0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Bechtold Eszter
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 248 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2790-30-5
Témakör: Vallástudomány, Történelem

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2625 Ft

KOSÁRBA
Az egy és a sok
Az óegyiptomi istenvilág

Istenkutyák

Magyar Hírlap, Hírlap Hullámtér
2010-12-04

Az egyiptológia hosszú ideig nem tudott mit kezdeni az egyiptomi istenek létezésével. Ennek oka egy anakronizmus volt. Az egyiptomi őskultúra iránt érdeklődő szakemberek ugyanis sokáig dédelgették magukban a monoteista Egyiptom vágyképét. A „lappangó” avagy „rejtett” egyiptomi egyistenhit ábrándjára azért volt szükségük, hogy a vitán felül magasan fejlett nílusmenti kultúra és annak „alacsonyabb rendű” istenképzetei között hidat verjenek. Utóbbiak még Goethét is verses dührohamra késztették: „Most rámijesztene Nilus felől / Méh kutyafejű Isten is. / Eredjetek már szemem elől, / Szent Osyris és szent Isis!”.

Hogy megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant, a tudósok a következő érveléshez folyamodtak: az egyiptomi istenek sokfélesége (és primitívsége) mögött az egyetlen, örök és szükségszerű Lény ideája rejtezik, melynek a kutya- íbisz- és sólyomfejű bábfigurák csak maszkjai.

A szerző könyve ennek a 18-19. századi felfogásnak a gyökereit kutatja. Az első fejezet az egyiptomi istenek létszáma körül folyó vitákat dokumentálja. A helyzet nem volt egyszerű. A mono- (Budge) illetve politeista (Roeder) elképzelés mellett létezett egy panteista (Breasted) és egy „agnosztikus” (Wiedemann) vonal is. E.A. Wallis Budge például úgy vélte, hogy csak az ostoba papok ködösítették el a legkorábbi időktől fogva létező monoteista hitet Egyiptomban.

„Csábító lehet az egyiptomi panteont ily módon háromdimenzióssá alakítani és az Egyet enyészponttá tenni, azonban e mögött az a régi apologetikus törekvés áll, hogy az egyiptomi istenek hihetőbbek legyenek számunkra, illetve bebizonyítani, hogy az egyiptomi vallás is az ’Istentől származók’ egyetlen ismert nemes nyájához tartozik” – írja a szerző. Ugyanazzal a törekvéssel állunk szemben, amely a görög gondolkodást is megpróbálta a kereszténység előfutáraként értelmezni, Hérakleitoszt az evangélisták előhírnökévé, Arisztotelészt pedig kisiskolás kereszténnyé degradálva.

A második fejezet az egyiptomi istenfogalmak etimológiai feltárását végzi el. Az istenhieroglifa, a körültekert, zászlós bot, a netjer pontos megértése a kapu. Az egyiptomi írásban az istenek megjelenhetnek emberi, állati vagy fétisalakban. Az állat- és a fétisalak az ősibb, de hogy e kettő közül melyik az eredendőbb, azt nem tudhatjuk. A netjer szó etimológiai vizsgálata ugyanide jut: eredeti jelentését nem lehet tisztázni, az egyiptomi istenképzetről tehát ezen az úton nem kaphatunk felvilágosítást.

A netjer szó használatának vizsgálata felé menekül előre a szerző. Az istent jelölő szót az egyiptomiak gyakran használták egyes számban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy monoteizmusban gondolkodtak volna. Lehet, hogy ezekben az esetekben csak valamilyen konkrét, de elhallgatott nevű istenről van szó. Ráadásul az istennevek használata mögül nem dereng elő semmiféle helyi Zeusz, aki az égbolt teljhatalmú portása volna.

Az egyiptomi istenek lénye „egy számunkra szokatlan lebegő állapotban marad, minden dogmatikus-végleges meghatározás alól kivonja magát, folytonosan tágulhat vagy differenciálódhat. (…) Nem marad itt hely a monoteizmus számára, amely egyértelmű definíciókból él.” Szép könyv ez. Kanttal azt mondhatnánk: nem az egyiptológia doktrínája ez, hanem a kritikája. Kijelöli az értelmezési határokat. Így tisztít. A dogmatizmustól elforduló olvasók talán megfordultukban épp ezt a kötetet pillantják meg a kirakatban.

 

Végh Attila

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK