Utálom az egész huszadik századot, mondta a múlt század magyar könnyűzenéjének egyik legalulértékeltebb zenei szereplője, Nagy Feró, ami csak azért jutott eszembe, merthogy a huszadik század egyik legtöbbre tartott francia filozófusa, Alain Badiou viszont magyarul megjelent A század című laza előadásfüzérében pont hogy nem utasítja el élből.

Sőt, fontosnak tartja, és a konkrétumok alapján megérteni akarja az eddigi legsűrűbb évszázadot az emberiség történetében, a holokauszttal, a kommunizmussal, a kiterjedő globalizációval meg a többi nyavalyájával együtt. Mindehhez ráadásul remek formát választ, az előadásét, amelyben szabadon hozhat össze mindenkit Mandelstamtól Foucault-n keresztül Genet-ig, és mégis tömör maradhat, sőt, némi erőfeszítés árán érthető is. Márpedig a harmadik évezred második évtizedének küszöbén nem haszontalan dolog végiggondolni az előző századot. Badiou könyve pedig erős értelmezést és markáns magyarázatot kínál.

Egyetérteni nyilván nem muszáj vele, a vitához viszont fel kell kötni a gatyát - én nem állítom, hogy első nekifutásra benyelhető az egész, de már a felületes olvasat is meggyőzött arról, hogy igaza lehet Slavoj Zizeknek, aki legtrendibb filozófus Európa-szerte, és aki így fogalmazott elvtársáról: „Klasszikust megillető borzongással olvasd, légy tudatában annak, hogy Platón vagy Hegel nagyságú alak jár-kel közöttünk!"

- Gumi Tarzan -