Sosem tanúsítottam intenzív érdeklődést az anyagi világ bizonyos összefüggéseiből elvont fogalmakat alkotó és ezekre logikai elemzéssel általános törvényeket megállapító tudomány iránt. Érthetőbben: mindig is utáltam a matematikát.
Ezért igen erős kételyek közepette vettem kezembe Raymond Smullyan Seherezádé rejtélye című könyvét.
Az amerikai szerző új kötete két részből áll. Az első keretjátéka szerint Az ezeregy éjszaka meséi című ismert mű nem fejeződik be az ezeregyedik éjszaka után, sőt az ezerkettedik után sem – ahogyan azt Edgar Allen Poe írta le –, hanem folytatódik még 10 éjszakán át, amelyeken Seherezádé logikai és matematikai fejtörőkkel szórakoztatja a királyt.
A második rész főként a kényszerlogikával foglalkozik, de rávilágít egy-két igen érdekes paradoxonra is.
Bevallom, az elején kicsit unalmasnak találtam a könyvet; csupa hülye matekfeladvány – gondoltam –, amiket már a suliban is utáltam! De azt vettem észre, hogy mégsem tudom letenni…
Elolvasom a kérdést, ugyan lusta vagyok megoldani, de érdekel, így hátralapozok a válaszokhoz; elismerően bólintok, és úgy döntök, hogy „na jó, még egyet.” Aztán egyre jobban belelendülök és már csak ellenőrizni lapozok hátra; a megfejtés öröme teljesen megbabonáz!
Nekem a második rész jött be igazán, ezen már egyáltalán nem éreztem a középiskolai matekkönyv szagot. Nincs benne „A-ból B-be” vagy „hány méter az átmérő?” viszont vannak lovagok, lókötők, sámánok, kínai és japán gépek, Edwinek és Edwardok…
Mr. Smullyan igazán élvezetes stílusban nyújt bevezetést a logika ezen központi témakörébe. Egyik könyve előszavában azt írja, hogy „most is elég, ha utáljuk a matematikát”.
Hát, nálam ez bejött!