0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Kampis György
Kiadás: (3. javított kiadás)
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 496 oldal
Formátum: B/5, kötve
ISBN: 978-963-9664-44-9
Témakör: Evolúció
Sorozat: Az evolúciós gondolat

Eredeti ár: 5600 Ft
Webshop ár: 3360 Ft

KOSÁRBA
A fajok eredete
(Új fordítás!)

Kétszáz éve született Charles Darwin - A tudás fájától a törzsfáig

Magyar Narancs
2009-02-12

A nagy változások eljövetelét nehéz előre látni. 1858 nyarán a londoni Linné Társaságban - Charles Darwin és a feltalálótársnak tekinthető William Wallace távollétében - röviden ismertették a természetes szelekció elméletét. Ám az év végén a társaság elnöke így nyilatkozott: "Az idei év nem hozott jelentős, forradalmi áttörést ígérő felfedezést a tudomány területén." A következő évben A fajok eredete megváltoztatott mindent.
Néhány száz évvel ezelőtt a legpontosabb becslés a Föld korára kevesebb mint hatezer évet adott. 1654-ben James Ussher anglikán érsek - az Ótestamentum történetein alapuló számításai alapján - az i. e. 4004. október 23. előtti szürkületet jelölte meg a teremtés pontos időpontjaként. A kor tudománya is többé-kevésbé elfogadta ezt az értéket. A keresztény mitológia számot adott a világ, a Föld, az élőlények és az ember létrejöttéről és történetéről. A fizika, a csillagászat dinamikáról, időbeli folyamatokról, mozgásokról, erőkről értekezett - okokkal és okozatokkal foglalkozott. Ezzel ellentétben a biológia és a geológia leginkább leíró tudomány volt. Számot kellett adniuk arról, hogy mi minden létezik - de a történetet mindehhez a vallásos dokumentumok szolgáltatták.
A 19. század elejére azonban a geológia, a geográfia, a biológia rengeteg új ismeretet, adatot halmozott fel, amelyek a szűkszavú teremtéstani történeteknél sokkal részletesebb magyarázatot követeltek. Miért van annyiféle élőlény? Ha minden élőhelyre az oda leginkább illő élőlények lettek teremtve, akkor miért van Afrikában strucc, Dél-Amerikában nandu, Ausztráliában pedig emu - alapvetően ugyanolyan típusú területeken? Miért hasonlítanak a fajok bizonyos értelemben annyira egymáshoz, és más szempontból miért különbözőek? Miért passzol annyira egymáshoz Afrika nyugati és Dél-Amerika keleti partvidéke? Miért találjuk mélyen a felszín alatti kőzetrétegekben is élőlények lenyomatait? Miért különböznek azok az ismert élőlényektől? Miért tűnik úgy bizonyos kőzetek, sőt régi kultúrák épületeinek mállásnyomaiból, hogy öregebbek, mint hatezer év? Miért van az, hogy oly sok szempontból hasonlítunk az állatokra, elsősorban a majmokra?
Nem lett volna könnyű mindezekre a kérdésekre értelmes természetfeletti magyarázatot adni. Másrészről a mechanika tudománya már bemutatta, hogy a természetfeletti közvetlen beavatkozását nem feltételező tudományos módszertan milyen hasznos eszköz a világ történéseinek, mintázatainak vizsgálatára. A tudományos módszertan nem Isten tagadása volt, hanem az isteni világ leírásának eszköze.
Kétszáz évvel ezelőtt a felgyülemlett kérdések és ismeretek egy újabb, kibővített történetre vártak. A nagy kérdés az volt, hogy ez a történet természetfeletti okoktól mentes lesz-e, vagy valamilyen módon rávezet minket Isten létének és munkálkodásának újabb bizonyítékaira.
Darwin érdeme
Ma olyannyira Darwin nevéhez kötjük az evolúció elméletét, hogy azt egyenesen darwinizmusként szokás emlegetni. Nincs még egy ilyen tudományos elmélet: az általános tömegvonzás elmélete például nem newtonizmus, és a relativitáselmélet sem einsteinizmus. Mindenki pontosan tudja, hogy a nevezett urak rendkívüli érdemei ellenére ezek az elméletek messze túljutottak felfedezőik felismerésein. Nincs ez másképp a modern evolúcióelmélettel sem. Ez a névhasználat sajnálatos módon hozzájárul mindazokhoz a félreértésekhez, amelyek az evolúcióelméletet nem tudományként, hanem ideológiaként próbálják értelmezni. A felfedezőket valóban inspirálta világszemléletük, és az evolúció tényének feltárása természetesen jelentősen hatott az ideológiák fejlődésére - de a végeredmény, az elmélet igazságtartalma ezektől függetlenül vizsgálható és vizsgálandó.
Azzal persze, hogy a darwinizmus elnevezést helytelennek és károsnak tartjuk, nem Darwin hozzájárulásának értékét kicsinyítjük. Hisz ő volt az, aki belehelyezte az elméletek szövedékébe azt a modult, amelytől azok hirtelen értelmet kaptak, összekapcsolódtak.
A pontosan 150 évvel ezelőtt publikált A fajok eredete természetes kiválasztás útján, vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása című könyve (legutóbbi magyar kiadása: Typotex, 2000) saját szavaival élve "egyetlen hosszú gondolatmenet". Érvek százait sorolja fel annak bizonyítására, hogy az élőlények közös ősből kiindulva, folyamatosan változva, újabb és újabb fajoknak életet adva jöttek létre.
Ez, vagyis a szigorú értelemben vett "evolúció" (változás) gondolata nem Darwin találmánya. Előtte már többen, köztük nagyapja, Erasmus Darwin, valamint Jean-Baptiste Lamarck is felvetették, de nem találtak rá arra a mechanizmusra, amely magyarázatot adott volna a fajok változására és a környezetükhöz való nyilvánvaló alkalmazkodottságukra. A valódi újdonság a Darwin által javasolt mechanizmus, a természetes szelekció elve volt. (Gyakorlatilag vele egy időben jutott el hasonló következtetésre William Wallace is, de Darwin tudományos tekintetben egyedülálló könyve nélkül még valószínűleg hosszú időnek kellett volna eltelnie ahhoz, hogy az elméletet elfogadják.)
A természetes szelekció a tulajdonságok véletlen változásával és a környezet egyáltalán nem véletlen irányú szelektáló működésével biztosítja, hogy az életkörülményekhez jól alkalmazkodó formák jöjjenek létre. Ez az elgondolás azért volt forradalmi, mert nem tételezett semmiféle külső, természetfeletti beavatkozást. Mindazonáltal Darwin számos olyan - genetikai, embriológiai, szövettani és így tovább - ismeretnek nem volt birtokában, amelyek direkt módon igazolták volna elméletét. Azért válhatott mégis sikeressé, mert rengeteg egymástól függetlenül megfigyelt jelenségnek adott egyszerre értelmet.
A célszerűség problémája
Darwin a Cambridge-i Egyetem Christ Kollégiumában tanult, ugyanott, ahol fél évszázaddal előtte William Paley teológus is, aki a természet mintázatait megfigyelve arra a következtetésre jutott, hogy azok Isten közreműködésének egyértelmű bizonyítékai. A fiatal Darwinra nagy hatással volt Paley erről szóló könyve, a Természeti teológia.
Paley híres gondolatmenete a következő volt. Ha a pusztaságban sétálva egy követ látunk, egyáltalán nem csodálkozunk el rajta. De ha ugyanott egy órát találunk, óhatatlanul eszünkbe jut az órásmester, aki megalkotta. Az olyan bonyolult szerkezetek, mint az óra, vagy egy élő szervezet, amelyek nyilvánvaló célszerűséget mutatnak, egyértelműen utalnak értelmes létrehozójukra: az órásmesterre, illetve Istenre.
Paley igyekezett feltárni és cáfolni minden alternatív - a természetfelettitől mentes - magyarázati lehetőséget. Elképzelte, hogy a szervek természetes fizikai folyamatok során a később betöltendő szerepüktől függetlenül alakulnak ki, és csak utóbb találnak rá arra a funkcióra, amelyre leginkább alkalmasak. Mindezt azonban csak az egyszerűbb szerkezetek esetében vélte lehetségesnek, az olyan bonyolult szervek kialakulásában, mint például az emberi szem, már nem. Lehetetlennek tartotta, hogy az egymásra épülő komponensek ilyen tökéletesen illeszkedjenek egymáshoz, ha nem az előre elgondolt cél érdekében jöttek létre.
Megvizsgálta a "használaton-mellőzésen", vagy ahogy ma nevezzük, a szerzett tulajdonságok átöröklődésén alapuló lehetőségeket is. Ez már annak a valódi evolúciós elméletnek a csírája, amelyet Lamarck nevéhez kötünk. Paley azonban hosszasan és komoly érvekkel cáfolta ezt a forgatókönyvet is.
Paley, akinek gondolkodását - nyitottsága ellenére - mégiscsak átitatta a gondoskodó, jóindulatú és mindenható Isten célszerű működésébe vetett hit, fel se mert volna tételezni egy olyan pazarló, céltalan és értelmetlennek tűnő alternatívát, amelyet végül is fél évszázad múlva Darwin fogalmazott meg. A véletlen irányú és a többségükben haszontalan változásokat minden generációban újra és újra kirostáló, hihetetlen pazarlással járó természetes szelekció már csak azért sem tűnhetett reális lehetőségnek a számára, mert az akkori ismeretekhez képest mérhetetlenül hosszú idő kellett ahhoz, hogy működjön.
Lassú forradalom
A 19. század első felétől azonban a geológusok - a geológiai formákat vizsgálva és a jelenben észlelt földtani változásokat a múltra visszavetítve - egyre nagyobb időtávlatokról kezdtek elmélkedni. A földrajzi alakzatokat többé már nem tartották statikus képződményeknek. A Darwin által nagyra becsült Charles Lyell szerint a földtörténet régebbi koraiban ugyanazok a fizikai törvények alakították a felszínt, mint manapság. Ez az uniformitás elve, amit ma a kozmológia évmilliárdos időskálán és a belátható univerzum méreteiben is igaznak tart. Ebben az elgondolásban rejtve az is benne van, hogy a mai formákat nem valamiféle csodás beavatkozás (teremtés, özönvíz) alakította ki, hanem a szél, a folyóvizek, az áramlások, valamint a Föld belső erői által kiváltott lassú, felszíni mozgások, az emelkedések és a süllyedések.
Noha ez a szemléletbeli változás nem köthető egyetlen névhez, a hatása nem kisebb, mint Kopernikuszé és Galileié, csak éppen a térbeli világkép helyett az időbeli volt az, ami megrendült. Mindkettő az Ótestamentum érvényességét kérdőjelezte meg, ez utóbbi mégsem találkozott a Galileiéhez mérhető ellenállással. Talán a nagyközönség már hajlamosabb volt elfogadni a tudomány eredményeit.
A Föld korának konkrét becslésére - az Ótestamentum helyett - a fizikát hívták segítségül. Az évszázad második felében William Thomson (a későbbi Lord Kelvin) 24-400 millió évre taksálta bolygónk életkorát abból kiindulva, hogy izzó állapotból ennyi idő alatt hűlt le a mai hőmérsékletére. Mások a Nap feltételezett életkorát véve alapul 20 millió évesre becsülték ugyanezt. Ma már tudjuk, hogy még a 400 millió év is alig tizedrésze a valós kornak, de a bibliai négyezer évhez képest már ez is nagyon sok volt.
A geológusok rendszeresen használták a kőzetrétegekben található fosszíliákat (ősmaradványokat) a rétegek azonosítására. Számukra azonban ezek inkább csak segédeszközök voltak, nem a kutatás önmagukban is érdekes objektumai. Azt, hogy a különböző rétegekben eltérő maradványok találhatók, még Lyell is inkább a fajok változó gyakoriságával magyarázta, elutasítva ezzel azt a lehetőséget, hogy a jelenség a fajok átalakulásával lenne kapcsolatban.
Térben és időben
A biológusoknak azonban a fosszíliák időbeli mintázata mellett egy jelenkori térbeli mintázat is a rendelkezésükre állt: a biogeográfia, a fajok elterjedésének mintázata. Még egy ilyen ártalmatlannak tűnő téma vizsgálata is tabudöntögető eredményekhez vezethetett: "Hogyan lehet, hogy azok a fajok, amelyekről felteszik, hogy a Galápagos-szigeteken, nem pedig másutt teremtették őket, nyilvánvaló módon magukon viselik az Amerikában teremtett fajokkal való rokonságot? Semmi sincs az életfeltételeikben, a szigetek földrajzi karakterében, az éghajlatban, vagy az élőlények egyes osztályainak egymás közti arányaiban, ami nagyon hasonlítana a dél-amerikai part megfelelő viszonyaira. Valójában inkább tekintélyes különbségek vannak. Igen nagyfokú viszont a hasonlóság a Galápagos-szigetek és a Zöld-foki-szigetek között, ami a talaj vulkanikus jellegét, az éghajlatot és a szigetek méretét illeti. Mégis micsoda teljes és tökéletes eltérés van a lakóik között! A Zöld-foki-szigetek lakói az afrikaiakra hasonlítanak, pontosan ugyanúgy, ahogy a galápagosiak az amerikaiakra. Az efféle tényekre a független teremtés elmélete alapján semmiféle magyarázatot nem lehet adni." (A fajok eredete, XIII. fejezet)
A fajok eredetében Darwin hihetetlen mennyiségű tényanyag alapján mutatja be ezt a jelenségkört, amely arra utal, hogy a fajok terjedésük közben változnak, és megfelelő körülmények között önálló változatokat, alfajokat, sőt fajokat hozhatnak létre. Darwin nem végzett kísérleteket, hanem - ugyanúgy, mint a természetfölöttit segítségül hívó vallások - a természetben megfigyelhető mintázatokra keresett "értelmes" magyarázatot, rendező elvet. De ő valóban talált is ilyet.
Elméletének erejét igazolja, hogy segítségével előrejelzéseket lehet tenni, és erre már a könyvében is találunk egy frappáns példát. Akkor már ismert volt, hogy a földrajzi akadályok (nagy vizek, hegységek, kontinensek) két oldalán egyébként hasonló élettérben gyakran találkozunk egymástól lényegesen eltérő fajokkal. A teremtés erre semmiféle magyarázatot se ad, de a fajok változékonyságával mindez nagyon jól összefér. Darwin azonban felfigyelt egy különös ellenpéldára is: "...a Panama-szoros átellenes oldalain a halak körülbelül harminc százaléka mégis azonos - ez arra indította a természetkutatókat, hogy feltételezzék, a földszoros valaha nyitott volt." (A fajok eredete, XII. fejezet) És valóban: ma már tudjuk, hogy Észak- és Dél-Amerikát csak húszmillió éve köti össze egybefüggő földsáv. Azelőtt csupán szigetek sorozata helyezkedett el a folyamatosan sekélyedő tengerszoroson, amely lehetővé tette a tengeri fajok szabad terjedését. Az evolúcióelmélet helyességét azóta is hasonló ellenőrzési, tesztelési lehetőségek sokasága igazolja.
A láthatatlan kéz
Darwin a természettudománytól független forrásokból merített ihletet elmélete kidolgozásához. Tudjuk, hogy Thomas Malthusnak az emberi populációk növekedéséről szóló tanulmánya döbbentette rá, hogy a szűkössé váló források miatt a természetben óhatatlanul versenynek kell kialakulnia a fajhoz tartozó egyedek között. Ugyanebben az időben - nem sokkal a nagy utazásról való hazatérése után - sokat olvasott a skót közgazdász, Adam Smith laissez faire gazdasági elképzeléseiről is. A smithi "láthatatlan kéz" úgy irányítja a dolgok menetét, hogy az végül globálisan optimális gazdasági eredményre vezet annak ellenére, hogy a résztvevők csak a saját érdekeiket veszik figyelembe.
Mindez rendkívüli hasonlóságot mutat a természetben zajló fajon belüli versengéshez. Ahogy Darwin látta, az egyedek véletlen változatai közül a szelekció mint egy láthatatlan kéz generációról generációra azokat részesíti előnyben, amelyek jobban alkalmazkodnak a környezetükhöz. Így hosszú idő alatt végül olyan formák alakulnak ki, amelyek tervezettség, előrelátás (célszerűség) látszatát keltik - ám valódi tervező közreműködése nélkül.
E kapcsolatnak köszönhetően nem csoda, hogy a természetes szelekció elméletét ideológiai alapokon kezdték kritizálni, illetve ideológiai indíttatásúnak igyekeznek beállítani. De ha a tudományos elméletek kialakulását - mint Darwin esetében - a társadalmi környezet befolyásolhatja is, valódi értéküket mégiscsak az dönti el, hogy illeszkednek-e a természetben végzett megfigyeléseinkhez, vagy sem. Márpedig ebben a tekintetben Darwin elmélete rendkívül sikeresnek bizonyult. Sőt a természetes szelekció algoritmusa általánosságának és hatékonyságának köszönhetően még a társadalmi, gazdasági struktúrák fejlődésében is szerephez jut - nem véletlen tehát, hogy Darwin éppen Adam Smithnél bukkant rá.
Paley felfogását tehát kettős csapás érte. Az isteni célszerűségbe vetett hit már azon elvérzik, hogy ma tisztán látjuk: az élőlények felépítése valójában nem mutat se tökéletességet, se célszerűséget. Az előre tervezettség nyilvánvaló hiányának jeleit mutató anatómiai, biokémiai, viselkedésbeli formák ma annyira közismertek, hogy szükségtelen is felsorolni őket. Paley mai követői számára azonban a keserűbb pirula az lehet, hogy a tökéletlenségek ellenére is ámulatba ejtő alkalmazkodás egy ténylegesen pazarló, céltalan folyamat során alakult ki. Ez még akkor is így van, ha sejtjük - ahogy erre már maga Darwin is figyelmeztetett -, hogy a természetes szelekció valószínűleg nem az egyetlen szereplő a fajkeletkezés és az alkalmazkodás menetében: "Meg vagyok győződve arról, hogy a természetes kiválasztás volt a módosulások legfontosabb, ha nem is kizárólagos eszköze." (A fajok eredete, Bevezető)
Az önző gén
Darwin nyíltan írt elméletének hiányosságairól is. Nem tudta például megmagyarázni, hogy a kialakult változatosságok az idővel miért nem átlagolódnak ki, mosódnak össze. A megfigyelések azt mutatták, hogy ez valóban nem történik meg - több forma együtt él, eltűnt tulajdonságok visszatérnek -, de Darwin nem tudta a mögöttes mechanizmust megtalálni. A vele egy időben tevékenykedő Gregor Mendel kísérleti eredményeinek ismerete nagyon sokat segíthetett volna, de a szerzetes sajnálatos módon nem publikálta ezeket széles körben. Az általa kimutatott öröklődési "faktorok" - amelyeket ma leginkább a gén fogalmával lehet kapcsolatba hozni - magyarázatot adtak volna arra, hogy a tulajdonságok nem valami "folyadékszerű", keveredésre képes formában reprezentáltak az élőlényekben, hanem diszkrét csomagokban.
Ez technikai kérdés volt. Nagyon fontos ugyan, de nem annyira felkavaró, mint az önzetlenség problematikája. Hogyan alakulhatnak ki az olyan önzetlen viselkedésformák, mint a szülői gondoskodás, a segítségnyújtás, a szaporodásról való teljes lemondás egy végletesen önző folyamat során? Milyen értelemben lehet ez sikeres a természetben folyó harcban?
A Darwin buldogjának is nevezett Thomas Huxley annyira bízott a természetes szelekció erejében, hogy láthatóan nem ismerte fel, hogy itt tényleg komoly problémával áll szemben. 1888-ban megjelent, A fennmaradásért folytatott harc, és ennek következményei az emberre c. munkájában így ír: "A moralista nézőpontjából az állatvilág hasonló szinten van, mint a gladiátorviadalok. Az élőlények meglehetősen jól fel vannak készülve a harcra, ezért az erősebb, gyorsabb és ravaszabb fogja megélni a következő napi újabb összecsapást. A nézőknek nincs szükségük lefele tartott hüvelykujjal jelezni - amúgy sincs kegyelem." Az ilyen és az emberre vonatkozó hasonló megfogalmazások ellen emelt szót élesen a kor egy érdekes alakja, az orosz hercegi származású, anarchista nézeteiért többszörösen börtönviselt, végül Nyugatra emigrált Pjotr Kropotkin. Szibéria távoli területein több geológiai kutatóexpedíción vett részt, és ezek során az élővilágban a szociális viselkedési formák, a kooperáció, a lemondás, az önzetlenség számos példáját figyelte meg. A természetben igenis létezik az önzetlenség - egy jó elméletnek tehát ezt is meg kell magyaráznia. Az előrelépést a genetikai áttörés, Mendel korábbi eredményeinek "újrafelfedezése", valamint a matematika és a statisztika bevetése hozta meg.
A 20. század első felében egy statisztikus-genetikus triumvirátus - J. B. S. Haldane, Ronald Fisher és Sewal Wright - fogalmazta meg a populációk genetikájának matematikai alapelveit. Ezzel lehetővé vált a természetes szelekció lefolyásának matematikai modellezése, és folyamatosan követni lehetett a különféle tulajdonságokat kódoló gének gyakoriságának alakulását generációkon keresztül. A leglényegesebb eredmény az volt, hogy a számítások szerint az önzetlen viselkedések - amelyek hordozójuk saját túlélési esélyeit csökkentik - fennmaradhatnak, sőt elterjedhetnek a populációban, amennyiben kellő számú rokon túlélését támogatják. Az ezzel kapcsolatos elképzelések még ma is folyamatosan finomodnak, de az már biztosnak vehető, hogy a természetes szelekció elve nem ellentétes a természetben megfigyelhető önzetlen viselkedésformákkal. Nem állíthatjuk, hogy az erkölcsi és biológiai "érdekek" szükségszerűen egybeesnek, de nem is feltétlenül ellentétesek egymással. Az "önző gén" önzetlen viselkedésformákat kódolhat.
Az evolúcióelmélettel dolgozva folyamatosan "történetekkel" foglalkozunk. Azt igyekszünk kideríteni, hogy egy faj, egy szerv, egy sejtalkotó, egy viselkedési forma milyen lépéseken keresztül alakulhatott ki. Bizonyos esetekben az a célunk, hogy a konkrét folyamatot felderítsük. Máskor megelégszünk egy lehetőség felvázolásával, azzal, hogy "akár így is történhetett". A Miért fontos Darwin? című könyv szerzője, Michael Shermer egy interjúban így foglalja össze röviden a könyve címében feltett kérdést: "Darwin azért fontos, mert egy olyan egységes elméletet adott a kezünkbe, amely segít választ adni arra, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, merre haladunk. Ez a mi történetünk, mesénk az eredetünkről és életünk értelméről. Ebben az értelemben ez akár egyféle mitológiának is tekinthető azzal az előnynyel, hogy ez egy tudományos történet, amely tesztelhető, és - ahogy kinéz - akár igaz is lehet."

Az evolúcióelmélet építőkövei


Az evolúcióelmélet valójában több részelmélet, tudományos tétel halmaza. Ezek a következők:
A Föld magas kora. Megbízható, több forrásból származó információk vannak arra vonatkozóan, hogy világunk emberi léptékkel mérve hihetetlenül idős. A Föld életkorát 4,54 milliárd évre becsülik. A becslés pontossága egy százalék, azaz 40-50 millió év.
A földi élet eredete. Bár fizikai világképünk nem mond ellent annak, hogy az élet spontán keletkezhetett élettelen alkotórészekből, a konkrét történésekről nem sokat tudunk mondani. Egyre több részfolyamatról mutatják be laboratóriumi, illetve számítástechnikai (szimulációs) módszerekkel, hogy milyen módon történhetett. Nem tűnik valószínűnek, de nem zárható ki az sem, hogy az élet első formái a Földön kívülről érkeztek.
Közös ősből való leszármazás. A fosszíliák tanúsága, a genetikai, anatómiai, embriológiai, állatföldrajzi mintázatok alapján nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a jelenleg élő fajok közös ősből származnak folyamatos fajkeletkezés és változás révén.
Az élőlények alkalmazkodása. A Darwin (és Wallace) által javasolt természetes kiválasztódás mechanizmusa minden bizonnyal jelentős szerepet játszik ebben, de nem zárhatók ki ezen kívül más folyamatok sem. A modern genetikai eredmények és a nagy teljesítményű számítástechnikai módszerek lehetővé teszik a fajok változásának, alkalmazkodásának többszintű vizsgálatát.

Élete


Charles Robert Darwint (Shrewsbury, 1809. február 12.-Downe, 1882. április 19.) apja orvosnak szánta, de ő nem bírta az akkor még érzéstelenítés nélkül végzett műtétek látványát, ezért elhagyta az Edinburghi Egyetemet. Ekkor apja a Cambridge-i Egyetemre küldte, hogy bachelor fokozatot szerezzen a későbbi teológiai tanulmányokhoz. Darwin biológiai, később geológiai tárgyakat hallgatott. A végzés után biológiaprofesszora, John Henslow beajánlotta a HMS Beagle hajón 1831 végén induló világ körüli útra, amelynek során geológiai megfigyeléseket kellett végezni. Az ekkor alig 23 éves Darwin az ötéves úton tapasztalt természettudóssá vált. Hazaérkezése után sok tudományos témán dolgozott. A természetes szelekció elméletét, A fajok eredetét csak több mint húsz évvel később, 1859-ben publikálta. Egyéb ismertebb művei: A Beagle útja (1839), Az ember származása és a nemi kiválasztás (1871). A Londoni Geológiai Társaság, a Zoológiai Társaság, a Royal Society és a párizsi Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. Azon öt nem királyi személy közé tartozott, akik a 19. században állami temetést kaptak. A Westminster-apátságban helyezték örök nyugalomra.

A természetes szelekció


A természetes szelekció egy olyan mechanizmus, amely képes komplex, a tervszerűség látszatát keltő struktúrák létrehozására valódi tervező közreműködése nélkül. Ez a mechanizmus általánosan is megfogalmazható algoritmikus formában.
Az olyan objektumok, amelyek...
- szaporodásra képesek;
- a tulajdonságaikat átörökítik leszármazottaiknak;
- e tulajdonságok kismértékben véletlenül megváltozhatnak;
- tulajdonságaik befolyásolják szaporodási sikerüket
...az idővel úgy változnak meg, hogy egyre jobban alkalmazkodnak környezetükhöz.
A természetes szelekció algoritmusát az utóbbi időben a kémiában (anyagok előállításában), az informatikában (tanuló rendszerek) és a tudomány más területein is sikerrel alkalmazzák.

Az evolúcióelmélet mai kritikái


A modern evolúcióelmélet egyes komponenseinek működéséről, a jelenségek pontos értelmezéséről tudományos viták folynak. Ezek azonban nem arról szólnak, hogy megtörtént-e az evolúció, hanem finomítják az elméletet, újabb és újabb ismereteket adva hozzá.
Azonban ugyancsak Darwin óta folyik egy ideológiai alapú vita. A világegyetem magas kora, a fajok változása, de leginkább az embernek az állatvilággal való szerves kapcsolata nehezen egyeztethető össze a keresztény tanokkal. A tudomány általános sikere azonban arra buzdította az ellenzőket, hogy tudományos, illetve annak látszó érvekkel próbálják cáfolni az evolúció elméletét. Ám ezek éppenséggel a tudomány általános, és az evolúcióelmélet, biológia, fizika specifikus elméleteinek félreértésén alapulnak. A leggyakoribb antievolucionista érvek a következők.
A geológiai korbecslések hibásak.
Az egyszerűbb formákból bonyolultabb formák kialakulása ellentétes az entrópia növekedéstételével (termodinamika második főtétele).
A kis lépésekkel operáló evolúcióelmélet nem adhat számot olyan komplex szervek kialakulására, mint például az emberi szem.
Az evolúcióelmélet csak egy hipotézis, amelynek részleteiről a biológusok sem tudnak megegyezni.
Az evolúcióval nem végezhetők kísérletek, tehát az nem is tudományos elmélet.
Világszintű összeesküvés folyik azon tudósok elhallgattatására, akik kritizálják az evolúcióelméletet.
Ezen érvek hibáiról részletesebben a http://www.darwinnap.hu/evolucio-gyik.php oldalon olvashatnak.

Hraskó Gábor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-40%
Webshop ár: 2520 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 2700 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1680 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 2940 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1560 Ft
KOSÁRBA