Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Kiadás: 2009
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 256 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2790-31-2
Témakör: Művészetelmélet, Fotográfia

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
Fényképíró
A dagerrotípiától a digitálisig

Fényképíró érkezett városunkba

Könyvhét
2009-08

Lugosi Lugo László nem csak a fotózást műveli mesterfokon, hanem rendszeres írója közéleti lapoknak, filmeket rendez, fotó-naplót készített, műveket fordított. Új kötete, - Fényképíró – A dagerrotípiától a digitálisig - az elmúlt harminc év fényképészeti tárgyú  írásaiból válogat; az ebből kimaradt szövegek a film- és képzőművészeti kritikákkal együtt a Typotex Kiadó www.interkonyv.hu című honlapján lesznek olvashatók.

- Azt írták a könyvéről, hogy az egész, úgy, ahogy van, lenyűgöző, magával ragadó. Mit szól ehhez?

- Remélem, igaz és érvényes ez a megállapítás. Készülés közben több kellemes meglepetés is ért, például Jankovics Milán, a könyv tipográfusa a Nagyformátumú fényképezés című írás kapcsán azt mondta, hogy ezt majd mutassam meg neki, kedvet kapott hozzá. Egyébként, amikor belenéztem a könyvbe, én voltam a leginkább meglepve; ilyen jókat tudok írni? Nem is emlékeztem rájuk.

- „A fénykép már a régi időkben nagyon gyorsan használati tárggyá vált. Senki sem gondolt (gondol) arra, hogy egy kép – legyen bármilyen csúnya vagy szép – több mint szuvenír: idő- és kordokumentum, technikatörténeti, esztétikai, viselettörténeti, gondolati tény.” – írja. Mi a véleménye arról, hogy ma már mindenki fotóz?

- Erről szól a könyv egy része. A fényképezés az elmúlt 170 évben hihetetlenül bonyolult és sokágú nyelvvé változott. Úgy képzelem, mintha egy fa lenne, aminek van gyökere meg törzse, ami visszanyúlik a 19. századba, sőt a sokszorosító képeljárásokhoz, a fametszet, a rézmetszet, a rézkarc, a litográfia különböző leágazásaihoz, mert az utóbbit, mint sokszorosító eljárást váltotta fel a fényképezés. A kultúrtörténeti meg technikai gyökerekből egy nagyon bonyolult nyelv fejlődött, és ma már mindenre használjuk a fényképezést. Ha belegondol, mennyi ága van: sport-, csillagászati-, és mikroszkopikus fényképezés, gyerek-, divat- és bűnügyi fotó, és ezret fel tudnék sorolni -, azt jelenti, hogy köznyelvvé vált, a törzs ágai, a különféle nyelvjárások. Azt is gondolom, hogy ezt a nyelvet mindannyian beszéljük, legfeljebb vannak analfabéták. Szinte mindenkinek van ma már fényképezőgépe, és ha analfabétaként, de mindenki beszéli ezt a nyelvet. Naponta mérhetetlen mennyiségben termeljük és fogyasztjuk a képeket, fényképezőgépeinkkel, telefonjainkkal és a számítógépeinkkel. Tudomásul veszem, csodálkozom, és lenyűgöz.

- Kézfogás a bontottanyagtelepen – a rendszerváltozás utáni időszak egy kis életképe, ahogy leírja, hogyan találta meg a kőbányai Pataki térről eltűnt Kisfaludi Stróbl Zsigmond Szovjet-magyar barátság című szobrát. Sokféle fotó létezik, az előbb sorolta, önnek melyik a kedvence?

- Például a bontottanyagtelepes kép a kedvenceim közé tartozik. Nagyon szeretem a 19. századi fényképészetet. Egyrészt, mert talányos technológiákkal dolgozott, erről is van szó a könyvben, de én a 19. századi fényképezésben azt szeretem a legjobban, hogy amikor még nem vált ilyen nagyon szét különféle nyelvjárásokra, alapvetően egyetlen fontos cél lebegett a fényképészek szeme előtt, hogy megőrizzék, ami el fog tűnni a világból. Illetve, hogy megmutassák azt is, hogy milyen szép az a világ. Alapvetően nagyon egyszerű rögzítési funkció volt. Engem nagyon vonz ez a funkció, albumaim egy része is ezt mutatja. Az Eltűnő Budapest például, amely 1986-93-ig készült fotókból állt össze, az akkor még meglévő, az 50-es és 60-as évekből itt maradt maszek világ kis boltjaiban készítettünk fényképeket Frankl Alionával. Ma már azok a boltok, hangulatok nem léteznek. Kieselbach Tamásnak ez a könyv adta az ötletet, hogy fényképezzem le a várost ebben a kusza átmeneti állapotában, hadd lássa 30 év múlva az utókor. Így született meg az Átmenetiemlékkönyv, 2006-ban, nála.  Gyűjteni, megőrizni akarom a világot. Ilyen gyűjteménynek tartom életem egyik főművét, a Szén című fotósorozatot is. Ez egy jól sikerült tömör anyag, a Pécs környéki mecseki szénbányákban készült, amikor kiderült, hogy azokat be fogják zárni. Nagyon szép, van benne tényleg valami heroikus. Persze a megőrző funkció mellett a fotográfia más egyéb területeit is szeretem, erről szól a Vince Kiadónál megjelent sorozat, abban Budapestnek egy nagyon színes oldala tárul fel.

- Másik főműve Klösz Györgyről készült…

 - A Budapest anno című könyvből ismertem Klösz Budapest-képeit. Nagyon szerettem ezt az albumot, még a 90-es évek elején járunk, és volt egy olyan ötletem, hogy milyen érdekes volna megnézni, mit látni, hogyha pontosan ugyanoda beállok, ahol ő állt körülbelül 100 évvel korábban. 1996 nyarán el is készültek a próbafelvételek, ezekből sokat tanultam, például azt, hogy teherautóra kell állni bizonyos képeknél. Klösz idejében ugyanis sötétkamrának berendezett szekérrel jártak fényképezni, mert a korabeli technika miatt 5 perce volt a fényképésznek, hogy elkészítse a felvételi nyersanyagot, az üveglemezt, arra fényképezzen és előhívja. Tehát oda kellett menni a sötétkamrával, ahol fényképeztek. És ha már ott volt egy szekér, akkor felálltak a tetejére és onnan fényképeztek, mert jobb volt a perspektíva. Ilyen szekérrel a krími háborúba elment egy angol, elmentek Egyiptomba, 1866-ban egy Samuel Bourne nevű fényképész felment a Himalájába - ő 60 tagú karavánnal indult 4 hónapra, felszereléssel, meg 250 darab üveglemezzel, és ott sátor volt a sötétkamrája. Ma, amikor megnyomjuk a mobiltelefonon a gombot, el sem tudjuk képzelni, hogy ez valaha milyen bonyolult és összetett, nehéz fizikai munka volt. Írja is naplójában Bourne, hogy ez nem művészet, rabszolgaság! Amikor kiderült, hogy a perspektíva megtartása miatt nekünk is „szekérre” kell állnunk, teherautóval mentünk körülbelül 20 helyszínre. Ez lett a Budapest 1900-2000 könyv, amit „kis Klösz”-nek neveztem el. Emellett a Magyar Fotómúzeum akkori igazgatójának, Kincses Károlynak a bíztatására elkezdtem a Klösz-életrajzot. Tetszett a kihívás, gondoltam, nem hiába jártam a bölcsészkarra, végre valami komoly bölcsész-dolgot is lehet majd csinálni! Elkezdtem kutatni, fantasztikus világba csöppentem, levéltárakba, múzeumi gyűjteményekbe jártam és kialakult egy hihetetlenül gazdag kép. Kiderült, hogy Klösz György nem csak Budapesten fényképezett városképeket, hanem az országban szinte mindenhol, ezenkívül korának valamennyi fényképészeti műfajában dolgozott: készített portrékat, műtárgyfotókat, gépekről képeket, népviseleteket, tájképeket. A kétkötetes mű a Polgart Kiadónál jelent meg 2002-ben. Ez a „nagy Klösz“. Az egyik kötet populáris, 200 db Klösz képpel, rövid életrajzzal, a másik meg nagyon részletes, fotótörténész kutatókat érdeklő szöveg, a hozzá kapcsolódó illusztrációs képekkel. Klöszről ezenkívül csináltam még egy kisfilmet a magyar televíziónak, ahol lírai alkatom domborodott ki: impressziók, egymásra úszó városképek… Van egy írás a könyvben arról, hogyan dolgozott Klösz a nedves kollódiumos technológiával Szegeden, a 1879-as nagy árvíz idején. A korabeli szegedi újságcikk így kezdődik: „Fényképíró érkezett városunkba”. Innen a könyvem címe. Tetszik, hogy fényképíró, hiszen én fényképezek is, meg írok is. És akkor ebben a szóban még benne van a 19. század is.

Szepesi Dóra

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
Webshop ár: 3600 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2925 Ft
KOSÁRBA
(Csak e-könyvként)
e-könyv
Webshop ár: 4125 Ft
KOSÁRBA