Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
 

A felsőoktatási könyvkiadás helyzete a kiadó szemével

2006

Beszélgetés Votisky Zsuzsával, a Typotex Kiadó ügyvezető igazgatójával

 

 

– Milyen tankönyveket ad ki a Typotex Kiadó? Milyen ma egy felsőoktatási tankönyvkiadó helyzete?

– Elsősorban felsőoktatási tankönyveket, illetve középiskolásoknak, és egy könyvünkkel általános iskolásoknak, tehetséggondozó könyveket adunk ki. A felsőoktatási tankönyveket alapvetően támogatással jelentetjük meg. Itt is folyamatosan változik a politikai akarat és nekünk, mint felsőoktatási tankönyvkiadónak ebben is el kell igazodnunk. Volt idő például, amikor a hallgatók minden félévben kaptak egy bizonyos, nem nagy összeget, valamilyen bon formájában, amelyet jegyzetekre, könyvekre költhettek el, az erre kijelölt boltokban. Ezt a megkötést utóbb megszüntették, és most arra költheti azt a nem nagy összeget a fiatal, amire akarja. Bizonyára ennek következménye, hogy az utóbbi egy-másfél évben drasztikusan visszaesett a főiskolai, egyetemi könyvek fogyása minden szakmai statisztika szerint.

 

De vannak meglepetések is. Nem olyan rég a Műszaki Egyetem jegyzetboltjának vezetőjével beszélgettünk a vásárlói szokásokról. Nézegettük a fogyásokat, amiben messze a matematikai könyvek vezettek. Ezen inkább én csodálkoztam, és nem a boltvezető. Azt mondja: a matematikát, még persze, hogy veszik, de mondjuk az érvelés-technikát könyvet már nem, minek is, majd blabláznak valamit a vizsgán, matematikánál pedig ugye a mellé-beszéd nem megy.

 

– A Typotexnél a felsőoktatási tankönyvek a megjelentett könyvek hány százalékát teszik ki?

– Nehéz erre válaszolni, de mondjuk 60 százalékát. Azért nehéz felelni erre a kérdésre, mert sok esetben nem lehet pontosan tudni, hogy melyik kategóriába tartoznak, tankönyvek-e vagy szakkönyvek. Így például egy tudásszociológiai szöveggyűjteményt, nem feltétlenül csak a hallgatóknak kell olvasniuk, szakembereknek is érdekes lehet. Vagy például, most készült el, az egyértelműen szakkönyvnek tekinthető, Steven Pinker: A nyelvi ösztön című könyv utánnyomása, melyet 1999-ben jelentettünk meg először. Elég nehezen fogyott el az első kiadás. Mire nagy nehezen eladtuk az utolsó példányokat is, egyszer csak elkezdték keresni, több helyről jelezték, hogy erre lenne szükségük. Ez az eset iskolapéldája annak, hogy témaválasztásainkkal sokszor elébe megyünk az igényeknek, feltálalunk egy könyvet mely hasznos és alkalmas lehet az értelmiségképzésben, a látásmód fejlődésében, a nemzetközi szintű tudás elérésében. Mi, mármint felsőoktatási tankönyvkiadók, részesei vagyunk annak, hogy mi jelenik meg, miből választhat az egyetemi, főiskolai hallgatóság. Behozunk egy szerzőt, egy ideát, egy gondolatrendszert és évekig azért harcolunk, hogy jó kezekbe jusson, hogy jó szemek elébe kerüljön, magyarán, hogy jól fogyjon. 5–6 év egy-egy könyv átfutási ideje, ennyi időbe telik, amíg bekerül a megfelelő intellektuális háló tudatába egy-egy új szemléletű mű.

 

– Hogyan finanszírozzák a könyvek megjelenését? Mennyiben megbízhatóak a pályázatok?

A felsőoktatási tankönyvkiadásra 200 + 200 milliót ígért Magyar Bálint 2004 novemberében, 200 milliót hagyományos, 200 milliót elektronikus könyvekre. Mire kiírták a pályázatot a hagyományos könyvekre, már csak 100 millió volt. Persze minden felsőoktatási kiadó bőséges ajánlattal jelentkezett. Végül 150 millió forintot mégiscsak megítéltek. A könyveket idén nyárig kellett megjelentetni.

Az elektronikus könyvekre először egy próbaváltozatot írtak ki decemberben, majd amikor már látszott, hogy csak 1-2 nap van hátra az évből, akkor mindnyájunk megkönnyebbülésére a 2005-ös pályázat beadási határidejét 2006 január végére módosították. A döntés júniusra megszületett, szerződés egyelőre nincs, a megvalósítás 2007-re fog maradni. Nyilván naiv óhaj, hogy az állam is legyen következetes és tartsa be a szavát. Ki tudja lesz-e 2006-ban pályázat?

Mellesleg úgy tudom, hogy volt a közelmúltban egy nagyszabású tananyag- fejlesztés, melynek során több milliárd forintot költöttek arra, hogy tananyagok felkerüljenek az Internetre. Ebben a könyvkiadóknak semmilyen szerepe nem volt. Mért is? Kíváncsi volnék, hol vannak ezek az anyagok, mi az, amivel már nem kell foglalkozni, mert úgyis megvan az Interneten.

 

– Hogyan tudnak evvel a viszonylag kevés és kiszámíthatatlanul érkező pénzzel gazdálkodni?

– Az a konstrukció nálunk, hogy próbáljuk a gyártási költségeket csökkenteni a pályázati pénzekkel, és leszorítani a gyártás költséget, amennyire csak lehet. Mi pedig az eladásból élünk. Minden lehető módon próbáljuk értékesíteni a könyveinket, hiszen az finanszírozza a létünket. Ebben az a különösen nehéz, hogy tudomásul kell venni, hogy nincsen ma művelt nagyközönség Magyarországon. A szocializmusban sok minden rossz mellett az emberek intellektuálisan élték ki a szabadságukat, tehát megőrizték a magas műveltség iránti vonzódásukat. Sikk volt műveltnek lenni, ma pedig nem az. Boldog vagyok, ha sznobokat látok, mert ők, ha nem is belülről vezérelve, de azon iparkodnak, hogy intellektuálisan tájékozottak legyenek. Ma nincs divatja a műveltségnek, és azzal küzdünk, hogy megtaláljuk azt a hallgatag közönséget, azon keveseket, akik mégis olvasnak. A felsőoktatásban is jó eset, ha az előírtat olvassák, mint az imént már említettem.

 

– Milyen példányszámban tudják eladni a tankönyveiket?

– Ami tényleg jól megírt és jól megválasztott közönségnek szóló, előírt könyv, az évi öt-hatszáz példányban elmegy, így van egy–egy olyan kötet amely az ötezredik példánynál tart . Ami pedig egyszeri, tehát „egy-éltű” könyveket illeti, az általában 1300 példányban kell elfogyjon, mert annyiban gyártjuk. Akkora példányszámban nyomjuk a könyveket, hogy legyen elég belőlük, legyen mivel kereskednünk, minden bizományosnak bőven adni. Nehogy az legyen az akadály, hogy nincs éppen ott, ahol keresik a könyvet.

 

– Milyen más nehézségei vannak a felsőoktatási vagy tudományos könyvkiadásnak, melyekről eddig még nem esett szó?

Ha valaki tudományos karriert akar befutni, akkor nem magyarul ír könyvet. Nagy áldozatnak tekinthető, ha valaki összefoglaló tankönyvet ír. Tudományos, (angolszász értelemben, vagyis természettudományos) könyvet írni magyarul, értelmetlen is, mert a tudomány nem magyarul működik. De például a közgazdaságtudomány nyelve is az angol. Magyarul nem lehet tudományt művelni, persze leszámítva a nyelv- és kifejezetten az országgal összefüggő tudományokat.

Mellesleg nem árt tudni, hogy minden új kutatási eredmény eleve folyóirat-publikációkban jelenik meg. Vannak persze tudományos könyvek is, melyek összefoglalják az adott tudományterületet, vagy más tudományágakkal való kapcsolódásokat tárják fel, de ezeket a szerző tudományos munkásságában kevesebbre értékelik a szakcikkekhez képest. Ezután jönnek a tankönyvek, a bevezetések az egyes tudományok alapjaiba.

Fel lehet tenni a kérdést, muszáj-e magyarul tanítani a hallgatókat, hiszen végül is lehetne angolul is tanítani őket, nem igaz? Konvertálhatóbb tudásuk lenne. Be lehet hozatni az angol könyveket külföldről, vagy le lehet tölteni az Internetről. Nekünk, felsőoktatási kiadóknak, nem muszáj léteznünk. Csak felteszem, hogy létezésünk, a respektálható nacionalizmus része. A felsőoktatási magyar könyvek leginkább talán arra valók, hogy a nemzet intelligensen tudjon magyarul beszélni, vagyis, hogy két ember intelligensen tudjon úgy tudományról beszélni, hogy közben ne kelljen angolra váltania.

Jolsvai Júlia

Kapcsolódó recenziók