Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Mihancsik Zsófia
Kiadás: Első kiadás
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 321 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2790-76-3
Témakör: Filozófia
Sorozat: Radikális gondolkodók

Elfogyott

A század

Milyen század a huszadik?

Élet és Tudomány
2010-06-19

Lehet egy évszázadot jellemezni? Alain Badiou, az École Normale Supérieure filozófia tanszékének korábbi vezetője erre vállalkozott három éven át tartott előadássorozatában a párizsi Nemzetközi Filozófiai Kollégium hallgatói előtt, s e 13 órányi előadást tartalmazza a kötet, amelyet Mihancsik Zsófia fordított.

Milyen uralkodó eszmék, érzelmek, törekvések, viselkedések stb. vonulnak végig a XX. századon akkora súllyal, hogy terhüket még ma is emésztjük? A Marokkóban született filozófus maga is részvevője volt a század jellemző mozgalmainak, eszmei irányzatainak. Kiállt a gyarmati Algéria függetlenségéért. Az 1968-as párizsi diáklázadás radikális kommunista, maoista csoportok felé fordította. Az események és elméletek kritikus értelmezője lett. A filozófiában is, amelynek egzisztencialista, modern, posztmodern irányzatait megélte – témája szemszögéből ezek kritikájához jut a kötet utolsó fejezetében.

Könyve kezdetén fölteszi a kérdést: milyen nagy horderejű eseményeket tekinthetünk a XX. század kezdetének, illetve végének? Lehetne például kezdetnek az első világháborút venni, amely forradalmakba torkolt, s a jelképes vég a berlini fal leomlása… De végül is marad a számoknál, évszámnál – és képletesen is Mallarmé kapcsán. Mert – úgymond – milyen útravalóval, „különleges rakománnyal” indult a század? Elsőnek a francia költőnek, Mallarménak a Kockadobás című művére utal, mint a modern költészet és írás manifesztumára, s a kockadobás számokat vet ki. (A véletlen törvénye szerint épp a kivetett számok – ahogy egy írás szavai is létrejönnek.) S folytatja Einstein felfedezésével a speciális relativitásról, a pszichoanalitikus forradalom fő művével, Freud Álomfejtésével, majd Schoenberg atonális zenéjével, a „modern politikát megalapozó” Leninnel, aztán James, Conrad, Proust, Joyce regényeivel, Russell-lel, Hilberttel, Wittgensteinnel...

„Ám közvetlenül ez után mintha egy hosszú tragédia jönne, amelynek az 1914-18-as háború adja meg a tónusát: az emberi nyersanyag habozás nélküli felhasználásának tragédiája.” S a század további eseményeit tekintve: „haláltáborok, gázkamrák, mészárlások, kínzás, szervezett állami bűnök… A valóság és az állami bűn egysége saját névvel rendelkezik: ez a század a totalitarizmus évszázada.” Ugyanakkor a liberális évszázad is, „ahol a parlamentarizmus és talapzata a legparányibb eszméknek is szabad utat enged”, s „a kapitalizmus és a világpiac győzelmének évszázada... a gazdaság diadaláról szól, minden értelemben: a tőke győzelme, amely megspórolja nekünk a gondolkodás ésszerűtlen szenvedélyeit is.” A történelmi folyamatban „Két vagy három olyan évszázad után, amelyben az emberi húst rabszolgacélokra hurcolták el, a hódítás azzal zárul, hogy Afrikát a kapitalista és demokratikus Európa tündöklésének szörnyű ellentétévé teszik. És ez a mai napig így megy.” S e század árnyéka nyomaszt ma is: „Röviden: a század roppant bűnök elkövetésére adott alkalmat. Tegyük hozzá, hogy ennek még nincs vége, csak annyiban, amennyiben a néven nevezett bűnözőket épp olyan névtelen bűnözők követik, mint amilyen névtelenek maguk a részvénytársaságok.”

E kiemelt mondatai összefoglalják a választ a címben föltett kérdésre, és sok olvasó érezheti úgy, hogy már hallott vagy maga is gondolt ilyeneket. De a könyv válasza mégsem ilyen közhelyszerű: szellemi izgalmat az ad, ahogyan a kor jellegzetes egyéni intellektuális, művészi és végül filozófiai megnyilvánulásaiból a század – mondhatjuk – önjellemzését, önmegvalósítását, etikai dilemmáit és azokra adott válaszait elemzi ki. Teszi ezt a kor jellegzetes művészi alkotásaiból és kiáltványaiból kiindulva. Például Oszip Mandelstamnak a szovjet korszak kezdetén írott, a századot vadállatként aposztrofáló verséből, Brecht későbbi műveiből, Fernando Pessoa nagyobb költeményéből, Paul Celan költészetéből. Avagy a kiállításokon megszokott képi ábrázolásokkal szemben pusztán fehér mezőben fehér kockát ábrázoló Malevics-festmény kapcsán. A mű valóságot adjon – teremtsen? –, ne látványt másoljon…

A kor új attitüdje mutatkozik mindenben: „A 20. század rettenetes szenvedélye, a 19. század profétizmusával szemben, a valóság iránti szenvedély volt. A Valódit akarta működésbe hozni, itt és most.” Mindent meg akart változtatni, nem utolsósorban magát, az embert – új embertípust, emberfölötti embert –, az Isten helyett az embert abszolutizálta. Végül is „radikálisan megváltoztatta azt, amit embernek nevezünk… És ebben az értelemben maradt hűséges azokhoz a páratlan mentális szakításokhoz, amelyek az első éveit jellemezték. Csakhogy szép lassan áttért a tervezés terepéről a profit automatizmuséra. A terv sokat gyilkolt. Az automatizmus is, ráadásul folytatni fogja, de a felelősöket senki nem tudja megnevezni. […] Röviden: a század roppant bűnök elkövetésére adott alkalmat. Tegyük hozzá, hogy ennek még nincs vége, csak annyiban, amennyiben a néven nevezett bűnözőket épp olyan névtelen bűnözők követik, mint amilyen névtelenek maguk a részvénytársaságok.”

Németh Ferenc

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK