0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
 

AZ ELVÁGOTT PÓKHÁLÓSZÁL

www.konyvhet.hu
2014-6-22

– Hogyan látja a tudományos könyvkiadás helyzetét?

– A természettudományban – a Typotex alapvetően ezen tudomány könyveit jelenteti meg – nincs magyarul könyvkiadás, az angolul folyik. Aki ma Magyarországon tudós és publikál, az általában nem magyar könyvet ír a tudományáról, hanem elsősorban cikkeket ír, és ha van módja, akkor angolul nagy külföldi, a világot behálózó kiadóknak dolgozik. Ki a Springerhez, ki a Kluwerhez, ki a World Scientifichez, amelyik szingapúri, vagy az Elzevirhez, tehát azokhoz a nagy világkiadókhoz ír, aki világ minden pontján jelen vannak és szinte minden régióban van irodájuk és terjesztői bázisuk.
Egy magyar természettudós ha mégiscsak rászánja a drága idejét, hogy tankönyvet írjon, ahhoz szerintem egy belső elhivatottság kell, és hogy letisztuljon benne az adott tudománya. Ténylegesen úgy gondolják ezek a tudósok – fizikusok, kémikusok, matematikusok –, hogy van egy látásmódjuk a saját területükre, úgy gondolják, hogy ilyetén módon lehet a legjobban azt tanítani, és hogy jó az, ha megvan magyarul. És van aki éveket is szán erre a munkára. Ez lényegében honfiúi vagy honleányi cselekvés ezen szerzők részéről, ugyanis a tudományos mérés szerint ennek kevés az értéke. Ezért gondolom, hogy ez elsősorban gesztus a szerzők részéről. 
Szerencsés adottság ha valakinek megadatik az íráskészség, és tud írni az adott tárgyáról, kifelé, a publikum számára. De ennek az ideje bizonyos fokig lejárt, illetve nem járt le, mert Amerikában éppenséggel remekül működik, de itthon, Magyarországon most nincs nagy keletje. Egyszerűen nem sikk általánosan művelt embernek lenni. 
Másrészt mostanában a legjobban az ismeretterjesztés szót utálom – már ebben a tárgykörben –, mert az ismeretterjesztés olyan mértékben lement a gagyiig, hogy egész egyszerűen nem is akarnám az általunk kiadott könyveket ismeretterjesztő könyveknek nevezni, hanem inkább kívülállóknak, a szakmán kívül állóaknak szólónak. Ebben a kategóriában elég sok könyvet hozunk be, elég sok könyvet fordítattunk. Az az attitűd ma Magyarországon, hogy én művelt legyek a negyven fölöttiekre, vagy inkább az ötven-hatvan évesekre jellemző, akik ezen nőttek fel, hogy az is a dolgunk a világban, hogy legyen egy világképünk, és ahhoz, hogy egy valósághoz közelebbi világképünk legyen, olvassunk matematikáról vagy az orvoslásról, vagy a genetikáról, holott nem ez a szakmánk. – Érdekes módon az orvosok például szeretik olvasni a mi könyveinket, pedig egyáltalán nem adunk ki orvosi könyveket.


– Hogyan próbál meg a Typotex Kiadó mindezek ellenére talpon maradni?

– Van egy ötletünk, mely talán segíthet a túlélésben. Az új kiadásokat metakönyvként csináljuk meg, ez az én elnevezésem, de később Horányi Özséb javasolta, hogy hívjuk szuperkönyvnek. Ez valami olyasmi volna, hogy kiadjuk a gerincét a tudnivalónak könyv formában – ez az abszolút szakkönyvekre vonatkozik, nem a kívülállóknak szólóakra –, a honlapunkon pedig létrehozunk egy „tudásfelhőt”, egy tudásbázist, ami kiegészíti magát a könyvet. Tehát mondjuk vannak olyan aspektusai egy könyvnek, ami egy főiskolásnak vagy egyetemistának nem kell, de aki mélyebben foglalkozik az adott témával, annak igen, és azt megtalálja a honlapunkon. Emellett feltesszük az internetre a tartalomjegyzéket, a tárgymutatót, a szerzőről szóló információkat, tehát egy egész tudásfelhőt képezünk. Eddig is csináltunk ilyesmit, feltettünk recenziókat, hibalistákat, de most ezt még mélyebben akarjuk megcsinálni és egy új struktúrában. Tehát a javított kiadások már ilyen szuperkönyvek vagy metakönyvek lesznek. Ez az ami most engem lelkesít, hiszen ténylegesen cselekszünk valamit és előbbre lépünk.


– Mi a véleménye az állami támogatásokról?

– A támogatásokkal kapcsolatban hihetetlen cinizmust érzékelek az állam részéről. A honlapomon megtalálható, hogy mit mondott öt évvel ezelőtt Miklós Tamás arról, hogy miért kell magyarul szakkönyv, tudományos könyv (http://www.typotex.hu/book/olvas/miklost.htm). Ténylegesen arról van szó, hogy ha nem muszáj intelligensen beszélni magyarul, mert azt nem támogatják, akkor egy idő múlva majd nem beszélünk intelligensen magyarul, hanem csak konyhanyelven. Az az igazság, hogy például Hollandia mostanában tért vissza ahhoz, hogy szakkönyveket hollandul csináljon, Finnország pedig most kezdte el. Itt, Magyarországon volt egy nagyon komoly múlt, amelynek értékeit épp most rombolják le. Ha megszüntetik a támogatást, akkor – és ebben érzem a cinizmust – a nyelvében él a nemzet gondolat, amibe mindenki kapaszkodott, mint egyetlen kis pókhálószálba az elmúlt kétszáz évben, az van elvágva. Én persze keresem a pályázati lehetőségeket, részben találom is. De például az elmúlt tíz évben a legnormálisabban működő pályázat a Felsőoktatási tankönyv pályázat volt, amit idénre egyszerűen megszüntettek. Vagy pedig olyan pici pénzt adnak, hogy az ügylet lebonyolítása kétszer annyiba kerül, mint amennyi pénzt kiosztanak, tehát ez abszolút nem megoldás. Vagyunk egy páran, és vannak nálam komolyabb szakemberek is, akik a maguk tárgyában is alkottak valamit, mondjuk például Kőszeghy Péter, akinek nagy Balassi-tanulmányai vannak, vagy Miklós Tamásnak írásai, fordításai vannak, Csordás Gábornak szintén, tehát vannak, akik nálam sokkal többet produkálnak, de mindenki halálosan fáradt, hogy megcselekedte, amit kellett a hazáért, és az állam egyszerűen fityiszt mutat nekik, nekünk. Senki nem akar kitüntetést, csak észre kéne venni, hogy a tudományos kiadók léteznek és cselekednek. És szeretném, hogy essen szó Almási Éváról, aki az első hozzászóló lett volna a könyvhétzáró szakkönyv-tankönyv konferencián és amikor rátért volna arra a nagyon egyszerű dologra, hogy milyen dátumok voltak a DIGIT 2005 pályázatban, és hogy ő sem kapta meg még ezt a 2005-ös pénzt (én sem), akkor agyvérzést kapott. Én azt gondolom, hogy azért történt ez, mert nekilátott, hogy nagyközönség előtt beszéljen arról a bánásmódról, ahogy az állam bánik olyan entellektüelekkel, akik igazán tesznek a honért. Ő csinálta a Kortárs Művészeti Lexikont, és mellette remek enciklopédiákat és lexikonokat is. Tehát ott tartunk, hogy megtörténik, hogy valaki áldozatává válik ennek a cinizmusnak.

Jolsvai Júlia

Kapcsolódó recenziók