Megjelent! A Typotex Világirodalom sorozat legújabb tagja - Imma Monsó: Sosem lehet tudni
A Typotex Világirodalom sorozat legújabb tagja - Imma Monsó: Sosem lehet tudni
Tavaszi szünet az ELTE Pulton! Április 16. és 22. között a Könyvespult zárva tar! Nyitás április 23-án.
Hírek

Recenziók: Jóra való restség


Sergio Penvenuto: Jóra való restség

Élet és Irodalom
2012-3-27

A kiadó A 7 főbűn című sorozatában eddig a torkosságról és a kevélységről esett szó. A leg­újabb kötet

Sergio Penvenuto: Jóra való restség

 

című munkája, amely a közönyösség szenve­délyét állítja a középpontba. Mit jelent a restség? Eleinte azoknak a remete szerzeteseknek rótták föl, akik a szent elmélkedés helyett lus­tálkodtak. A középkorban még megkülönböz­tették a restség (henyeség, lustaság, nyugtalanság, alkalmatlankodás, semmittevés, bőbeszé­dűség, kíváncsiság) és a szomorúság (nehezte­lés, kishitűség, elkeseredés) bűnét, később azon­ban I. Gergely pápa e kettőt összevonva nyolc­ról hétre csökkentette a főbűnök számát. A rest kétszer fárad mondását is jól ismerjük, s e gon­dolatébresztő kötet segítségével kultúrtörténe­ti áttekintést kaphatunk például arról, miért ábrázolták Nyugaton hidegnek és száraznak a renyheséget (majd a melankóliát) - a dermedt, forróságtól mentes lélek kiszárad, még a vi­gasztaló könnyek is elapadnak.

A szerző a fogalom megváltozását is nyo­mon követi, s bemutatja, hogy az európai köz­nyelvek nagy részében a restség egyszerűen semmittevést jelent: „A latin pigritia 'lustaság' szóból származik a francia parese, a spanyol pereza és a portugál preguiça. A német Träheit a träge - 'tétlen, nehéz' - szóból jön, mely pedig a tragenből , ne ('tart', 'elvisel') származik: nehézség és tehetetlenség. Az angolban a restség a sloth, a középkori slowth-ból ('lassúság'). Viszont az orosz уныние szó leginkább a szomorúsággal függ össze, és a ныть-ból ered, ami a csüggedésből eredő sírást jelenti." (24.) A magyar nyelvben a restség szinonimája a lustaság és a tunyaság. Ha értelmezzük a fogalmat, akkor külső és belső, fizikai és lelki restséget is meg­különböztethetünk. A hagyományos falusi élet­ben talán a legnagyobb bűnnek számította tét­lenség, s az eredetmagyarázó néphagyomány szerint Isten a legyet, a tetűt, a bolhát és a szú­nyogot a restség büntetésére teremtette.

Sergio Benvenuto pszichoanalitikus, filozó­fus, a Journal of European Psychoanalysis című fo­lyóirat főszerkesztője, szakmájából adódóan hosszan értekezik a lelki folyamatokról, rész­letesen elemzi a depresszió és a narcizmus je­lenkori szerepét; véleménye szerint minden lelki betegséget bizonyos értelemben elszen­vedünk és választunk is. A könyvben számos irodalmi vonatkozás is szóba kerül: Shakes­peare Hamletje, amelyben az író eredeti mó­don tér vissza a melankolikus ember akkorra már sztereotípiává vált mintaképéhez; az oroszok közül megkerülhetetlen Csehov Ivanovja és Goncsarov Oblomovja. Külön fejezetet kap Baudelaire és a dendi spleenje, de Samuel Backettről is hosszan olvashatunk. „Csehov gyakran és szívesen vitt színpadra rest embe­reket;'Beckettnél valahogy maga az írás lesz rest" (172.) - írja a szerző, s akár ezzel, akár más megállapításával akár vitába is szállha­tunk. Hiszen épp ez a legfőbb erénye a bűnökről szóló sorozat köteteinek: gondolatéb­resztők, és semmiképp sem hagyják az olva­sót a tétlenség bűnébe esni.

(Fordította Horváth Csaba. Typotex Kiadó, Buda­pest, 2011. 226 oldal, 1800 Ft)

 

Gajdó Ágnes

Mi a jó nekünk?

Magyar Nemzet
2011-10-01

Isten jó, még ha ezt néha ügyesen titkolja is. Ez világos számunkra, hiszen néha Jóistennek szólítjuk. Mérhetetlen jóságának kétségbevonhatatlan, kézzelfogható bizonyítékai nap mint nap itt hevernek a lábunk előtt, rajtunk múlik, hogy észreveszszük-e őket és lehajolunk-e értük. Persze gyakran még így is elkél a segítség. Az én egyik lelki vezetőm például Bernadette nővér, de nem csak az enyém természetesen. Bernadette nővér nem akadt el a reneszánsznál, korunk kihívásainak megfelelően elektronikus levelekben küldi üzeneteit szerte a világba Rómából, a Szent István Házból, Adj helyet a jónak címmel. Mondhatjuk (öröm)hírlevelek ezek, példázatok, történetek, versek, képek, szeretettel és mindennapi imáival küldi őket, derűt és a félelemmentes élet lehetőségét sugározva. Egy biztos, Bernadette nővér mentes a jóra való restségtől. A jóra valórestség (képünkön Hieronymus Bosch munkája), a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság és a harag mellett a hét főbűn egyike. A hét főbűnre az ókori világban a gonosz megtestesüléseként tekintettek, a zsidó–keresztény kultúrkörben pedig az erkölcstelenség elleni harcban kapott kiemelt szerepet. Tegyük hozzá, helyesen. Ha mindez nincs, már régen megették volna egymást az emberek.

De mit mondanak ezek a kifejezések a ma emberének? Egyáltalán maradt-e még valami szerepük egy olyan korban, amelyben úgy tűnik, szinte mindent meg lehet tenni, büntetlenül? Nos az már kiderült, hogy érdekfeszítően beszélni, írni vétekről és bűnről lehetséges. A Typotex Kiadó A 7 főbűn című sorozatában (Francesca Rigotti: Torkosság – A falánkság szenvedélye című könyvéről már megemlékeztünk az Infrakultúra hasábjain) hét tudós járja körül a témákat, lebilincselő izgalmakat kínálva az olvasónak. Sergio Benvenuto Jóra való restség – A közönyösség szenvedélye című munkája egyszerre kalandos és filozofikus. Amint azt az alcím ebben az esetben is sugallja, a szerző inkább szenvedélyként értelmezi a bűnt. Akkor viszont valamennyien szenvedélybetegek vagyunk, még a legszikárabb arcok, az ateisták és az absztinensek is. A történet az egyiptomi kősivatagban kezdődik, ahol egy magányos szerzetes egész élete során arra törekszik, hogy minél jobban hasonlítson Krisztusra és szakadatlan küzdelmet folytat a déli démonnal, a restséggel. Mert a csüggedés, a nemtörődömség, a közöny, a hanyagság akkor támad, amikor a legmagasabban van a nap és így lesz majd a középkori kolostorokban is. A középkori lista még megkülönböztette a restség és a szomorúság bűnét. A restséghez tartozott a henyeség, a lustaság, az alkalmatlankodás, a semmittevés, a nyugtalanság, a gondolatok elkalandozása, a bőbeszédűség és a kíváncsiság. A szomorúsághoz pedig a neheztelés, a kishitűség és az elkeseredés. Aztán a nagy újító, Gergely pápa nyolcról hétre csökkentette a főbűnök számát, az említett két bűnt egyszerűen összevonta. Ha összeolvassuk a két halmazt, nem más jön ki belőle, mint amit ma depressziónak hívunk és külön iparág foglalkozik vele. És már el is jutottunk a kolostorok hűvöséből a világi létbe, ahol Benvenuto szintén otthonosan mozogva kalauzolja olvasóját. Schopenhauer, Nietzsche, Baudelaire, Csehov, Freud, Heidegger, Camus, Beckett a húzónevek. Oblomovizmus, nárcizmus, egzisztencialista különállás, egészen napjaink biotechnológiai kultúrájáig. Benvenuto könyve letehetetlen, fura módon olyan, mint egy jól kiválasztott, növényi eredetű antidepresszáns. Viszont egy pillanatra se felejtsük el azt a boszorkányokkal kapcsolatos középkori megállapítást, mely szerint a sátán az őrült nőket kedveli.

Hegyi Zoltán

Korszerű, kicsinyes bűneink - A hét főbűn sorozat

Magyar Narancs
2011-09-08

Montalbano felügyelő a népszerű tévésorozatból vajon a torkosság bűnében vétkes, vagy csak ínyenc? Ez a probléma bizonyára komoly megfontolás tárgyát képezte volna évszázadokon át, hiszen a zsidó-keresztény kultúrkörben a torkosság a hét főbűn egyike, és súlyos túlvilági büntetést vont maga után. Régi korokban a mások vétkei után kutakodó híveknek könyebb dolguk lett volna e bűnt Montalbanóra bizonyítani, mert a főbűnök közt egyedüliként a torkosság szemmel is látható volt, manapság azonban a fölös kilóit bárki ledolgozhatja egy kis edzéssel a konditeremben, vagy úszással, amint azt Vigata felügyelője is teszi. A képzeletbeli szicíliai nyomozó vétkességének kérdését Francesca Rigotti vetette fel a bolognai Mulino Kiadó A 7 főbűn című kiváló sorozatában, melynek tudós szerzői, amint az a magyar változatot a közelmúltban útjára bocsátó Typotex könyvborítóján olvasható, a vallásos hagyománytól elszakadva, "egészen szokatlan, mai szemlélettel vizsgálják" a főbűnöket. 

A sorozat elsőként kiadott Torkosság című kötete rögtön eloszlat egy esetleges tévhitet: a hét főbűn nem azonos a halálos bűnökkel. A katolikus teológia szerint a főbűnök azért kapitálisak, mert a többi bűn forrásai, és súlyosságuktól függ, hogy bocsánatosnak vagy halálosnak minősülnek-e. A középkori Isteni Színjátékban Dante e kategorizálást követi: akik némi kitérő után majd a Mennybe kerülnek, a Purgatóriumban időznek, így a falánkok egy része is, akik megúszták annyival, hogy csontsoványra fogyva csak "szemük gödréből bámulgatnak". A földi életükben változatos és illatos ételekben tobzódó torkosokat azonban a Pokolra juttatja, ahol szünet nélkül egyhangú "súlyos, örök eső esik" rájuk, és mindörökké "bűzlő sárban cammognak". Az éhínséggel gyakran sújtott Európában a torkosság ellentéte viszont érthető módon erénynek számított; számos középkori szentet, akit ma anorexiával kezelnének, éppen a böjtölés önmegtartóztatása miatt övezett tisztelet. ATorkosságnak és a magyarul idén megjelent másik két kötetnek - Jóra való restségKevélység - közös jellemzője, hogy szerzőjük figyelemmel kíséri az általuk tanulmányozott főbűn tartalmának és megítélésének változását, s mindegyikük arra a következtetésre jut, hogy elvilágiasodott korunkban háttérbe szorult az egyéni felelősség kérdése, és végső soron bűneink "a társadalomra hullanak vissza". Az elhízottság többé nem a torkosság bűnének fizikai jele, hanem genetikai örökség, de legalábbis a modern életmódnak és az egészségtelen ételeknek köszönhető. Az erkölcsi szempontot negligáló engedékenység következtében Montalbano falánksága is enyhe megítélés alá esik: a szerző szerint ugyan bizonyosan ínyenc, mert meg tudja állapítani az ételek összetevőit, de hogy torkos-e, azt csak annak az esetnek kapcsán veti fel, amikor a felügyelő a hűtőszekrényből egyszerre négy adag zelleres padlizsánkrémet vesz ki a tányérjára, s Rigotti az ítélkezéssel adósunk is marad. 

Jóra való restség, ami állítólag annyira elnyerte a Sátán tetszését, hogy lubickolt benne, meglehetősen komplex bűn: a kora középkori lanyhaság és szomorúság bűnének összeolvadásával jött létre, ráadásul alkotóelemeik leírására számos szinonim jelentésű latin szót használtak. Például a lanyhasághoz tartozott az "instabilitas", az utazgatás vágya, ami a szerzeteseket kísértette, mivel fogadalmuk része volt, hogy kolostorukban, cellájukban "stabilan egy helyben maradjanak"; a szomorúság albűne, az "amaritudo" pedig a szív keserűségét jelentette, ami "a munka iránti közönybe és unalomba taszította" a lelküket. A haragot társbűnnek, a restség ellenpólusának tekintették, Dante együtt is kezeli őket. A Pokolban található Styx folyóban a víz alatt felül a haragosok, alattuk a restek helyezkednek el, bár utóbbiaknak mai szemmel épp elég büntetés lehetett, amit bevallanak magukról: "Zordon volt a lelkünk / az édes légben, vidám napsugárban, / mert belül méla ködöket cipeltünk". A tizenkilencedik században Baudelaire ezt az érzést már spleennek nevezte, s egyenesen kérkedett vele, ma pedig depresszióként diagnosztizálják, azaz a torkossághoz hasonlóan orvosi kérdéssé vált. A restségről szóló kötet szerzője, Sergio Benvenuto úgy véli, a modern pszichiátria álláspontja, miszerint "problémáink eredete teljességgel az agyunkban van, nem a világban", elidegenít a valóságtól. A kevélység történetét összefoglaló Laura Bazzicalupo pedig azt rója fel a pszichológia tudományának, hogy a mindenekelőtt való önmegvalósítás bátorításával - ami oda vezet, hogy az ember hajlamos túllépni a korlátokon - segíti a kevélység új formáinak terjedését, vagyis éppen azét a főbenjáró bűnét, amelyik mind közül a legsúlyosabb. 
A kevélység "a bűnök királynője", mert az emberi természet lényegéhez tartozik, ez az eredendő bűn, melynek első elkövetője a bukott angyal, Lucifer, aki nem fogadta el Isten abszolút hatalmát, tehát a létezés hierarchiáját. E bűn megítélése kezdetektől fogva ambivalens, mert az emberi nagysághoz kapcsolódik, és "a kiválóságban gyökerezik". Azaz csak gyökerezett, mert mára a kevélység "kis, piszkos formái" váltak uralkodóvá (a szerző itt nem fukarkodik huszadik századi politikusok nevének sorolásával), s nem véletlen, hogy ma már leginkább csak gőgnek nevezik. Az újfajta gőg lényege a mások életének és akaratának megvetése, a szenvedésük iránti érzéketlenség, lenézésük és kirekesztésük, s megnyilvánulási formái többek közt az arrogancia, az önteltség, pökhendiség, a mindenhatóság képzete és a hiúság. Lucifert Dante a Pokol legmélyére száműzte, de mi lesz azzal a bűnössel, s bizonyára mindnyájan ismerünk ilyen embert, kinek tettei nélkülözik a fenségességet, és aki már csak e megvetésre méltó tulajdonságokkal jellemezhető. Itt most nem Montalbanóra gondolok.

Kádár Judit