0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
Recenziók
review_pic
A félszerzet órája (2017.08.08)

A magyar társadalom rákfenéje a beteges kockázatkerülés,amely folytonos kitéréshez,meghunyászkodáshoz és végül depresszióhoz vezet. Kisgyermekkortól úgy szocializáljuk az embereket, hogy „kerüljék a bajt”. Az eredményt látjuk,nem kell kommentálni.Az innovatív, progresszív kezdeményezések mindig kockázattal járnak, és sokuk valóban bukással végződik, de a lényeg az a kevés, amelyik végül sikeres lesz. Kockázat nélkül az induló vállalkozások sem jutnának pénzhez, nem lennének sikeres fejlesztések, az ipari és az informatikai forradalom se történt volna meg. Különösen nagy jelentősége van a nyugati társadalmak sikerében annak az elvnek, hogy épp a recesszió idején kell a leginkább új befektetések befogni. John M.

review_pic
Csók és matek (2017.08.08)

A Nobel-díjas Leon Lederman a Chicagói Egyetemen tartott egy kurzust „Kvantummechanika költők számára” címmel bölcsészhallgatók részére. Elmondása szerint tanulságos volt látni, hogy miként váltanak ki automatikus menekülési reflexet a hallgatóságból az olyan egyszerű képletek is, mint az s=vt. Viszont ha ravaszul úgy tesszük fel a kérdést, hogy mekkora sebességgel kell hajtani ahhoz, hogy 120 mérföld távolságot két óra alatt megtegyünk,akkor nincs az a zseniális alanyi költő, akik ne vágná rákapásból a helyes választ. Úgy tűnik, mindenféle körmönfont matematika-szakmódszertani csel ellenére a társadalom nagyobbik felében idejekorán kialakul a matekfrász. Másrészt van egy kisebbség,amelyik kifejezetten élvezi a matekot. Ők azok, akik jóízűen tudnak nevetni az olyan vicceken, hogy „Megy egy függvény a sivatagban.

review_pic
Babák a hangok világában (2017.08.08)

Az iskolai nyelv- és nyelvtanórákon sok mindent tanítanak a magyar és idegen nyelvekről, több-kevesebb, de leginkább vajmi kevés eredménnyel. Vagyunk egypáran, akik 8–12 évi orosznyelv-tanulás után is csak annyit tudunk oroszul, hogy „Táváris ucsítyelnyica,ja dakladiváju vam…” No meg persze a lenini örök bölcsességet:„Ucsítyszja, ucsítyszja, ucsítyszja!”. Közhely, hogy a magyar nehezen és kevéssé tanul idegen nyelvet, és ebben sajátos anyanyelve,nyelvi izolációja is szerepet játszhat. Mégis furcsa ez a dolog, hiszen legalább egy nyelvet mindenki megtanul anélkül, hogy bármiféle iskolában, akármilyen módszertannal oktatták volna: az anyanyelvét. A nyelvtanulás képessége velünk születik, és bizonyított tény, hogy a beszélt nyelv akkor is kialakul, ha semmilyen szociális háttere nincs, és senki nincs, akitől el lehetne tanulni.

review_pic
Virágok (2017.08.03)

Ha önmagunkkal való szembenézés, akkor persze inkább a Könyvfesztivál egyik újdonságáról, a Virágokról kellene írnom. A pompás című könyv (borítóján a szerző festményeivel) méltó testvére a portugál író, Cruz korábban magyarul már megjelent (s most újra kiadott) regényének, a Kokoschka babájának. Bár a cselekmény alapvonalai ezúttal könnyebben vázolhatók, a kötet maga mégis ugyanúgy igazi enigma.Egyik főhősünk az elbeszélő, a sikeres újságíró, aki egyszerre csak megőrül. Szerelmes lesz, kilép hideg, rosszul sikerült házasságából, elhagyva feleségét, s folyton csak az ideálról álmodva - a kislányához, Beatrizhoz azonban nagyon ragaszkodna. A történet azonban nem egy válás, hanem egy nyomozás története, köszönhetően a másik főszereplőnek, Ulme úrnak, aki különös betegsége miatt elveszítette az emlékeit.

review_pic
Isten a tanúm (2017.08.03)

Még az év elejének megjelenése volt Makisz Citasz görög író Isten a tanúm című pompás kötete, amely azonnal kedvencem lett.  Egy igazi kortárs kisember-történet Görögországból, onnan, ahol nemcsak antik romok, napbarnított turisták és ógörög tragédiák teremnek, de volt államcsőd, van munkanélküliség és a népesség 98%-a ortodox keresztény. Itt tengeti életét az ötvenéves Hriszovalantisz, a tökéletes antihős, tele siralmakkal, nyavalyákkal, betegségekkel, depresszióval, vallási mániákkal és mérhetetlen mennyiségű önzéssel: utóbbiról azonban észre sem veszi, hogy létezik... Szerinte ugyanis mindenki csak siránkozik és nyavalyog, képzelt bajaival és lelki gondjaival zaklatja őt, keseríti az ő életét és játszadozik az ő sorsával.

review_pic
Miért nem vagyok keresztény? (2017.08.03)

Örülök, hogy Typotex-Zsuzsa elküldte nekem ezt a könyvet, bár kifejezetten utáltam (mármint a könyvet). Ugyanakkor ez egy olyan könyv, amelyet mindenkinek javasolnék olvasásra, már csak azért is, mert számos érdekes fejtegetést találni benne olyan kérdésekről,amelyek érdeklődésre tartanak számot.Amikor először olvastam a címet, körülbelül ez volta reakcióm: „Ez az Ön magánügye, mi közöm hozzá?”De mi van akkor, ha valakit korábban keresztény filozófusként ismertek s most rájön arra, hogy az egész tévedés volt, s kötelessége olvasóit erről felvilágosítani? Lehetséges, hogy így volt, lehetséges, hogy nem.S mivel erről senki sem értesített, visszatértem az első reakciómhoz: „magánügy, semmi közöm hozzá”.A könyv utolsó alfejezete ebben meg is erősített.

review_pic
Matolcsy az MNB-alapítványok millióiból megjelent könyvben a közjóról ír (2017.08.02)

Közjóról ír a korábban a közpénz közpénzjellegének megszüntetésére törekvő Matolcsy György. A jegybankvezér írásának helyet adó kiadványt támogató három MNB-alapítvány közül az egyiknek ő maga a kuratóriumi elnöke. Reméli, hogy a könyv segít az eligazodásban a közpénzügyek szövevényes területén. KORÁBBAN A TÉMÁBAN: Matolcsy György szeret nyomot hagyni. A korábbi gazdasági miniszter, jelenlegi jegybankelnök előszeretettel beszél az általa vezetett intézmények vagy éppen az Orbán-kormány tetteiről úgy, mintha azok történelmi jelentőségű cselekedetek lennének. Születnek írások, könyvek, könyvkritikák is, amelyeknek az elkészültében kisebb-nagyobb mértékben részt vesz. Két hónapja például a Matolcsy-vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) könyvsorozatának legújabb darabját mutatták be üzletemberek és a magyar gazdaság krémje előtt.

review_pic
Ezt olvasd el, mielőtt megvernek a nyílt utcán! (2017.08.02)

Adolf Hitler megmentette az életem. A Typotex Világirodalom-sorozatának egyik vonulatából lassan össze lehetne állítani egy Jelenkori Emberi Színjáték karakterkatalógusát. Az egyes szám első személyben megszólaló regényhősök, akik saját életüket mesélik, olyan bugyrait mutatják fel élhető/élhetetlen világunknak, mely messze túlmutat azon, amit közvetlenül megtapasztalhatnánk, vagy meg akarnánk tapasztalni… A közelmúltban megjelent Isten a tanúm című regény mesélőjét simán pépesre verné, taknyán-nyálán rángatná legfrissebb „hősünk”, Vandam, aki egy lakótelepen tengeti/meséli hétköznapjait… …azokat a hétköznapokat, melyeket a – város a városban – lakótelep határoz meg. Ismerős lehet a terep, és ismerős a figura, a kigyúrt fazon a kocsmából, akinek olvasottsággal súlyosbított butaságánál csak, az egója nagyobb.

review_pic
Mihez kezdjünk ma egy középkori eretnekkel, pláne, ha nem volt eretnek? (2017.08.02)

Azt, hogy Tamás, az aquinói szent miért népszerű, példaértékű, és máig hatóan fontos hivatkozási alapja katholikus gondolkodóknak, érteni vélem. (Azzal együtt is, hogy elég komoly szellemi erőkifejtést vár el a mai olvasótól.) Sokkal rejtélyesebb viszont, hogy a vele nagyjából egy súlycsoportba tartozó Eckhart mester – és életműve – mennyire rácseszett arra, hogy eredeti gondolkodó mert lenni. Volt egy embernek egy sündisznója, amelynek segítségével gazdag lett. Ez az ember közel lakott a tengerhez. Amikor a sün megérezte, hogy merre fordul a szél, felmeresztette a tüskéit, és hátát abba az irányba fordította. Egyszer a tengerhez ment ez az ember, és így szólt a hajósokhoz: »Mit adtok érte, ha megmondom, merre fordul a szél?« Eladta a szelet, és gazdag lett. Éppígy az ember is erényekben gazdag lehetne, ha… [221.

review_pic
Sötét erdő (2017.08.02)

Fioretti már egy Caravaggióról írt regénnyel megízlelte a populáris irodalmat, és úgy döntött, az Isteni színjáték is megérdemel egy kortárs interpretációt. Paradox módon Dante életműve az olasz olvasók számára a legelérhetetlenebb: minden más nyelven a fordítók értelmezésében, a jól ismert nyelvezettel szólal meg Vergilius tanítványa, egyedül az olasz olvasó számára tűnt el a nyelv zamata valahol a múlt egyik kanyarjában, hogy végül csak az irodalomtudósok élvezhessék azt. Ezért aktuális Francesco Fioretti vállalkozása. Az olasz irodalomtörténész és Dante-kutató korábban már egy Caravaggióról írt regénnyel megízlelte a populáris irodalmat, és úgy döntött, az Isteni színjáték is megérdemel egy kortárs interpretációt.