0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
 

Az akasztott ember mosolya (A tudományos könyvkiadás helyzete)

Magyar Narancs Online, nagylátószög
2005. május

A kilencvenes évek elején megindult pezsgés ellenére a szakma és a politika is egyöntetűen úgy ítélte meg: a tudományos könyvkiadás gondjai állami beavatkozás nélkül nem orvosolhatók. Az 1996-ban költségvetésben rögzített támogatás azonban nem nőtt, hanem apadni kezdett.

A kiadók szerint most olyan pontra érkeztünk, ahol fel kell tenni a kérdést: lehet-e tovább folytatni a jelenlegi keretek között. F. Almási Éva, az Enciklopédia Kiadó igazgatója szerint a válasz egyértelműen nem. Tekintettel a kiadó anyagi lehetőségeire, az állami források folyamatos csökkenésére, s az általa végzett munka megbecsültségére felmerült benne, hogy korlátozza tevékenységét. Nincs egyedül. A merészebbek, mint Gyurgyák János, az Osiris vezetője, felvetik a kérdést: vajon a hazai gazdasági és politikai fejlemények nem arrafelé tendálnak-e, hogy a magyar nyelvű tudományos könyvkiadás megszűnjön? A még bátrabbak nyíltan rákérdeznek: vajon tényleg szükség van magyar nyelvű tudományos könyvek kiadására? Utóbbiak szerint a hazai szakmai életben a komolyabb publikációk jelentős része már ma eleve angol nyelven születik; s például Hollandia sem költ milliókat anyanyelvű tudományos könyvek kiadására, hanem átveszi az angol és német nyelvű kiadványokat. A velük szemben álló oldal szerint kiművelt hazai értelmiség elképzelhetetlen magyar tudományos nyelv nélkül, s felzárkózásunk záloga nemcsak a jogi-gazdasági szerkezet átalakításában, hanem a nyelv állandó művelésében is keresendő, ráadásul honfitársaink jelentős része nem tud idegen nyelveket a művek olvasásához szükséges szinten.

Partnert keres kis testi hibával

A könyvkiadók szerint az állam saját feladatát rója rájuk anélkül, hogy biztosítaná az ehhez szükséges forrásokat. Véleményük szerint a hazai tudományos könyvkiadás szerkezetileg is és anyagi lehető-ségeiket tekintve is az Európában megszokottól eltérően alakul, ezért azt állítani, hogy mindez piaci körülmények között működtethető, nagyfokú merészség. Míg külföldön a publikációk szinte teljes egésze az egyetemi szféra mellett szervezett kiadók révén kerül a piacra, addig idehaza a lehetséges forrásokon három szereplő osztozik: az egyetemi kiadók, az akadémiai kiadás és az egyéb könyvkiadó cégek. A felsoroltak jelentetik meg a szakkönyvpiac szinte teljes skáláját a tudós értekezésektől kezdve a lexikonokon, atlaszokon, szótárakon, folyóiratokon át a legbiztosabb bevételi forrásnak számító felső-oktatási tankönyvekig.

Bajor Péter, az Akadémiai Kiadó tudományos igazgatója szerint anyagi téren az egyik legfontosabb eltérés ott mutatkozik, hogy az Európában kutatásra-fejlesztésre szánt összegekbe eleve betervezik a megjelentetés költségeit is, így sem a szerzőnek, sem a kiadónak nem jelent főfájást a költségek fedezése. Wintermantel Zsolt, a Műegyetemi Kiadó vezetője egy másik összefüggésre hívja fel a figyelmet: tudományos könyvet csak az vesz, akinek szüksége van rá, ám idehaza, szemben az unió fejlettebb régióival, annak sincs erre elég pénze, akinek valóban szüksége volna rá.

A kiadók vezetői kiemelik: nagyon kicsi és nagyon felemás piac a magyar, amelyet közgazdasági tényezők mellett egyéb okok is döntően befolyásolnak. A tudományos könyvek eleve egy szűk csoport érdeklődésére tarthatnak számot, emiatt példányszámuk alacsony, fajlagos előállítási költségük magas, s nehezen fogynak a boltok polcairól. A legóvatosabb becslések szerint is három-hat év telik el a szerződés megkötése és a megjelenés között, s újabb három-öt évet kell várni a megtérülésre. Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Kiadó igazgatója szerint nem ritka, hogy a könyv még el sem jutott a nyomdába, és már 10 millió forint befektetés fekszik benne.

Nincs rendben a piac keresleti oldala sem. Vegyük csak a felsőoktatási tankönyveket: az egyetemi kiadók kizárólag azt a tankönyvet adják ki, amiből a tanárok oktatnak, a diákok pedig csak azt a könyvet veszik meg, amelyikből vizsgázni fognak. Felmérések szerint a diákok egyre kevesebbet olvasnak, egyre kevesebb a pénzük, azt pedig, ami van, nem tankönyvre akarják költeni. Mindennek következtében a területet egyedülálló módon sújtja a jellemzően magyar "buhera" is. A diákok igyekeznek csökkenteni kiadásaikat, s erre iparág épült. Fénymásolócégek pult alól árusítják a messze a bolti ár alatt lévő másolatokat, de sokszor tanszékek mellett szerveződött másoló szakkörök segítenek a költségek minimalizálásában. Votisky Zsuzsa, a Typotex igazgatója elmondja: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban látogatta meg barátnőjét, amikor szemtanúja volt, ahogyan az általa kiadott egyik szakkönyvet egy hallgató a könyvtár gépét és papírját használva másolta le. A Medicinának csak Szegeden, csak az orvosi könyvek másolásával két műhely bizonyíthatóan 30 milliós kárt okozott az elmúlt évben. Gond van a terjesztéssel is, hiszen egyetlen forgalmazónak sem áll érdekében a minimális haszonnal kecsegtető kiadványokkal foglalkozni, ráadásul nagyon magas, 40-45 százalékos haszonkulccsal dolgoznak, és az esetek 99 százalékában csak bizományosi értékesítésre hajlandóak átvenni a könyveket.

Ebben a helyzetben próbálnak talpon maradni a kiadók, s piaci módszerekkel csökkenteni veszteségeiket. A paletta széles: külföldi államok vagy az Európai Unió e célra szánt forrásainak igénybevétele, magáncégek, multik, alapítványok méltatlan pumpolása - változó sikerrel. Emellett minden cég igyekszik olyan, nem arculatidegen kiadványokat megjelentetni, amelyek hasznából fedezni tudják máshol elszenvedett veszteségeiket. Megváltoztak azonban a hazai vásárlói szokások is: egyrészt divat lett drága, díszes könyveket ajándékozni, másrészt megingott a könyvekbe vetett bizalom is. A karácsonyi könyvajándékozási lázra rátelepültek azok a kiadók, amelyek megjelentetik az igényes, drága, ám magyar körülmények között sokszor használhatatlan ismeretterjesztő kiadványaikat. Ráadásul a könyvterjesztésre rákaptak a hipermarketláncok is, a csokoládé és a pelenka mellett hegyekben állnak a tetszetős, ám gyenge szakmaiságot képviselő, diákokkal fordíttatott ismeretterjesztő művek. Ami a bizalmat illeti, Bajor Péter megjegyzi: milliós vásárlóerőt szívnak el azok a cégek, amelyek "tudományosnak látszó", ám használhatatlan könyveket jelentetnek meg. Ezek a szótárak, lexikonok gyakran 80 évvel ezelőtti, így szerzői joggal nem védett szóanyaggal dolgoznak. (A könyveket megjelentető kiadók cinizmusára jellemző érvelés szerint azért jó a régi szóanyag, mert rég elfeledett szavakkal lehet megismerkedni.) Szerinte ezért felelősség terheli az elárusítóhelyeket is, hiszen ha a felvágott minőségét szavatolják, akkor ugyanennek működnie kellene a könyvek esetében is.

Adj, Uramisten, de azonnal!

A kiadók ebben a helyzetben az állami támogatásra támaszkodnának, ám egyöntetű a vélekedés: a források szűkülnek, egyre kevesebb a megpályázható tárgykör. Kétségtelen, az 1996-ban e feladatra elkülönített, akkor viszonylag jelentős, 450 millió forintos összeg a mai napig nem emelkedett, sőt tavaly 50 millió forinttal csökkent. Schenk János, a Dialóg Campus Kiadó főszerkesztője szerint kilátástalan helyzetet teremt a minisztérium szakembereinek bizonytalankodása, az OTKA szűkmarkú gyakorlata és az NKA irodalom- és közművelődés-centrikus szemlélete is; a nemrég alakult ismeretterjesztési kuratórium pedig szakkönyveket nem támogat.

A mindezt kiegészíteni hivatott jegyzettámogatás szintén csak minimális mértékben emelkedett, ráadásul a célra átadott forrás - költségvetési szakzsargonnal élve - nincs "pántlikázva", vagyis sok helyütt a diákok, kézhez kapva a támogatást, arra költik, amire akarják. Már ha kézhez kapják a teljes összeget, mert az egyetemek egy része, mint a haladó szellemű úttörő, ott keres, ahol tud, és a támogatásból levonja az általa készített jegyzetek költségét. Vagyis a kiadók kettős présben működnek: csökkennek a központi források, nem emelkedik a hallgatói jegyzettámogatás, s azt sem arra költik, amire kellene. No, és ha arra költenék? A jelenlegi hallgatónkénti 7000 forint körüli összeg talán ha egy komolyabb tankönyv árát kiteszi - miközben egy elsőéves orvostanhallgató teljes, évkezdéshez szükséges tankönyv- és jegyzetcsomagja közel 100 000 Ft-ba kerül. Emellett a piac szereplőit számukra elfogadhatatlan terhek sújtják: mindenkit megadóztatnak szellemi termék létrehozatala miatt, a bolt fenntartása okán, iparűzés címén, és még sorolhatnák az állami elvonás ötletesebbnél ötletesebb indokait.

Az Oktatási Minisztérium szakemberei kérdésemre közölték: a sokat kárhoztatott Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyvkiadási Pályázat mellett a lehetséges támogatási formák számos egyéb változata is rendelkezésre áll. Így lehetővé vált a doktori értekezések digitális közzététele, létrehozták a Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtárat, és működik a folyóiratokban közölt eredményeket ismertető Elektronikus Információ Szolgáltatás, a Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszer és a Felsőoktatási Könyvtár-támogatási Pályázat is. A jövőre nézve kiemelik, hogy a nemrég létrejött Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal hamarosan beindítja "Mecenatúra" elnevezésű pályázatát, ahol lehetőség lesz támogatást nyerni új tudományos és technológiai ismeretek népszerűsítésére. Azt azonban elismerték, hogy a tankönyvpályázat 2005. évi összege 220 millió forint lesz, a múlt évivel közel azonos feltételek mellett.

Tánc a sötétben

Ebben a helyzetben a kiadók maguk is elkezdik keresni a megoldást. Saját berkein belül a hét legnagyobb szakkiadó (Akadémiai, KJK, Osiris, Medicina, Mezőgazda, Balassi és Aréna2000) életre hívott egy szakkönyv-kereskedelmi központot. Céljuk a közös terjesztés, könyvállományukat gondozó partnerboltok alapítása és a terjesztőkkel szembeni egységes fellépés.

A minisztérium álláspontja szerint újabb lehetőséget kínál a digitalizálás, e célra a pályázati összeg felét különítette el. Az érintettek elismerik, hogy a könyvek egy részénél érdemes lenne ebben gondolkodni, sőt már meg is történtek az első lépések (telefonra letölthetőség, csipkártya, fizetős oldalak stb.), bár az érintettek vitatják a számítástechnikai kultúra hazai fejlettségét, s eltérően ítélik meg az alkalmazhatóságot. Schenk János szerint a minisztériumi támogatási összeg megosztása óriási tévedést, súlyos aránytévesztést éreztet. A jelenleg ismert adatok szerint az "E-Book" az USA felsőoktatási könyvkiadásában 8-9 százalékos szerepet játszik, Németországban hasonló vagy valamivel kisebb, ehhez képest a minisztérium tavaly a források felét e célra szánta. Lelkes Lajos hozzáteszi: a könyvek ma is digitalizálva készülnek, így csak a nyomdaköltséget spórolná meg a programon, vagy az utánnyomás anyagi vonzatait, s újabb bevételtől is elesne, mert letölthetőség esetén az érintettek csak az őket érdeklő tíz oldalt fogják kifizetni. Gyurgyák János kiemeli: ő határozottan a digitalizálás mellett van, ha ennek költségeit teljes mértékben állja az állam. Ebben az esetben a kiadó elkészíti a szükséges könyveket, azok kikerülnek az oldalra, s utána már bárki letöltheti, neki vesztesége nem keletkezik. Felveti azonban, hogy meggondolandó lenne a skandináv könyvtár-támogatási modell bevezetése is, amely akkor éri el a célját, ha legalább 1000 közgyűjtemény számára, könyvenként 800-1000 kötetet megvásárol az állam. Az általános vélekedés szerint a kutatástámogatás átalakítása jelentheti a harmadik pillért, ezen belül a már említett nyugati minta: a k+f pénzekbe bele kell kalkulálni a publikálás költségeit.

Bár a jelenlegi helyzetet minden vezető egyaránt súlyosnak ítéli meg, a legsarkosabban Gyurgyák János fogalmazott: ha nem lesz változás, a tudományos könyvkiadás megszűnik Magyarországon. A vázolt okok miatt az Osiris Kiadó évente 20-30 százalékos visszaesést könyvelhet el, emiatt a négy évvel ezelőtti 210, újonnan megjelent cím helyett ma 50-et jelentet meg. Állítása szerint négymilliárd forint segítségével a teljes problémakör megoldódna, ami a költségvetés teljes összegéhez képest elhanyagolható összeg, a nyereség ezzel szemben óriási. Hogy mindez miért marad el, arról csak találgatásai vannak, amelyek a politikai szűklátókörűségtől a szándékosságig terjednek.

Táncos László, a Semmelweis Egyetemi Kiadó egy éve kinevezett vezetője hozzáteszi: a nehézségekkel ők is küszködnek, ő mégis inkább a problémamegoldásra összpontosít. A kiadó a nélkülözhetetlen tankönyvek megjelentetésének költségét igyekszik piaci alapon előteremteni, egy közel 6000 példányban elkelt kiadványának bevételéből fedezi néhány jegyzet megjelentetését. Emellett arra is törekszik, hogy olyan művek is napvilágot lássanak, amelyek eleve veszteséget termelnek, de az egyetemes kultúra nem viselné el a hiányukat. Szerinte ugyanis soha nem az számít, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan éljük meg. Ennek fényében pedig az akasztott ember mosolya is lehet őszinte.

Teimer Gábor

Kapcsolódó recenziók