A piramisok, a szfinx és a hieroglifák után legtöbbünkben az állatfejű, embertestű istenek ábrázolásai jelentik az óegyiptomi kultúra máig fennmaradt emlékeit. Bár az egyiptomiak valóban gyakran ábrázolták isteneiket Erik Hornung megfogalmazásában keverék lényként, a valóság ennél sokszínűbb. „Az emberi testnek és az állatfejnek ez az összevonása sohasem nyomta el az istenek tisztán ember- vagy tisztán állatalakban való ábrázolását, hanem új lehetőséggel gazdagította és kiegészítette azt, így áttételesen az egyiptomi istenábrázolás és istenképzet egészére általánosan érvényes” – írja a német egyiptológus Az egy és a sok – Az óegyiptomi istenvilág című könyvében.
Szemléletes példát ad erre a kecses nőként – parókáján tehénszarvakkal és napkoronggal – ismert Hathor istennő. Emellett Deir el-Bahariban, a Hathor-kápolnában tisztán tehénként ábrázolták (miközben tőgyéből a király szopik), míg az ugyanott felállított oszlopokon tehénfeje van emberi arccal és állati fülekkel. Még különösebb, hogy Hathort máshol oroszlánként, kígyóként, sőt vízilóként is megjelenítették. A szerző szerint ezek az ábrázolási módok nem állíthatók kronologikus sorba, tehát nem tekinthetők az adott korban elfogadott vallási tanítás megjelenésének, hiszen esetenként egyidősek. Sokkal inkább az istenségek különböző alakjait mutatják be. Ne gondoljuk azt, írja Hornung ennek kapcsán, hogy az egyiptomiak kutya- vagy sakálfejűnek képzelték el isteneiket. A fennmaradt ábrázolások nem képmások vagy külső leírások, hanem csak az isteneknek tulajdonított jellegzetességeket jelenítik meg allegorikus formában.
Sok más mitológia istenségeivel szemben az egyiptomiak nem mindenhatók, illetékességük ritkán terjed egy város vagy nomosz (kerület, kormányzóság) határain túlra. Képességeik pedig a kultuszközponttól távolodva csökkennek. Ennek komoly gyakorlati jelentősége volt az egyiptomiak mindennapi életében is, hiszen tartózkodási helyüktől függően más és más istenekhez kellett fohászkodniuk. Gyakorlatias emberek lévén e problémát többféle módon is megkerülhették. Ha nem tudták pontosan, hogy az adott terület melyik isten körzetéhez tartozik, imáikban az általános netjer (isten) kifejezést használták. Előfordult az is, hogy egy isten képmását elszállították, így az annak tulajdonított hatalom is székhelyet váltott.
Erik Hornung célja egyértelműen átfogó, alapos mű írása volt. Az egyiptomi mitológia minden aspektusát érinti az istenek nevének kialakulásától rokonsági kapcsolataikig, az isteni világ tagozódásától az egyiptomi emberek istenképéig. A könyvet harminc évvel ezelőtt írta, és azóta számos változatlan utánnyomása jelent meg. A most magyarul kiadott kötet egy négy évvel ezelőtti átdolgozott kiadás alapján készült, így a benne foglaltak a legújabb tudományos eredményeket tükrözik. A szerző nem kötött kompromisszumokat, magyarázatában gyakran filozófiai, teológiai mélységekbe merül. Ez a szöveget néhol kissé szárazzá, szakkönyvszerűvé teszi, ezért a munka az egyiptomi kultúra iránt komolyan elkötelezett olvasóknak nyújthat igazán lebilincselő élményt.