Előre le kell szögeznünk: a vizsgált mű címe látszólag nem hordoz ma­gában metaforikus jelentést. Első látásra ugyanis nem egy megfogha­tatlan célkitűzésekkel és nyelvezet­tel terhelt morálfilozófiai érteke­zéssel van dolgunk, hanem egy kí­sérleti módszereket alkalmazó, szo­ciálpszichológiai és antropológiai kutatásokat összefoglaló munkával. A szerző Bereczkei Tamás professzor, aki az altruizmus jelenségének kutatójaként nemzetközi szinten is jelentős eredményeket mondhat magáénak az evolúciós pszicholó­gia területén.

Az alapkérdés a következő: mi­ért cselekszünk erényesen? Az evo­lúciós elmélet nyújtotta interpretá­ciós keret olyan megvilágításba he­lyezi ezt a kérdést, amely eleve ki­zárja a hagyományos erényetika fo­galomkészlete mellett lehorgonyzó válaszlehetőségeket, és csakis az evolúciós haszon fogalma körül for­gó magyarázatokat képes elfogadni. A tanulmány legfontosabb előfelte­vése ez, ugyanis lehetővé teszi, hogy könnyedén összedönthető legyen az etika állványzata; hogy minden nem közvetlen haszonnal járó cselekede­tünk mögé egyfajta hasznossági szá­mítást gondolva kérdőjelezzük meg a tiszta, érdek nélküli jó cselekedet lehetőségét. Bereczkei bevezető megjegyzéseiben azt állítja, hogy „nem létezik általában vett önzetlenség az emberek iránt", tudniillik minden cselekedetünk saját evolú­ciós stratégiánk bélyegét hordja magán, s mint ilyen, nem lehet tudatos és ref­lek_tált, hanem csakis ösztö­nös. Az ösztön pedig, mint tudjuk, nem kontrollálható, tehát ebben az értelemben fel sem merülhet az etika lehetősége.

Érdekes, hogy az előszó végén a filozófiai végzettséggel is rendelke­ző Bereczkei jelzi, hogy kutatási eredményei jóval túlmutatnak ön­magukon, és számtalan filozófiai természetű problémát is felvetnek, amelyek megvitatására azonban már nem kíván vállalkozni a terjedelmi keretekre hivatkozva. E problémák továbbgondolását az olvasóra bízza, annak biztos tudatában, hogy ő ma­ga egyáltalán nem foglalt állást filo­zófia természetű kérdésekben. Elő­feltevései mégis egyoldalúan kijelölnek egy olyan játékteret, ahová az óvatlan értelmező könnyen beszo­rulhat.

A hírnévről szóló fejezetben pél­dául azt állítja, hogy egy kísérleti já­ték azon szereplői, akik nagylel­kűbbek voltak társaiknál, végső soron nagyobb befolyásra tettek szert a csoporton belül, mint a többi részt­vevő. Az evolúciós elmélet keretein belül vizsgálva ezt az állítást azt kell mondanunk, azért volt az adott egyén a leginkább nagylelkű a csoporton belül, hogy minél nagyobb hírnévre tegyen szert, míg egy erényetikai nézőpontból az adott egyén nagylelkűsége egy önmagában álló erény, amely mellesleg azt vonja maga után, hogy nagyobb népszerűségnek örvend, mint kevésbé nagylelkű társai. Az első esetben a hírnévre va­ló törekvés a jó cselekedet tényleges kivál_tó oka, míg a második esetben a hírnév csupán járulékos következ­ménye a nagylelkűségnek.

Igaz, azt még Bereczkei sem ta­gadja, hogy léteznek az önfeláldo­zásnak olyan esetei is, amikor a cse­lekvő átérzi azon társa nehéz helyze­tét, akin éppen segít (vagyis nem ve­gyül evolúciós „számítás" cselekede­tébe). Meglátása szerint azonban ezek tudományos szempontból nem mérhető és modellálható esetek. És miért nem modellálhatóak? - tehet­jük fel a kérdést, amire valószínűleg azt a választ kapjuk, hogy azért, mert a szerző elkötelezett egy olyan világ­kép mellett, amely az ilyen esetekről tudomást sem akar venni.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a szerző által alkalmazott in­terpretációs keret eleve lehetetlen­né teszi az erényt mint olyat, így a kötet címe igenis hordoz magában metaforikus jelentést; az erény ter­mészetét lényegileg azon kívül álló, pusztán természeti és kulturális té­nyezők adják meg, vagyis minden, ami távol áll az erénytől. Ilyen érte­lemben a címadás nemhogy meta­forikus, hanem egyenesen ironikus. Mindezen koncepcionális fenntar­tásaim ellenére is rendkívül olvas­mányosnak és tanulságosnak tar­tom Bereczkei értekezését, amely akár arra is alkalmas lehet, hogy tiszta, motívumoktól mentes cse­lekvésre bírja az olvasót.