0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 248 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2790-05-3
Témakör: Tudománytörténet
Sorozat: Tudomány & ...

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 1740 Ft

KOSÁRBA
Tudomány és politika

Tudomány és politika

2009-1-19

            Ahogy a tudomány műveléséhez egyre több pénzre van szükség, úgy növekszik a politika befolyása a tudományos kutatásra, és annál szorosabbá válik a kapcsolat a kutatók és a politikusok között. Ennek a jelenségnek a tanulmányozása a „tudományok tudományának”, vagy legújabb kifejezéssel angolul „Science and Technology Studies (STS)”-nak, röviden tudománytannak a feladata. Hazánkban ennek a tudományágnak különös nemzetközi elismerést vívott ki az a területe, amelyet tudománymetriának neveznek, de hogy ezen túlmenően is komoly művelői vannak a tudománytannak, azt éppen ez a kötet bizonyítja.

            Az előszón kívül kilenc tanulmányt foglal magába a könyv, amelyekhez angol nyelvű összefoglaló, névmutató és a szerzőkre vonatkozó rövid információ csatlakozik. A szerzők közül kettő különben külföldi, akik közül az egyik a Németország egyesülése utáni tudománypolitikai, tudományszervezési intézkedéseket elemzi, a másik ugyanezt teszi Észtország esetében, amikor az utóbbi visszanyerte szuverenitását.

            Az Előszó szerint (Mosoniné Fried Judit) a könyv fő célja, hogy olyan kérdésekre irányítsa a figyelmet, és azokat mutassa be, amelyek bár a nemzetközi vonatkozó irodalom tematikájában előtérben szerepeltek, itthon viszont nemigen foglalkoztak vele. Ilyen többek között a tudomány autonómiája vagy a tudomány és politika közti változó kapcsolatrendszer. Ez utóbbi vonatkozásában különben hangsúlyozza, hogy a 2. világháború fordulópontot jelentett.

            Tulajdonképpen az előbbi kérdéseket fejti ki részleteiben az első tanulmány (Mosoniné Fried Judit: Fordulópontok a tudománypolitikában.) A tudománypolitika feladatát így határozza meg: „…egyfelől a tudomány és technika fejlődésének segítése, másfelől a kutatási eredmények társadalmi szintű felhasználásának előmozdítása kormányzati intézkedések révén.” Előzményei egészen Francis bacon-ig nyúlnak vissza, de mint tudományterület, tulajdonképpen csak a múlt század 60-as éveitől intézményesült. Napjainkban, amikor az un. tudományos aranykornak (1945-től a 70-es évekig) már végérvényesen vége van, különböző „kanyarok” után, amelyeken egyik lényeges és máig fennmaradó momentum a számonkérés, mintha új modell alakulna ki, amely a tudomány és a politika partnerségét helyezi előtérbe, amelyben, mint harmadik elem a gazdaság is egyre inkább bekapcsolódik („hálózati együttműködés”).

            A következő tanulmány, amelynek szerzője Palló Gábor, és tárgya hasonló az előzőjéhez, széles történelmi perspektívában foglalkozik a tudomány és a politika viszonyával egészen napjainkig („Szerződések, hatások, hálózatok: a tudomány és a politika változó viszonya”). Megállapítja, hogy a tudomány „…kiemelt helyet tölt be a társadalom életében, ha nem is sokkal régebben, mint legalább a 20. század elejétől fogva.” „Az egyre nagyobb társadalmi súlyt képviselő rendszer működtetése egyre bonyolódó társadalmi technikát igényel, miközben az apparátus tudományképe is állandó változásban van.”

            Fábri György „Tudomány és politika új találkozási pontja: a tömegmédia” című tanulmányát a média szerepe bemutatásának szenteli a tudomány és a politika viszonyában. Napjainkban „…a tudományos tudás autoritását, hitelességét csak versenyképes média-megjelenéssel lehet érvényesíteni.” „…a tudomány pozíciói a tömegmédiában nagyban meghatározzák…, hogy mit kezd(het) vele a politika.”

            Werner Meske, aki mind a német egyesülés előtt az NDK-ban, mind az egyesülés után komoly szerepet játszott a tudományszervezésben, az egyesülés utáni tudománypolitikát elemző tanulmányában („A politika és a kutatás-fejlesztés hatékonysága – Egy új kutatásértékelési rendszer meghonosításának tapasztalatai Németországban.”) egyértelműen negatív képet fest a kelet-német tudomány integrálására vonatkozóan az egyesülés után. „A tényleges gyakorlatot az egyoldalú politikai megközelítés uralta. Az intézményeket és a személyi állományt nyugatról keletre vitték, majd szigorúan kizárták az NDK tudományos és más elitjét a vezetésből.” Végül is: „…joggal tekinthetjük a K+F rendszert a német egyesítés egyik vesztesének.”

            Helle Martinson az észt rendszerváltás tudománypolitikáját mutatja be („Kutatók vagy politikusok? Kik a döntéshozatal főszereplői?”) és annak változását az idő előrehaladtával. A finn és a svéd tudományirányítási rendszert tekintették modellnek és eleinte komoly szerepe volt a kutatóknak és a kutatók szervezeteinek, később ezt a szerepet egyre inkább a kormányszervek vették át.

            A klímakutatással és tudománypolitikai vonatkozásaival három szerző (Mosoniné Fried Judit, Pálnikó Éva és Stefán Eszter) tanulmánya foglalkozik („Klímakutatás és klímapolitika”). Ez a terület szemléletes például szolgálhat a tudomány és a politika kölcsönhatására, együttműködésére. A szerzők végigtekinthetik a megfelelő nemzetközi lépéseket, eseményeket, majd bemutatják a német, az angol, a svájci és a magyar helyzetet. Németországban intenzíven foglalkoznak a kérdéssel, de szervezetileg a kutatás meglehetősen szétszórt, míg Angliában ezen a területen inkább a központosítás a jellemző. Svájc inkább ez utóbbi a modellt követi, míg hazánk az előbbit.

            A bibliometria, a tudományos közlemények és az idézetek elemzése és az ennek alapján történő kutatásértékelés egyre jobban előtérbe került az utóbbi évtizedekben és egyre finomította módszereit. A jelen tanulmány, amelynek szerzője Soós Sándor az un. együttidézési hálókkal foglalkozik („A tudománypolitika bibliometriai megközelítésben: együttidézési hálók a Research Policy című folyóiratban.”). „Az együttidézési elemzést egy-egy terület intellektuális-kognitív hátterének feltárására alkalmas empirikus vizsgálatként tartja nyilván a szakirodalom, amelynek alaphipotézise, hogy a közösen idézett publikációk (és így az ilyenek együttjárásával definiálható fogalmak) egy-egy koherens témacsoportot alkotnak.” Megállapítható az analízis alapján, hogy a tudománypolitikára vonatkozó kutatás, interdiszciplináris jellegű és határozottan egységes háttere van, éspedig elsősorban a vezetés-, ill. szervezéstudomány és a tudományszociológia, de a gazdaságtudomány is.

            „Az európai kutatási ’belső piac’ kialakítása” című tanulmány, amelyet Csehó Julianna jegyez az, Európai Unió tudománypolitikájáról, annak kialakulásáról, fejlődéséről, különböző periódusairól szól. Fontos állomást jelent az un. Liszaboni Stratégia (2000. március), amelyet az EU állam- és kormányfői Liszabonban indítottak el és amely kitűzi a
3 % és 2/3-os célt, azaz, hogy az egyes tagállamok BNT(GDP)-juk 3%-át fordítsák K+F-re és ebből 2/3 részt a gazdasági szféra adjon. A Liszaboni Stratégia tartalmazza továbbá az un. Európai Kutatási Térség létrehozását, amelybe nem csak az EU tagállamai tartoznak, hanem egy szélesebb kör (Svájc, Norvégia). A végső cél tulajdonképpen a verseny felvétele Amerikával és Japánnal. Egy további fontos lépés az un. Zöld Könyv kiadása (2007. április), amely az Európai Kutatási Térség jövőjével foglalkozik. Végül is a „négy szabadsághoz” (az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkavállalók szabad mozgása) egy ötödik is csatlakozik: az egységes „kutatási belső piac”, azaz a kutatók és kutatási eredmények szabad mozgása.

            Az utolsó tanulmány szerzője Balogh Tamás, címe pedig „Innovációs intézkedések Magyarországon 1992-2007 között”. bemutatja a tudomány- és innovációpolitika alakulását a rendszerváltozás óta napjainkig különböző szakaszokra bontva. A K+F ráfordítás a teljes időszak alatt csak kétszer volt a GDP 1 % fölött 1992-ben (1,08 %) és 2001-ben (1,01 %). Összegző megállapítása a következő: „Az utóbbi 15 évben a hazai innovációpolitika sok kezdeményezést és sikert mutathat fel, de sok probléma is keletkezett. Összességében jobb a helyzet, mint a rendszerváltás utáni években: új struktúrák és mechanizmusok alakultak ki, több a pénzügyi forrás, kedvezőbb az innováció társadalmi megítélése is.”

* * *

A kötet meggyőzően mutatja a hazai tudománypolitikai kutatások korszerűségét, sikeres bekapcsolódását a világon folyó ilyen jellegű kutatásokba.

 

Berényi Dénes

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK