Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 816 oldal
Formátum: B/5, kötve
ISBN: 978-963-2797-16-8
Témakör: Fizika általános és középiskolásoknak, Példatár

Elfogyott

A fizika OKTV feladatai és megoldásai (1961–2003)

Beszélgetés Holics László tanár úrral

2010.

 Az idén eloször odaítélt Rátz Tanár Úr Életmudíjat fizikából, kémiából és biológiából ketten-ketten vehették át. Az egyik fizika díjazott Holics László, aki 1953 óta tanít, s jelenleg a Budapesti Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium vezetotanára. - Tanár úr, hogyan választotta ezt a pályát? - Eredetileg a Muszaki Egyetemre készültem, de felvételi anyagaim átkerültek az akkori Pázmány Egyetemre, s így matematika-fizika szakos hallgatóvá váltam. Akár azt is mondhatnám, véletlenül lettem tanár. Az mindenestre biztos, hogy a tanítás módszertanát nem az egyetemen, hanem a gyakorlatban, elso munkahelyemen: a Rákóczi Ferenc Gimnázium-ban sajátítottam el, ahol matematikát, fizikát és ábrázoló geometriát tanítottam. Legtöbbet tehát tanítványaimtól, a gyerekektol tanultam. - Mit tart a legfontosabb tanárerénynek? - Számomra legfontosabb az empátia. A beleérzés képessége, annak felismerése, hogy a gyerekek mit szeretnek, s hogyan tudom átadni úgy az ismereteket, hogy érdekesnek tartsák, örömet leljenek bennük. Azt kerestem, miként tudom felvillantani egy probléma megoldásának szépségét, eleganciáját, a dolgok mélyén rejlo harmóniát. Az is fontos, hogy jól mérjük fel tanítványaink terhelhetoségét. Egy adott témáról nem kell azonnal mindent elmondani, ami a középiskolában egyáltalán lehetséges. Némi konkrét eredmény elérése után tovább kell haladni, s érdemes kivárni azt a pillanatot, amikor tanítványaink alkalmassá válnak az absztraktabb ismeret befogadására, s akkor kell visszatérni rá. - Milyen módszerekkel lehet egy gyerek belso világát feltérképezni? - Erre a dolgozatok, írásbeli feleletek kevéssé alkalmasak. Személyes beszélgetések során kerülhetünk igazán közel diákjainkhoz. Ezek a beszélgetések szólhatnak fizikáról, de akár egész másról is. Számomra a zene a fizika mellett a másik nagy szerelem. Amikor még szombaton is tanítottunk, a gyerekekkel rendszeresen tartottunk "mikrobarázdás koncerteket", lemezbemutatókat. De egy nyári tábor a hegyekben, vagy a Balaton partján, ahol együtt verjük fel a sátrat, s tömjük a szalmazsákot, szintén igencsak alkalmas lehet arra, hogy a tanár közel kerüljön tanítványaihoz. - Van-e kapcsolat Ön szerint a zene és a fizika között? - Természetesen alapveto a kapcsolat. Egy megpendített húrban ott rejlik a teljes harmónia, s ez megismerheto és fizikai módszerekkel, matematikai eszközökkel leírható. Ezt a harmóniát sokan, sokféleképpen bontották ki a húr pendülésébol. Másképpen tette ezt Mozart és másképpen Beethoven, s másképp történt ez a romantika korában vagy a barokk zenében. - S Önben honnan ez a belso béke? - A harmónia minden emberben benne van. Ott van tanítványaimban, kollégáimban, családomban. Az én szerencsém az, hogy ott lehettem, ahol ezek a kellemes hangzatok egyesültek.

 

Enterior Holics tanár urat most nem a fizika szertárban, hanem a zongora mellett bírtuk szóra. Ha már így esett, beszéljünk az interjúban emlegetett harmóniáról, de amolyan fizikus módra. A konszonanciát, harmóniát több hang viszonylatában állapítjuk meg. De vajon mi a fiziológiai magyarázata a hangokkal kapcsolatos harmóniaérzésünknek? Lehet-e egy hang önmagában hamis, s mitol hamis egy dallam? Vagy mindez csak megszokás kérdése?

A kérdésre nem annyira fiziológiai, mint inkább pszichológiai választ lehet adni. Ha megpendítünk egy húrt, akkor az alaphanggal együtt az alaphang természetes felhangjainak nagy része megszólal. Ezeket akarva-akaratlan mindig együtt halljuk az alaphanggal. Ha egyszerre pendítünk meg két húrt, a hangjukat akkor halljuk jól összecsengonek, ha az egyik által adott alaphanggal azonos hangot, vagy az elso, második stb. felharmonikusát szólaltatja meg a másik húr. Ekkor ugyanis a két hang természetes egészként hangzik egymás mellett (egymásra szuperponálva), megszoktuk együtt hallani oket, mivel egyetlen húr megpendítésekor is megszólalnak minden alkalommal. A természetes hangskála úgy épült fel már a görögöknél is, hogy a felhangolt lyra bármely két húrját egyszerre megszólaltatva egymás felhangjait halljuk hangzani. Az általuk használt diatonikus skála hangjai úgy alakultak ki, hogy egy alaphang frekvenciájának egész számú többszöröseit, vagyis a felharmonikusokat (oktáv, duodecima stb.) addig transzponálták lefelé (2-vel való osztással), amíg egy oktávon belülre nem kerültek. Érzékszerveink kihasználtsága, észleleteink feldolgozása függ a gyakorlattól. A színérzékelés is sokat fejlodött a történelem folyamán. Állítólag a rómaiak még csak a legélénkebb színeket különítették el, mint például a kék és a bíbor, ami onnan tudható, hogy ezekre a színekre voltak önálló szavaik. Manapság a lyoni takácsok csupán a szürke árnyalataiból több ezer változatot tudnak megkülönböztetni. A színérzékeléssel párhuzamosan finomodott a hangérzékelés is, s így a hangszerek alaphangjával együtt megszólaló természetes felhangok "kihallása", és ezzel a konszonancia fogalma. Amíg a reneszánszban az alaphanggal együtt megszólaltatott kvint volt csak igazán konszonáns (az oktáv után elso legerosebb felhang letranszponáltja, azaz a háromszoros frekvencia fele), s a nagyterc a disszonancia bizonyos fokának számított, addig a barokk zenében, és még inkább a bécsi klasszikusoknál elfogadott konszonancia volt a nagytercbol és kistercbol álló dó-mi-szó hármashangzat. (A négyszólamú zenei szerkesztés alapelvei közé tartozott a kvint- és az oktáv-párhuzam tilalma, ugyanis ezek konszonanciája olyan eros, hogy ha két szólam dallama ilyen hangközben párhuzamosan halad, az összeolvadás miatt teljesen elveszti önállóságát.) A romantikában már olyan hangzat is elfogadott mértéku konszonanciának minosült, amely korábban határozott disszonanciának számított. (Például a domináns C-E-G-B négyeshangzat, ami Mozartnál még a feloldást megelozo disszonanciát jelentette.) A felhangsorra épülo zenei hangskálák jellegzetes európai képzodmények. A keleti zenékben egy oktávon belül sokkal több hangot használnak, amelyek egyáltalán nem a felhangsorra épülnek. Talán Európában az itt elterjedt hangszerek lehetoségei (billentyus hangszerek bejátszható klaviatúrája) szabnak határt a hangsor surítésének.

Hraskó Gábor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK