Rendkívüli, zseniális mű három rendkívüli, zseniális konstruktőr kapcsán az intellektuális-rendszer konstrukciók fantasztikus világáról. A benne elénk táruló világ az érdeklődő laikusnak dzsungel: érdekes, izgalmas, szépséges,....idegen. Gondolati rengeteg, amelyben a tapasztalt vadász otthonosan mozog, és többé-kevésbé könnyedén átlátja az itt összefonódó dolgok rendszerét, az e tereken járatlannak viszont új, ismeretlen, bonyolult, és ugyancsak igyekeznie kell, ha érteni akarja.
Rendhagyó recenzióként hadd valljam be: nem adok szakmailag hozzáértő értékelést mindarról az ismeretanyagról, amit Hofstadter itt egybefon, sem pedig a gondolatmeneteinek eredetiségéről vagy éppen helytállóságáról. Ehelyett inkább azt kísérlem meg érzékeltetni, hogyan éli meg ezt a művet az, aki sok intellektuális érdeklődéssel, ám többé-kevésbé laikusként veszi kézbe.
Hofstadter nagyon is komoly mondanivalót öltöztetett az első megközelítéskor még a játékosnak tűnő gondolati külsőbe. Számos szakterület - - matematika, rendszerelmélet, informatika, nyelvészet, genetika, logika, zene, Zen-buddhizmus és még sok más – ismeretanyagából fon izgalmas, csábító, de nem egykönnyen áttekinthető szövedéket. Az elénk táruló szellemi világ csábít a felkínált szellemi táplálék burjánzó gazdagságával, az előadásmódja szépségeivel és eleganciájával, és ahogyan az jó dzsungelhez illik, rengeteg kincset rejt - számos szakterület tudásanyagának kincseit. Ám ember legyen a talpán, aki megfelelő előképzettség nélkül követni akarja ösvényeit, és valóban a mélyére látni mindannak, amit a szerző elébe tár.
A dzsungel pereme itt is szelídnek látszik, kedvesen hívogat. Tudatosan vagy sem, a szerző trükkösen ragadja meg olvasóját. Rögtön a legelején megtanítja az abban járatlanoknak, mi is a zenében a kánon, hogyan épül fel annak szerkezete. Magyarázata világos és könnyen megérthető, így a naiv lélek akár rá is csodálkozik: jé, hát ez ilyen könnyű? Igaz, becsületesen figyelmeztet is: argumentációról, diminucióról, invertálásról, szabad szólamokról, retrográd másolatról és rák-kánonról magyaráz. Jóllehet ennek megértése sem okoz nehézséget, mindez már ízelítőül is szolgálhat a várható intellektuális örömökből, s ugyanakkor figyelmeztetőül is a reánk váró szellemi erőfeszítésekre. Amint pedig beljebb haladunk, felmerednek a sziklafalak.
Különleges csemege ez a könyv mindenkinek, aki szereti kipróbálni, mire képes az elméje, és kedveli az intellektuális kihívást. Nagyjából úgy, ahogy csemege a hegymászónak megmászni az Igazi Teljesítményt jelentő Északi Falat. Technikás feladat megérteni? Helyenként nagyon is. Megerőltető? A legtöbbünknek többnyire nem is kevéssé. Izgalmas? A szó legvonzóbb értelmében nagyon. S hogy mit ád az olvasónak? Nos, aki csak valamennyire is beleássa magát, érezni fogja, hogy gondolkodási képessége és technikája jobbá, ruganyosabbá válik. Emellett igen érdekes szellemi világokba kap bepillantást és nem kevés új ismeretet.
Hofstadter három akadálypályán kalauzol végig. Ezek egyike a zenéhez, a másik a képi ábrázoláshoz, a harmadik pedig a formális rendszerek világához kötődik. A problémák felvetésére és az összefüggések elemzésére hol briliáns párbeszédeket alkot Lewis Carrol, az “Alice Csodaországban” szerzőjének stílusában, hol egyéb különleges eszközöket használ. Amint maga mondja, az új fogalmak legtöbbjét először átvitt értelemben, egy párbeszéd segítségével mutatja be, ami egy sereg konkrét, vizuális képet eredményez, majd ezt követi a fogalom komolyabb és elvontabb tárgyalása. Különösen nagy szerepet kapnak a Zen-koanok és a Zen fogantatású történetek a mondanivaló közvetítésében vagy cizellálásában. Itt mintha rejtezne is némi ellentmondás: a Zen fogantatású részek segítik a mondanivaló jobb megértését, ám aligha tagadható, hogy a kellő előtanulmányok nélkül a Zen gondolkodásmódját sem mindig könnyű követni.
Az összefont szakterületek és tárgyalásuk sokrétűsége különleges lehetőséget is kínál. Az olvasottakkal való küzdelemben felmérhetjük magunknak, hogy a szabályok, összefüggések megértésében milyen területeken vagyunk jók és hol kevésbé erősek, pl. a verbális kifejtések, a képi ábrázolások, vagy inkább a rendszerben való gondolkodás megértése áll-e közelebb hozzánk. Hofstadter egyebek közt a Bach kánonok kapcsán megismertet a furcsa hurkok fogalmával, majd a megértés egy egész más terepére visz át: megmutatja, hogyan jelennek meg a furcsa hurkok M.C. Escher grafikáiban. Az olvasó ezzel rögtön ráérezhet, hogyan áll vizuális felfogóképesség dolgában, milyen jól képes felfogni a párhuzamokat a szavakban leírt zene, valamint a képi ábrázolás között. Ezután visz el a harmadik akadálypályára, ahol a legtöbbünk szembesül az első igazi sziklákkal: egy elmés párbeszéddel elkezd bevezetni a formális rendszerek világába. Ez már a felfogóképességünk más részeit teszi próbára.
Ezt az Északi Falat nemcsak azért érdemes megmászni, mert itt áll. Akármeddig is kapaszkodunk fel rajta, szellemiekben gazdagabban, megerősödve jövünk le róla.