Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Mihancsik Zsófia
Kiadás: Első kiadás
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 321 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2790-76-3
Témakör: Filozófia
Sorozat: Radikális gondolkodók

Elfogyott

A század

Meddig él egy század?

Nagyítás
2010-04-07

Rendes, jóravaló századok pontosan addig élnek, amíg a naptár kijelöli. De már a tizenkilencedik századnál bajok vannak. Kicsit hosszúra nyúlt.

 

 

 

 

Sokak szerint a huszadik század az első világháborúval kezdődött, tehát akkor is rövidebb lett volna, ha nem omlik össze a berlini fal, és nem változik meg a világ oly hirtelen. 1989-ben azonban jöttek az elemzők, és közölték: vége a huszadik századnak. Puff neki. Jó kis rövid század. Újabb világszakértők a New York-i ikertornyok összeomlásakor sóhajtottak nagyot: „Elkezdődött a huszonegyedik század.”

Szeretnénk tartani magunkat valamihez mi, emberek, és van-e a számoknál alkalmasabb útmutató? Nem tudom. Alain Badiou – akinek A század című könyvét olvasom a Typotex kiadásában – néhány pillanatra már az első oldalak valamelyikén meggyőzött, hogy Egy több, mint Kettő. Rövid volt a huszadik század, de jó kiadós; kevesebb is elég lett volna belőle. Az olvasmány nem könnyű, valójában csak a módszer miatt kezdett érdekelni, ugyanis művészeti alkotások, főleg a költészet kegyetlen-szikrázó látomásai által vezetve értelmezzük a történelmet. „A” század: a huszadik. A többi már nem érdekes, régen volt, következő pedig nem lesz. Nocsak, nocsak. Hát nem a huszonegyedik században élünk? Látszatra talán, de valójában ez még a huszadik, és nem sok a remény, lesz-e még valami utána. Amikor Isten (állítólag) meghalt, vagyis az emberek el tudtak képzelni egy Isten nélküli világot, a saját sírjukat kezdték ásni, ugyanis az embert Isten tette – teszi – emberré, Isten nélkül csak vadállat. A vadállat százada, Isten nélküli század; neveztetik még a rossz, a bűn, a totális elnyomás, a tömeggyilkosságok, a gázkamrák, a hazugság, a látszat, a relativitás századának is. Talán még a géntérkép és a pszichoanalízis. Ezek a század vívmányai. S mivel a filozófus-író szerint csak jövő és múlt van, a jelen nem létezik, úgy teszek, mintha a huszadik század már múlt lenne, és a jelent átugorva a jövőbe helyezem magam. A jövőből, ami nem lesz, visszanézek a huszadikra, ami még látszatra létezik, de már elkezdődött kimúlása.

Megmutatom, miféle könyv ez:

„Itt vannak a mai számaim, a lehető legszikárabban: Ma mintegy 500 ezer AIDS-fertőzött ember él Európában. A hármas kezelésnek köszönhetően az elhalálozás náluk meredeken zuhan. Ennek az 500 ezer embernek a nagy része élni fog, még ha súlyos és tartós kezelés árán is. Afrikában az AIDS-szel fertőzöttek száma 22 millió. Gyógyszerek gyakorlatilag nincsenek. Ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége meg fog halni, így bizonyos országokban minden négy vagy talán három gyerek közül egy. Az égvilágon semmi akadálya nincs annak, hogy minden afrikai beteg hozzájusson a szükséges gyógyszerekhez. Elég, ha bizonyos országok, amelyek rendelkeznek a megfelelő ipari eszközökkel, úgy döntenek, hogy gyártanak generikus gyógyszereket, és eljuttatják az érintett népességhez. Minimális pénzügyi erőfeszítésbe kerülne, sokkal kisebbe, mint amennyi a »humanitárius« katonai hadjáratok többsége. Az a kormány, amely nem úgy dönt, hogy ezt teszi, azt dönti el, hogy több tízmillió ember halálában vállal felelősséget. A világ három leggazdagabb emberének összes vagyona nagyobb, mint a világ 48 legszegényebb országának együttes bruttó nemzeti jövedelme.

Tegyük fel, hogy a földgolyó teljes népességének számsz­e­rűsített hozzáférést biztosítunk a táplálékhoz, azaz napi 2700 kalóriához, elérhetővé tesszük számára az ivóvizet és az alap-egészségügyi szolgáltatásokat. Ez nagyjából annyiba kerülne, mint amennyit Európa és az Amerikai Egyesült Államok lakossága évente parfümökre költ.

Vegyük a világ legszegényebb népességének 20 százalékát és a világ leggazdagabb népességének 20 százalékát. 1960-ban a felső csoport jövedelme harmincszorosa volt az alsó csoporténak. 1995-ben nyolcvankétszerese.

A világ 70 országában (= a világ országainak 40 százaléka) az egy főre jutó jövedelem alacsonyabb, mint 20 évvel ezelőtt, mai értéken számolva.”

Miután Badiou befejezte a számokkal történő zsonglőrködést, fölemeli tekintetét diákjaira, és visszatér Oszip Mandelstamhoz, aki A század című versét 1923-ban írta, amelyben a kor egy vadállattal egyenlő. „Korom, vadam, ki tekinthet / a szemedbe, / van-e, ki / képes két század-gerincet / vérrel megtapasztani?”

A diákok néznek, igen, a vadállat olyan érzékletes a versben, szinte érzik a szagát és éhségét a nyakszirtjükön, pedig nincs semmi baj, jó családok gyermekei, a terrortámadások is remélhetőleg elkerülik őket. Mindig azt hisszük…

A mi fejünkbe még az igazságos és igazságtalan háború közti különbséget próbálták beleverni; és kinek jut eszébe az iskolában, hogy a háború csak háború, csak vesztes és halott minden oldalon, és nem lehet vérrel semmit összeforrasztani. „Az ember nem komoly tizennyolc évesen.”

Leomlott a berlini fal, a két nagyhatalom lenyugodott, de csak egy pillanatra, mert jöttek az igazságosztó háborúk Boszniában, hogy ne felejtsük: a vadállat mancsának néha oda kell csapni, különben elsorvadnak az izmai. Soroljam? Iraki megszállás, Afganisztán, a terrorizmus elleni harc, az iszlám elleni háború, Fekete özvegyek.

És még mindig csak Európáról és Amerikáról beszélünk, mintha Afrika nem is létezne.

A fehér ember felsőbbségtudata, gőgje, zsákmányszerző mohósága elvitte az európai magot az új világba, ami ott szárba szökkent. Most Európát és a világot fegyelmezi az Egyesült Államok a terrorizmus eszközeivel, nevezzük bárhogy.

Miért is kellett az indiánokat kiirtani? Mert ott voltak? Miért halnak éhen emberek százmilliói? Mert a parfümgyártóknak is meg kell élni valamiből? Nem tudom. Ja, és az atombomba nem is szerepel a század vívmányai között. És a világháló sem. Hadd játsszon a gyerek.

Tóth Erzsébet

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK