0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Ajkai Adrienne, Farkas György, Kurkó Noémi
Megjelenés: 2004
Oldalszám: 394 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-9326-74-3
Témakör: Filozófia, Ökológia
Sorozat: Az evolúciós gondolat

Eredeti ár: 4200 Ft
Webshop ár: 2520 Ft

KOSÁRBA
Minden egybecseng
Az emberi tudás egysége

Naturalista kiskatekézis

Új Könyvpiac — 2003. október
A notórius újságolvasó talán még emlékszik György Péter és Csányi Vilmos között, a Népszabadság hasábjain zajló, egymás kölcsönös ledilettánsozásában végződő vitára. A vitát az váltotta ki, hogy a népszerű etológus bizonyos közéleti írásaiban a társadalmi és kulturális jelenségeket (még a Szent Korona kultuszát is!) az „emberi természetre”, vagyis az ember biológiai alapjaira-adottságaira vezette vissza. Amivel rögvest két szempontból is támadásnak tette ki magát: Nem elég, hogy biológus létére belekontárkodik a társadalomtudományokba, de még emberi természetről, illetve evolúciós meghatározottságról is beszél. Mivel kivételesen két balliberális értelmiségi hozta ki egymást a sodrából, vélhetően nem sokan értették, miről is van szó.
Pedig az esztéta és az etológus közötti pengeváltás csupán egy, már régóta zajló nemzetközi háború egyik helyi csatája volt. Tudni kell, hogy a baloldali társadalomtudósok szemében a szociobiológia – sőt bármiféle biologizálás – maga az ördög. A társadalom és kultúra biológiai alapú megközelítése ugyanis aláásni látszik az emberi szabadságról vallott klasszikus progresszista elképzeléseket, s olyan rosszízű dolgokra emlékeztet, mint a szociáldarwinizmus, az eugenika, vagy éppen a fasizmus. A jobbára liberális szociobiológusok viszont a társadalomtudósokat vaskalapossággal, ideológiai elfogultsággal – azaz tudománytalansággal – vádolják. Nos, mindennek a háttérmagyarázatát adja a téma nagy klasszikusának, s egyben a szociobiológia nagy öregjének és elsőszámú prófétájának, Edward O. Wilsonnak a könyve, a Minden egybecseng.
A szerző, miután könyve középpontjába állítva hosszan részletezi az említett háborúskodást, fölkiált: Elég volt ebből az áldatlan állapotból! És azonmód békejobbot is nyújt, azaz kísérletet tesz a két nagy ellenfél megbékítésére, a társadalom- és a természettudomány (pontosabban: a biológia) összeegyeztetésére. Persze e „békéltetés”, akárhogy csűrjük-csavarjuk, nem jelent mást, minthogy a társadalomtudósoknak – már ha hallgatnának a wilsoni szirénhangokra – a biológia felé kellene mozdulniuk. Azaz föladva minden eddigi elvet, eredményt, hagyományt, diskurzust, át kellene venniük a naturalista szempontokat. Erre utalna a címben szereplő „egybecsengés” (consilience) kifejezés is: a tudományok (valamint az etika, a művészet és a vallás) biológiai alapú egységére. Vagyis amolyan „szellemi csendőrpertunak” lehetünk itt a tanúi, s ez bizony nem csak Wilsonra, hanem az egész „természettudós kontra társadalomtudós” szembenállásra érvényes: Amíg az előbbi elvárja a nyomorult bölcsésztől, hogy járatos legyen a természettudományok területén (valójában az ő érvelési rendszerében, kulturális nyelvében, beszédmódjában, vagy nyugodtan mondhatjuk: szubkultúrájában), addig ő meglehetősen kevés fáradságot vesz, hogy megismerje a társadalom- illetve humántudományok eredményeit és kurrens diskurzusait. Persze Wilson nagy teret szentel annak, hogy megmutassa: ő otthon van a humán gondolkodásban, s brillíroz is ezirányú ismereteivel. Hosszan olvashatunk a fölvilágosodásról, a romantikáról, a kulturális relativizmusról, a társadalomtudományok különféle irányzatairól, azok egymás közti polémiáiról, sőt, Wilson még egy posztmodernről szóló kritikát is idekanyarint. Csakhogy aki járatos ezekben a kérdésekben, az szinte azonnal látja, hogy mindez meglehetősen fölszínes, jobbára közhelyeken alapul. Mintha napi publicisztikát olvasnánk.
Wilson könyve szinte mindenre kiterjed. Nem csupán a biológia és a naturalista kognitivizmus eredményeit tekinti át, hanem külön fejezetet szentel olyan témáknak, mint a művészet, az etika, vagy a vallás. Természetesen mindent biologista szempontból értelmez, minek révén eszmerendszere egyfajta totális elméletté lesz. Elsőre azt mondhatnánk, van ebben a törekvésben valami bájos naivitás. Merthogy azt hinné az ember, túl vagyunk már azon, hogy egy tudományos elmélet amolyan mindenre alkalmazható Bölcsek Köve akarjon lenni. Túl vagyunk az olyan dolgokon, mint a dialektikus materializmus, vagy éppen a freudizmus. Ráadásul ironikus módon éppen Wilson az, aki üdvözli, hogy végre kimúltak a nagy, mindent magyarázni akaró, világmegváltó elméletek, miközben ő maga állít föl egy ilyet a szemünk láttára.
A könyv teli van egyéb ellentmondásokkal, logikai bakugrásokkal is. Így például a szerző hol a liberális közgazdaságtant hirdeti – sőt, azt a társadalomtudományok királynőjének nevezi – hol pedig ellene szól, merthogy a közgazdászok „nem számolnak az emberi természettel”. Ugyanígy hosszan értekezik a fölvilágosodás természetszerű bukásáról, miközben magát a fölvilágosodás szellemi letéteményesének tartja. Elutasítja annak egyik legfőbb örökségét is, az ember nevelhetőségének, jobbíthatóságának a tanát, mint egy már többszörösen megbukott, meg nem valósítható ideát. Ugyanakkor könyvének legfőbb mondanivalója, hogy az embernek jobbulnia, változnia kell. Hogy miként? Egy módon: az ember belátja a maga evolúciósan kialakult, változtathatatlan örök természetét.
Végső soron mindez mellékes. Ugyanis Wilson könyve valójában nem tudományos munka, hanem vallásos röpirat. Márpedig egy vallásos művet nem lehet úgy kezelni, mint egy tudományos munkát, hiszen abban hitelvek vannak és megváltás- illetve üdvtan, s nem pedig bizonyítás és érvelés. A könyv hangvétele majd mindvégig profetikus, az előszó pedig egy olyan hitvallás, amely mind tartalmában, mind stílusában a klasszikus keresztény vallomásirodalmára emlékeztet. A szerző elmondja, hogy számára, mint „déli keresztény családból” jött ember számára a vallásos neveltetés, sőt a vallásos élmény mindenkor rendkívüli fontossággal bírt. S habár a tudománnyal való találkozása a kereszténységgel való szakítást jelentette, e találkozás mégsem jelentette egyben a vallásos érzülettel való szakítást, inkább annak egy sajátos kiteljesedését: „A vallásos érzületről azonban továbbra sem kívánok megszabadulni. Mélyen belém nevelték; elárasztja alkotó életem kiapadhatatlan forrásait. /…/ Éppen a Szentírás lett volna az univerzum magyarázatára és ezen belül a magunk kitüntetettségére adott első művelt kísérlet? A tudomány talán csak ezt folytatja, amikor újabb és jobban ellenőrzött alapon célozza ugyanazt. Ha ez így van, akkor a tudomány ebben a – liberális – értelemben igazából: vallás.”
A könyv egy aktuális vízióval zárul, a globális környezeti katasztrófa víziójával. Ez a „wilsoni evangélium” apokaliptikája. Az ökoszisztéma bármikor bekövetkező összeomlása, illetőleg annak oka: az emberi önzés és gondatlanság, élőhelyünk fölélése, a természeti környezet elpusztítása kétségkívül olyan téma, amelyen nem illik ironizálni. Wilson érvei ezzel kapcsolatban kivételesen megfontolandók, intése itt helyes és okos, sőt talán ez a fejezet a könyv legjobb, legkomolyabb, legtisztább része. Sőt külön szimpatikus, ahogyan kiosztja azokat a népbutító médiaidiótákat, akik fizetett „szakértőként”-a neoliberalizmus apologétáiként – kenik el a problémákat és hurrogják le a sötét jövőt jósló valódi szakembereket.
Farkas Attila Máron

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-40%
Webshop ár: 3360 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 2700 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1680 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1560 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 2940 Ft
KOSÁRBA