Leibniz nevét leginkább arról ismerjük, hogy képes volt azt állítani: „Ez a világ a lehető világok legjobbika.”

Talán ennyit sem tudnánk, ha nem lenne közismert, hogy Voltaire olyannyira fölháborodott, hogy megírta leghíresebb művét, a Candide-ot, minden ízében kigúnyolva e kijelentést. Mért jutott ilyen következtetésre Leibniz? Ki is volt ő? Az utolsó univerzális géniusz – mondják, ahogy Leonardo az utolsó polihisztor. Nagy Frigyes úgy vélte, Leibniz önmagában kitett egy egész akadémiát, enciklopédikus rendszerező tudása és a folytonos dialógusra nyitott személyisége máig inspiráló életműhöz vezetett. Enciklopédikus tudása kiterjedt a filozófia, a logika, a teológia, a történelem, a jogtörténet, a matematika, a fizika, a geológia területeire.

Rendszerező hajlama arra ösztökélte, hogy e sokféle tudását a lehető legkevesebb számú elvek köré építse fel, így jutott el a monasz gondolatára, amely alkalmas volt még a differenciál- és integrálszámítás megalapozásához is. Korának szinte minden gondolkodójával levelezett, szüksége volt a dialógusra, saját rendszerét állandó egyeztetés alá vetette. És bár Diderot szerint ő volt korának legolvasottabb embere, nem riadt vissza a diplomáciai feladatoktól sem. Nehéz számot adni arról, hogy jelentőségéhez képest a mindenkori magyar olvasók számára mért olyan kevés mű jelent meg Leibniztől és Leibnizről, ez utóbbit pótolja a jelen könyv.

Michael-Thomas Liske (1954) német filozófus. Münsteri és freiburgi tanulmányai után jelenleg a Passaui Egyetem filozófiaprofesszora. Szakterülete a modernitás előtti filozófia: görög antikvitás, skolasztika, korai racionalisták.