Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Vári Erzsébet, Vári István
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 285 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-9664-51-7
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Elfogyott

Festménytörténetek

Autóstoppos arkangyal

Magyar Narancs
2008. szeptember 25.

A már nagybeteg francia művé­szettörténész 2003-ban arra vállal­kozott, hogy a France Culture rá­dióadóban huszonöt, egyenként húszperces adásban festményekről mesél. Ahogy a hallgatók sem lát­ták a maguk valójában a műveket, Arasse is emlékezetből beszélt; a „szavak alkotta hálóval” kívánta megidézni a kimondhatatlant. S bár a képzőművészeti alkotásokat nem lehet egy az egyben átfordítani verbális diskurzusba, Arasse kí­sérlete sikerült: az előadások nem­csak élvezetesek, hanem egyben a magas színvonalú ismeretterjesz­tés mintapéldái is. Halála után, az adások szövegéből összeállított kötet olvasójának kicsit azért könnyebb a dolga, hiszen a könyv vé­gén 45 színes kép segíti a vizuális eligazodásban.
Arasse érdeklődésének közép­pontjában a reneszánsz festészet állt, de kutatásai során nem csat­lakozott egyetlen művészettörténe­ti iskolához sem. Afféle részlethalász volt: szenvedélyesen izgatták a váratlan, nehezen megmagyaráz­ható képi elemek. Miért van Anto­nello Messina Szent
Sebestyén című festményén a szent köldöke helyén egy szem? Mit keres Fran­cesco del Cossa Angyali üdvözleté­nek előterében egy hatalmas csiga? Miért van egy szokatlan gomblyuk Filippo Lippi Szűz Máriájának ruháján? (És összefügg-e ez utóbbi azzal, hogy a szerzetes aktív és gyümölcsöző szexuális életet élt modelljével, egy Lucrezia nevezetű apácával?) Miért visel papucsot Mantova ura, Ludovico Gonzaga herceg egy, a palotájába Mantegna által festett, reprezentációs célú freskón?
Egyáltalán milyen legitim kérdé­sek tehetőek fel egy XV. századi festménnyel kapcsolatban? Először is óvakodjunk az anakronisztikus megközelítésektől, hiszen értel­metlen felhánytorgatni, mi több negatívan megítélni azt, hogy a tre­cento művészei nem ismerték a perspektivikus ábrázolás technikáit. Másodszor nem árt, ha megfelelő, mély és alapos tudással rendelke­zünk a korszakról, így elkerülhetjük az olyan csacskaságokat, amilyene­ket Arasse egy kevésbé iskolázott hallgatója követett el egy Angyali
üdvözlet műleírása kapcsán. („A bal oldal fenti részén furcsa mó­don egy felhőre könyöklő öregem­ber látszik. Talán Isten.”) Az iko­nográfiai, stílustörténeti, történel­mi és kultúrtörténeti tudás azon­ban mit sem ér, ha nem párosul szerénységgel és a kételkedés jogá­val. Arasse festménytörténetei ép­pen ettől olyan szimpatikusak: a műleírások/értelmezések a hosszan tartó és kíváncsi nézelődés­ből, az adott mű ráérős letapogatá­sából indulnak ki – bár manapság (mint azt szomorúan meg is jegy­zi) egyre kevesebb időt hagynak a múzeumok és templomok műélvezetre. A műben olvashatunk Mona Lisa rejtélyes mosolyáról (ami sze­rinte egyáltalán nem rejtélyes), a perspektivikus ábrázolás megjele­nésének vallástörténeti/politikai okairól, Raffaello Santi gyors stilá­ris váltásáról a reneszánszból a manierizmusba, a Sixtus-kápolna restaurálásának eredményeiről vagy arról, hogy Veermer miként festette homályos képeit. S bár Arasse néha kortárs művészekkel is foglalkozott (monográfiát írt An­selm Kieferröl, tanulmányt Andres Serranóról és Cindy Shermanról), ezekben az esetekben is az izgatta, hogy miként kapcsolódnak a klasszikus festészeti problémák­hoz, a művészek évszázadokon át­ívelő párbeszédéhez. Saját szere­pét pedig nem nagyította fel - el­lentétben a mostanában divatos, a művészek alkotásába aktívan is be­leszóló kurátorokkal, „megmondó­emberekkel” vagy a saját fontosságuktól eltelt, sokszor felületes műkritikusokkal. A művészettörté­nész „szerény révész, a művész után következő második kéz” - állította -, egyfajta közvetítő a műal­kotás és a néző között. S ez a ro­konszenves hozzáállás áthatja a Festménytörténetek egészét.
A Typotex Kiadó által magyarul megjelentetett mű szinte tökéletes, a recenzens csak két apróbb hibát (egy értelmetlen mondatot és egy hibás írásjelet) fedezett fel, s a for­dítók/szerkesztők által beépített jegyzetapparátus is kiváló (bár Mi­chel Butor A szavak a
festészetben című műve 1986-ban megjelent magyarul, a Corvina kiadásában). A könyv borítója kétrétegű, a felső­be vágott három kis rózsaablakon keresztül felsejlik néhány részlet Ambrogio Lorenzetti 1344-ben ké­szült Angyali üdvözletéből; az ark­angyal és Mária kezei és a kettőjü­ket elválasztó mintás márványpad­ló. Ami kezdetben tipográfiai hibának tűnt (ti. nem látszódnak a fon­tosnak gondolt részek, azaz az ala­kok feje), a könyv olvasása után ér­telmet nyer - hiszen a mű a szinte mellékes fragmentumokból fakadó problémák köré épül fel. Például arra a kérdésre, hogy miért int Gábriel arkangyal a Megtestesülés pillanatában olyan furcsa, anakronisztikusan autóstoppos mozdu­lattal Mária felé. Olvassák el, én nem árulom el!

Dékei Kriszta

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK