0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Vári Erzsébet, Vári István
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 285 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-9664-51-7
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 1740 Ft

KOSÁRBA
Festménytörténetek

Képolvasatok - a részletektől az egészig

Új Könyvpiac
2008. december

Aminek története van, annak ideje is. Hányféle történet záródik az idő múlásába: a keletkezésé, az elmúlásé, a fénybe emelkedésé és a homályba kerülésé, az értékelésé, a megítélésé. Hogy a képeknek, klasszikus formában a festményeknek is van történetük, és hogy ezt az emberi emlékezet számon tartja – ez arról tanúskodik, hogy az európai kultúra számára a kép kiváltképp a legfontosabb dolgok egyike. Benne lát tükröződni valamit, valami alig megfoghatót.

De a festményeknek nem csak történetük, sorsuk is van, mondhatni magánéletük. Közelükbe férkőzni nem túl könnyű vagy könnyed alkalom dolga, noha néha megesik. Hiszen némelyikük múzeumi kiállítóterembe kerül, rosszabb esetben csak a raktárban porosodik, hogy aztán időnként megmutatkozhasson; mások szuverén használatú családi magángyűjtemények féltett kincseivé lesznek, elzárva a szélesebb közönség szeme elől; és néha bizony – mert a vászon, a festék mégsem örökidejű – elpusztulnak, láthatatlanná válnak.

A Typotex Kiadó két, a Képfilozófiák sorozatban megjelent kiadványa - Daniel Arasse: Festménytörténetek; Németh István Az élet csalfa tükrei, Holland életképfestészet Rembrandt korában - festmények nyomába ered. Nem azonos módon, a módszerek szerzőként mások, de e különbségnél fontosabbak a konvergáló jegyek. A leleményes sorozatcím nyilván arra kíván utalni, hogy a képzőművészeti képről nem csupán a művészettörténet belterjes, objektíven leíró nyelvén lehet beszélni - miért ne lehetne élményszerűen, személyesen és közérthetően, mint azt Daniel Arasse és Németh István teszi -, de lehet és szükséges az adott műalkotás filozófiai vonatkozásait, gondolati aspektusait is körüljárni, hogy miféle út vezet – a részletektől az egészig, vagy akár fordítva.

Platón, aki talán először gondolta végig tüzetesen a rész és egész viszonyát, arra a megállapításra jutott, hogy a filozófus képes a részeket, akár a jelentéktelennek tűnő részleteket is az egész vonatkozásában látni, ily módon alkalmassá válik arra, hogy felismerje a fragmentumok rendeltetését az egészben. Az egész mint idea, mint elgondolás természetesen megelőzi a részt, olyan szabályozó elv, amely determinálja a részek helyét és szerepét, ám ez utóbbiak hiányában nem válhat egésszé. A megértés és értelmezés szempontjából tehát döntő jelentőségű az egész meglátása, hogy megérthessük a részt, ahogyan a részleték helyének és funkciójának felismerése is. A két szerző, ha munkáik témája és jellege más-más irányt vesz is, e szemlélet jegyében teszik közzé vizsgálódásaikat. (Valami hasonlóra látszik utalni a kötetek ötletes, kettős fedőlapja is, amelyek előrevetett jelzései az írások szemléletvilágának: a felső három rózsaablak- illetve körformában megnyílik, hogy az alattuk lévő festmények központi figurái vagy jelentéktelennek tűnő részletei láthatóvá váljanak.)

Néha persze akadnak furcsaságok, rendbe nem illeszthető részletek. De éppen az ilyesmik, a megfejtendő talányok a műtörténész legkedveltebb csemegéi, amelyek éveken, néha évtizedeken át láncra verik a figyelmet. Mint például Daniel Arasse-t, a kiváló műtörténészét, és nem kevésbé nagyszerűen filozofáló-gondolkodó értelmezőét. Munkája egy rádiós esszésorozat halála után szerkesztett és nyomtatásba került változata. Témáit elsősorban fő kutatási területéről, a reneszánsz művészetéből meríti, különösen a leginkább nagyra tartott Leonardo da Vinci életművéből, de a manierizmuson, “a finom ecsetkezelésű, mégis homályos Vermeer”-en át Courbet-ig nyújtózik a képvizsgálatok sora. Daniel Arasse könyve olyasfajta, amit szeretünk, vagy könnyen megszerethetünk: olvasmányos, okos; problémaérzékeny és találékony. Ha a szerző néhol csapongó, csak azért, hogy kissé ránk ijesszen, és hogy aztán a helyére kerüljenek a dolgok: értelemgazdagon, racionálisan, mégsem tudálékosan, és talán a legfontosabb: jócskán engedve érvényesülni a hangsúlyozottan személyes, bár háttérkutatással megalapozott intuíciókat. Könyve afféle bevezetés a látás művészetébe, a képek olvasásába. Irányítja, igazítja a figyelmet: többnyire a részletekre, hogy általuk láthatóvá váljon a kép egésze.

Hasonlóképpen Németh István, aki könyve témájául a 17. századi németalföldi zsánerkép-festészetet választotta. Évekkel ez előtt e témáról már megjelent egy jelentős munka (Svetlana Alpers: Hű képet alkotni, Holland művészet a XVII. században, Corvina, 2000), amelynek zárszavában a szerző amellett érvelt, hogy a jelzett időszak holland festészetét inkább indokolt leíró jellegűnek, a valóság hű képének tekinteni, mintsem jelképes értelmezését adni, noha az újonnan jelentkező művészettörténeti irányzatok inkább ez utóbbit preferálják. Ahogyan Németh István is. A kiváló néderlandista művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának főmuzeológusa az új kutatási módszerek és eredmények fényében – a régi elképzelések felülvizsgálatát szorgalmazza munkájával. Kötete körültekintő, széles ívet fogó, “izgalmas és szórakoztató kultúrtörténeti kalandozás” - mint a fülszövegben a szerző jelzi – Rembrandt kortársainak művei között. Stílusa valóban élvezetes és szórakoztató, és nem csak a sikamlós motívumkapcsolatok, képi toposzok tárgyalása során. Az embernek kedve támad ismét felkeresni a Szépművészeti Régi Képtárát, ahol a kötetben szereplő képanyag java eredetiben látható.

A képzőművészeti alkotások között szívesen barangolók számára mindkét kötet hasznos útravaló lehet. Leginkább azért, hogy nyilvánvalóvá váljon: semmi sem egészen az, vagy nem csak az, aminek látszik. Mögötte, mellette, a kép mélyterében és előterében, egy kellőképpen megválasztott gondolati térben: minden egy kicsit más is. A többi gondos figyelem dolga.

Balázs Sándor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK