Csak az utolsó tíz évben, főleg külhoni öreg barátom révén támadt fel olykor szárnyakra kapó érdeklődésem egy újabb keletű féltudományos-félemberiségléleki könyvműfaj iránt, melynek nevezetes példája az a most (Lipovszki Gábor minden megfelelő elismerésre méltó fordításában) megjelent munka. A műfaj lényege, mint bő negyedszázada Amerikában alkotódott szellemi tényregény, bő szövegű tudásgyűjtemény, összekacsintó rejtvény­ablak-sor stb. jól mutatja, ilyesmi: végy egy adag emberi érdeklődést, egy adag ráérést, egy adagot abból, hogy még a Dr. Jekyll és Mr. Hyde valóságalapja sem kö­vetelmény az elmének, fejeld meg ötlet­gazdagsággal, kapd el az érdeklődés éppeni divatjának lengő kupolakötelét... és boldognak-boldogtalannak szent (mókamesteri, titokhámozó stb.) könyve lesz majd műved, mármint egy jellegzetes tudósi, posztmodernista, egyáltalán, entellektüális – intelligens, de a végig tisztán nem elemezhető dolgok iránt rajongó – kis (nagyobb) táboré, s ha nem zuhog is a díjak aranyesője, mint spec. Hofstadter közel 800 oldalas művére a nagy vízen túl már, ism., negyedszázada, rosszul senki sem jár, és a láng is lobog tovább, ha nem is a bányászok szívettépő és testeket gyötrő szénkincse a beomlott tárnában... ez a műfaj az ötletesség rej­tek-nyílt ládáival foglalkozik, már kész matériákkal.
Nem kajánul mondanám, ha: ez a legmagasabb fokú divattudományosság Reader’s Digest-je. Csupa válogatottan izgalmas, koptatottabb (de itt eredeti farmer) anyag, még ismeretlen, vagy – Gödel magas metamatematikai és egyéb sugallású (2) tétele laikusnak föl sem fogható talán mindig... de miért baj? Mikor az alapkérdés, tétel, összetétel, egységesítés sem az ész, nem is a megrendülni vágyó szív ügye az ilyen munkákban, hanem a „Jaj Van Valami Itten Valahogy Ha Én Megértettem Szólok De Így Is Óriási” ez az örökké újat megismerni vágyó, kompjuterizálódó és behelyettesítéses megoldásokat színésznőtől sakkmegnyi­tásig, elit életmódoktól tömegsortartásig rendre mindent maga „rendelkezési körébe” kívánó szellemi produktumlény szent óhaja, és egészen kiváló olvasóknak sem másképp: a valós emberéletet bemutató, 4-szeresen unalmasnak kikiáltott, kinémázott mű helyett (volt más is ilyen; életem nekem is van; Bruce Willis és a rejtélyesen ferde vágású Miss Hogyishívják is ilyen filmben adta a kozmikus mintákat, mint az én új kedvencem, ez sem elég sokaknak, mi; a szomszédomban lakó szingli asztalán is ezt láttam); a másik változat, az eredeti irodalom rejtettebb-nyíltabb kicsinylésével párban a Tolkientől Hofstadterig, könnyű és nehezebb féltucat-egy-tucat előadásoktól, a metatransz matematika térgörbéinek a pókember által; lakhatóságáig – bocsánat! –, virul és íme, közel tíz éven át az én érdeklődésemet is ébren tartja ez a hatalmas sikerre ítéltetődő, örök-egyforma­ságban négyzetlapos hajókilövő játékot szégyenítő lehetőségátfedő tarkaságával művérlüktetést kezdeményező prózakötegeléstípus.
Sok igazi remeklés akad soraiban, de átlagos embernek ezeknek mindegyike is a „hát mi lesz a köv. eresztés, ki ne hagyjam!” szépszellemű parancsát s óhaját hozza főleg.
J. S. Bach (monád, nem nomád, mon­dani sem kell zsenijét), Escher (nálunk nem nagyon ismert képzőművész, de munkái színek híján is izgi illusztrációk), Gödel (ah, előtte Cantor stb.) a „tényleg meg lehet háborodni ily végletes gondolatoktól, igaz?” eszméjét hozza, s az író (hiper és hiper-épp-mai Karinthy Uránia-Ismeretterjesztés!) ezer remek dolgot szisszent elő, amatőrösen megírt (Öveges prof., aki még emlékszik) jelenetek szegény Zenón, a teknős és a görög hős, gyermekeknek is ajánlható formában magasztalható ügyében... s e boldogtalankodásokon túl (tehát hogy nem irodalom, ahogy pl. Amir Aczel minden műve az, Smullyané olykor etc.) REMEK KÉZIKÖNYV! TÉLEN TELELNI, NYÁRON NYARALNI LEHET ŐLEXIKONSÁGÁVAL, ezerszer indásabb előreemésztett társainál. Aki Bachról akar tudni alapokat, hallgassa muzsikáját, s nézzen e parádés rendszerezésekbe itt; aki Gödel hallatlan gondolkodói zsenijét követné, de képtelen, itt is csak kiszínezendő vázákig jut; és Escher az egyetlen a trióból aki fantáziaképeinek alapos kivitelezése okán nem fárasztja a képzeletet. Nagy érdeklődésre számot tartható „regény”; csak hősei egyfelől kivonatosan, másrészt túl nagy anyagbőséggel kerül­nek elénk úgy elsőre.
Úgy elsőre. Mert másodikra tudományos ezeregyéjszakasor kezdődik; aján­lom tehát Hofstadter művét olyan lelkeknek, amiféle én is vagyok: „bár lenne még egy igazi nagy Chandler, tényleg borzongató Simenon”. Egy új akármi a Hofstadter-könyvvel most az érintettek kizárólagos boldogságára nekünk is megvan.
Aki boldogtalan vele, ezer helyre aján­dékozhatja!