Tegyük fel, hogy egy hivatalban az ott dolgozó nyolc alkalmazott egyikének el kell végeznie egy kellemetlen feladatot. A főnök az alkalmazottakra bízza, hogy eldöntsék, kinek a kötelessége lesz a szóban forgó feladat teljesítése. Mindaddig, míg nem határoznak, bizonytalanság áll fenn azt illetően, hogy kire hárul ez a munka. Abban a pillanatban, amikor valamilyen eljárással (az eddigi teljesítmények mérlegelésével, vagy épp ellenkezőleg, sorshúzással, pénzfeldobással vagy más véletlenszerű módon) az alkalmazottak kiválasztanak maguk közül egyet, tehát a fennálló nyolc lehetőség egyetlen megvalósult lehetőségre - mondjuk József jelölésére - redukálódik, azonnal megszűnik a bizonytalanság. Ekkor a matematikai információelmélet értelmében az eseménnyel, azaz József kiválasztásával asszociált vagy generált információ mennyisége valamiképpen azzal függ össze, hogy a bizonytalanság hány és milyen valószínű lehetőség eliminálódásával redukálódott vagy szűnt meg. A klasszikus matematika kommunikációelmélete tisztán kvantitatív természetű, ami azt jelenti, hogy nem foglalkozik az információ tartalmával, a példát tekintve azzal, hogy konkrétan ki lett az a munkatárs, akit a hivatal alkalmazottjai kiválasztottak. Feltéve, hogy bármelyikük választásának ugyanakkora volt a valószerűsége, és a választás véletlenszerű eljárással történt, akár Ágnest, akár Bélát választhatták volna maguk közül, a választásuk hordozta információ mennyisége ekkor is épp ennyi lenne, mint József választásával, hiszen Ágnest vagy Bélát is választhatták volna maguk közül, a választásuk okozta információ mennyisége ekkor is épp annyi lenne, mint József választásával, hiszen Ágnes vagy Béla választása is ugyanannyi lehetőséget eliminált volna, mint amennyit Józsefé. A matematikai kommunikációelméletben az információ mennyiségére nézve a tartalom, a jelentés, az értelmezés nem játszik szerepet.

Az információelméletnek ez az ága ugyanis első helyen azt a kérdést szerepelteti, hogy mennyi, azaz milyen minőségű információ asszociálódik vagy generálódik az adott eseménnyel és tényállással, illetve, hogy ebből az információból egy adott csatorna mennyit visz át vagy képes átvinni forrásától egy másik pontig (a vevőtől a befogadóig). Az elmélet annak az információnak a mennyiségét, amelyet valamely esemény hordoz vagy generál, s ezen eseményt megelőző bizonytalanság redukálásával, az esemény előtt fennállt lehetőségek eliminálásával hozza összefüggésbe. No, azt soha nem mondom, hogy ez egy könnyed, nyári olvasmány, és nem is illik strandszatyrunkba a szappan és sampon mellé.
A tartalomjegyzék maga is impozáns, itt mindenki megtalálja a magáénak megfelelő tartalmat. Ha eddig nem, majd ezután lesz hazánk valamelyik kommunikációelmélettel foglalkozó tanszékének méltán megérdemelt tananyaga. Ami igazán szimpatikussá teszi, hogy súlyának megfelelően elemzi más információelméletét (Hans Jürgen Habermas), illetve az a szokatlan, de rendkívül szimpatikus jelenség, hogy összekapcsolja elméletét a valósággal, erről az Adalékok a magyar közkommunikáció leírásához c. fejezet győz meg bennünket arról, hogy a Tanár Úr dolgozatát nem az íróasztalfióknak írta.

Szasa Kolesznyikov