0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Mihancsik Zsófia
Kiadás: Első kiadás
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 321 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2790-76-3
Témakör: Filozófia
Sorozat: Radikális gondolkodók

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 1920 Ft

KOSÁRBA
A század

Szegény Európa

2010-5-31

Bántják. Amúgy is sokat szenvedett e gazdag kultúrájú kontinens, a 20. században kiváltképpen sok megrázkódtatás érte. Sorsát sokan, sokféleképpen elemezték, imádták is, vádolták is. Márai szerint „elrabolták" (a kultúrájára értette, a II. világháború után). Mások szerint „árulás" történt, ilyenkor a politikusokra, értelmiségiekre irányul a vád. Tavaly egy párizsi konferencián kereste önmagát az értelmiség. A magyar előadó szerint: „A kelet-európai entellektüeleknek a tanúságtétel és a mártír szerepe jutott a 20. században, míg az interpretáció és az elemzés a nyugati gondolkodóknak maradt". Hozzátette: a 20. századi európai értelmiség „elvesztegette az idejét". Hát, jó néhány kiváló nyugat-európai és magyar entellektüelt ismerünk, akik nem „szalasztották el a lehetőséget".  (Elég ha „csak" Babits, Bartók, Kosztolányi, Hamvas Béla munkásságára gondolunk.)

   Ennél összetettebb a kérdés, s talán másként kellene közelíteni. A 21. század nyitányán nagy szükség van az elmúlt század értelmezésére. A sok prekoncepcióval indító munkák után egyszer csak megakad a szemünk egy szikár címen: A század. A szerző Alain Badiou, a párizsi École Normale Supérieure tanára, filozófus, dramaturg, regényíró. Az egyszerű cím, a szerző sokfélesége is vonzó, a témakör: filozófia, a könyv a „Radikális gondolkodók" sorozatban jelent meg, felelős szerkesztő Angyalosi Gergely. A szerző jelzi, hogy nem védőbeszédet akar mondani, mert a „vádlott egyedül is meg tudja védeni magát". Annak ered nyomába, hogy ez az elátkozott 20. század, „mit mondott arról, micsoda ő". Tehát nem tesz mást, mint megnyitja „a század dossziéját, de nem a bölcs bírák ítélete alapján, akinek önmagunkat tartjuk, hanem a század önmeghatározása alapján". A könyv ötletét egy kulcsmondat sugallta: „A 20. század lezajlott." A mű alapanyagát az 1998-tól 2001-ig tartott kurzusok feldolgozott anyaga adja. Tehát friss, nem „kispekulált", hanem kiérlelt munkával nézünk szembe. Az érintett témák, szereplők gazdagsága mellett leginkább a munka módszerére kívánjuk ráirányítani a figyelmet. Alain Badiou, mielőtt belevágna a dologba, kérdést tesz fel. Ilyen egyszerűt: „Mi egy század?" Aztán keresni kezdi a gondolkodás tárgyát. Kétségei vannak, hát tovább kérdez, mert izgatja, hogy ha sikerül összerakni a századot, ha sikerül létrehozni a gondolkodás tárgyát, az megfelel-e egy különös akaratnak. Szóval: milyen egység a század? A továbbiakhoz szempontokat állít föl, először a történelem felől közelít. Itt kétségei vannak, mert egyrészt a történelem „minden politika szilárd tartópillére", másrészt számolni kell az „emlékezettel", mely nyomán odajutunk, hogy a 20. század apokaliptikus, rémisztő események színtere, bűnös. Szemügyre veszi a kapitalizmus és a világpiac viszonyát, eljut a gazdaság diadalához, a tőke értelméhez, „amely megspórolja nekünk a gondolkodás ésszerűtlen szenvedélyeit is". (És máris ugrunk a lendülettel röppentett lózungra: „Profitból áll a világ!" Azaz, mint a szerző fogalmaz: „A profit fogja megmondani, hogy mit tegyünk".) Badiou fenntartja magának a jogot, hogy az ítélkezés eszközeit maga szolgáltatja. Az ismeretigazságok logikája alapján azt akarja megragadni, mire vonatkoznak ezek, vagyis azt a „tényleges működést, amely a valóság adott részének a tagadásán munkálkodik". Nem „objektív adatként" kíván ítélkezni, hanem azt járja körül, „hogyan tették szubjektívvé". Így jut el a problémákhoz. 

   A megválaszoláshoz, megoldáshoz hatalmas időszakot kell átfognia (1890-tól kezd), „sokarcú kreativitást" kell kezelnie. A vizsgálódás területét már az induláskor szélesre nyitja: irodalom (Mallarmé), matematika (Einstein), fizika (Poincaré), pszichoanalitika (Freund), atonális zene (Schönberg), a modern politika (Lenin). Ezen a nyomvonalon haladva bővíti a kört, más műveltségi területeket is bekapcsolva, mint a filmművészet, a képzőművészet, a nyelvfilozófia, a színház... Vizsgálja a produktumok hatását és kölcsönhatását, egy-egy korszakos művet aprólékos elemzésnek vet alá („dekonstruál"), hogy - a diakrónia és szinkrónia jegyében - a kapott eredménnyel, más produktumokkal összevetve, értelmezni tudja a „műkörnyéket". Csak néhány példa: A század (Mandelstam), L'Amour fou (André Breton), Par où la terre (Yves Bonnefoy), „...költőien lakozik az ember"  (Heiddeger), Brecht színháza, a személyes sors (a karrier) és a személytelen történelmi fejlemények (a tömeges fellépés) viszonya. Egy mellkasi sebész finommetszésű alaposságával boncolgatja a szabadság és az erény bonyolult viszonyát, kritériumokat vázol föl, definíciókat keres, például: „A valóságos szabadság lényege végső soron az erkölcsi romlás elleni harc". Vagy más kérdések: a historicizmus és az esztétikai abszolútum feszültsége, a politikai hatalom és az uralmat megalapozó ideológia (Pirandello), „emberfeletti ember - Isten nélküli ember" (Nietzsche, Sartre, Foucault), új világ (de mikor?). Badiou módszerének lényege: keresi azokat a fogódzókat, amelyek mentén ki lehet tapintani, milyen utakon és módon viszonyul önmagához a század.  Széles térben gondolkodhatunk, a művek sokaságában a tájékozódást névmutató és lábjegyzetek segítik, a magyar verziók adataival kiegészítve.

   A színes, gazdag mű élvezetes olvasmány, köszönhetően a fordítónak, Mihancsik Zsófiának is. Nagy tisztelettel szólunk közvetítői vállalkozásáról, melyet már volt alkalmunk megtapasztalni Fernand Braudel (Franciaország identitása) hatalmas anyagának magyarra ültetése kapcsán.

   A 21. század elkezdődött. A benne részt vevő egyes embernek illik tisztáznia a saját maga számára, hogy milyen volt az előző század, amely már „lezajlott". Az elkövetkezendő idő nem ígér „könnyű álmot". Ez a könyv, noha filozófiai feladatról szól, nem kimódolt spekulációkkal traktál. A könyv szót emel a „bennünket ostromló animális humanizmus mint formalizált embertelenség ellen", megdolgoztatja az olvasót, abban a reményben, hogy a saját jogon szerzett ítéletekkel inkább eligazodik majd, s talán az egyetemes magyarokat is sikerül beemelni a „diszjunktív szintézisbe". Mert a tárgy, a probléma adott. Hanem a módszer, ez itt a kérdés! Újjáalakul az ember, vagy új embert akarunk „kovácsolni"? Az értelmiség előtt itt a „kihívás": az új ember „létrehozásban" nyomban vezető szerepet kíván vállalni, sémákat, modelleket állít fel, teóriákat gyárt, hiszi, hogy tudományosan „tud új embert csinálni". És íme a globalizáció embere, az új világpolgár... (Az értelmiség politikával való összeborulása sem marad szó nélkül a műben.) Vagy, esetleg eme elit akar-e számolni az „emberi életek egyediségével'? Badiou figyelmeztet, láttuk: a múlt században fasizmus, kommunizmus, a tervutasítások, a profitautomatizmusok sokat gyilkoltak (és sajnos nem szűnnek, tehetjük hozzá). A globalizációba való átmenet „szakítás és újrakezdés" - a tudomány állítson problémákat, ne készítsen „tervet", ajánlja a szerző. Valahogy úgy kellene tenni, hogy az egyéni életeket ne tekintsük nyersanyagoknak, miként a művészetben: a hangokat és a formákat ne szakítsuk ki „tonális vagy figuratív harmóniájukból".

   Mindenben egyet kellene érteni Badiouval? Nem föltétlen - valami(ke)t kutatással cáfolhatóvá tett, problémává tett tételeit cáfolni csak hasonló tudományos alapossággal lehet. Így illik közelíteni. (Typotex Kiadó, 2010)

 

A cikk némi módosítással megjelent még a Köznevelés és a Barátság hasábjain.

 

 

 

 

 

Sz. Tóth Gyula

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-40%
Webshop ár: 2100 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1140 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1500 Ft
KOSÁRBA