Háy György, a Malév nyugdíjas kapitánya, a volt B 737-es főpilóta nyilván visszasírja azokat a szép időket, amikor nap mint nap ott ült a pilótaülésben, mi olvasók azonban hálásak lehetünk, hogy ez az írni szerető és tudó szakember végre ráért a negyedik kötetét is összeállítani. Ezúttal - az Amit a repülésről tudni kell és a Légibalesetek pilótaszemmel I-II. után - a repülés kivételes tehetségeiről, úttörőiről ad közre tizenkét, fotókkal bőségesen fűszerezett kisportrét. A szerző kidomborítja hősei emberi vonásait, ezzel ha kulcsot nem is, de reményt kínálva különleges teljesítményük megfejtéséhez.

Egy kivétellel (Hanna Reitsch, 1912-1979) minden főszereplő férfi, és mindannyian a XIX. században születtek. Háy rajtuk keresztül azzal a korszakkal foglalkozik, amikor a repülni nem tudásból szorgalom, ügyesség, bátorság és szerencse révén néhány kiválasztott feltalálta, kifejlesztette és elterjesztette a repülést és a repülőipart. Az ezen dolgozó tudósok közül a könyvben egyedül Kármán Tódor szerepel, illetve (Tupoljev tanítómestereként) néhány mondat erejéig Zsukovszkij. Nincs ebben semmi meglepő. Hacsak az utolsó fejezetben tárgyalt Lilienthal testvérek munkáját nem tekintjük tudománynak, leszögezhetjük, hogy kezdetben a repülés amatőr technikusok, mérnök- és katonaemberek ügye volt, meg a sajtóé és a szenzációra éhes tömegeké.

Megismerkedünk egy-egy brazil, magyar, osztrák, két orosz, három amerikai és négy német úttörővel. (Sokat törtem a fejem, de nem jöttem rá, miért rendezte őket éppen ilyen sorrendbe a szerző. Talán egy nap valamelyik olvasó fényt derít a rejtélyre...) A szórakoztató és tanulságos olvasmányon - talán mert nem profi ismeretterjesztő írta, hanem olyasvalaki, aki magáénak érzi a témát - átsüt a szerzőjéből is valami. Háy alapvetően derűs, megértő krónikásnak mutatkozik. Hősei ifjúkori csínyeit elnéző szüleik mosolygó fejcsóválásához csatlakozva tárgyalja, sem a zsenialitás, sem az időnkénti gyarlóság nem hozza ki a béketűréséből; még Reitsch elvakult nácipártisága fölött is napirendre tér (bár ellenérzését sem rejti véka alá).

Háy, akit eddig a repülés ismeretterjesztőjének ismertünk, és így kedveltünk meg, ebben a művében nem a technikára, hanem a lélektani, társadalomfestő és a történelmi szempontokra fordítja a figyelmét, mert célja ez: „Jobban megismerve őket talán sikerül megérteni emberfeletti teljesítményük titkát." - Talán. Mindenesetre Háy teljesítménye sem lebecsülendő. Egyetlen szemrehányás érheti: hogy ez a kötete karcsúbb a korábbiaknál...