erdős Pál (1913–1996) a 20. század egyik legnagyobb hatású matematikusa volt; a matematika számos területén új kutatási irányok kezdeményezője, új módszerek kidolgozója. Jelentőségét érzékelteti az általa írt 1500 cikk, amit összesen közel ötszáz társszerzővel készített el. A magyarországi matematikának is központi alakja, már a sokadik generáció járja az általa megkezdett utakat. Életéről több könyvet is írtak, kettő magyarul is olvasható: Bruce Schecter: Agyam nyitva áll!: Erdős Pál matematikai utazásai. Ford. Gyárfás Vera.
Az általános relativitáselmélet alapjait Einstein 1915-re fektette le tíz évnyi nagyrészt magányos kutatás eredményeképpen.
Ha valaki egy bestseller regényt vagy filmforgatókönyvet írna a mechanika tudományterületéről és annak „szuperhőseiről”, akkor minden bizonnyal a szereplők között lenne Isaac Newton, Joseph-Louis Lagrange, William Rowan Hamilton, Jules Henri Poincaré és még néhányan. Mit szólna, kedves olvasó, ha azt mondanám, hogy ennek a regénynek a változata egyetemi jegyzet formájában már elérhető a kiadók polcain?
