című könyvében olyan kiemelkedő tehetségű zsenikkel ismerkedhetünk meg, akik a repülés tökéletesítése érdekében tevékenykedtek, akik a repülés fejlesztését tekintették életcéljuknak. A szerző James H. Doolittle, Alberto Santos-Dumont, Kármán Tódor, Andrej Nyikolajevics Tupoljev, Donald W. Douglas, Anthony Fokker, Hanna Reitsch, Igor Ivanovics Szikorszkij, Hugo Junkers, Wilbur és Orville Wright, Ferdinand von Zeppelin, Otto és Gustav Lilienthal életútját mutatja be igen élvezetes stílusban. Háy György maga is a repülés megszállottja, harmincöt éve repül, huszonöt éve utasszállító gépeket vezet; több könyve jelent meg e témában.

Néha szinte a véletlen műve, hogy valaki a repülés felé forduljon. Wilbur Wright például eredetileg tanárnak készült, ám jégkorongozás közben olyan szerencsétlenül ütközött egyik társával, hogy annak ütője kiverte az elülső fogait. Akkoriban még nem tudtak tökéletes pótlást készíteni, így terve meghiúsult. Testvérével lapot alapított, majd kerékpárüzletet nyitottak, később saját kerékpárokat terveztek. A különféle repülési kísérletek híre hozzájuk is eljutott, hamarosan már saját repülőgép készítésével foglalatoskodtak.

1908-ban a Wright fivérek európai körútra indultak, s Párizsban is bemutatták gépüket, amivel két óra tizennyolc percet töltöttek egyhuzamban a levegőben, s körök és nyolcasok repülésével bizonyították annak tökéletes vezethetőségét. A franciák ekkor elfordultak a világ első kormányozható léghajóját feltaláló, brazil születésű Santos-Dumont-tól, de később ismét „le petit Santos" lett a kedvencük, amikor ingyenesen közkinccsé tette egyik, a „Demoiselle" névre keresztelt repülőgépének tervrajzait és szerelési utasításait.

A technikatörténet egyik legizgalmasabb fejezete a repülés, e kötetből is kiderül, hogy milyen nagy kitartás kellett ahhoz, hogy egyre tökéletesebb repülőgépek készülhessenek. A feltalálók gyakran nehéz emberek voltak, s néhányuk élete, személyisége rendkívül érdekes és regényes. Szikorszkij például már tizenkét éves korában megépítette első működő helikoptermodelljét; Hugo Junkers fürdőkályhákat és más vízmelegítő készülékeket tervezett, majd ő alkotta meg a fémszerkezetű repülőgépet; Anthony Fokker „a repülés történetének fékezhetetlen, zseniális fenegyereke" volt; Ferdinand von Zeppelin pedig magas rangú porosz katonatiszt létére sem tűrte a vak- és vasfegyelmet. Otto Lilienthal testvérével, Gustavval előbb a madarak repülését tanulmányozta, majd az elmélet kidolgozása után kísérletekkel ellenőrizték annak helyességét, s végül a megépített vitorlázógépekkel Otto maga is szárnyra kelt. Élete és halála volt a repülés: egy siklás során a hirtelen széllökés magasba taszította a gép orr-részét, s az a meredek emelkedés után átesett, majd tizenhét méter magasból a földbe csapódott. Otto Lilienthal gerince eltört, s másnap elhunyt. Utolsó szavai a repülés iránti elkötelezettségét mutatják, ugyanakkor a kísérletezők és feltalálók jelmondata is lehet: „Muszáj néha áldozatokat hozni."