Az érdeklődő, kitartó olvasó a könyv áttanulmányozásával, különösebb matematikai, fizikai előképzettség nélkül is választ nyer többek között a világegyetemmel kapcsolatos, leggyakrabban felmerülő kérdésekre. Kedvcsinálóként álljon itt néhány felvetődő probléma: Hogyan kell elképzelni az ősrobbanás előtti és az azt követő állapotot? Véges vagy végtelen-e a világegyetem? Örökké táguló vagy pedig folyamatosan zsugorodó, majd összeroppanó térben élünk?
A Szilárd Ágnes és Stipsicz András fordításában nemrégiben megjelent, hiánypótló mű a topológiával, ezen belül is a folytonosság általános törvényszerűségeit kutató matematikai tudományterület egyik ágával, a háromdimenziós sokaságokkal foglalkozik.
Előadásmódja lehetőséget ad arra, hogy ne csak az ezen a területen mélyebben vizsgálódó főiskolai, egyetemi hallgatók, hanem a „hétköznapi” emberek is haszonnal és élvezettel forgathassák. A kötet tartalmában a sokak által ismert, egyszerű topológiai alakzatok (például Möbiusz-szalag és Klein-palack) ismeretterjesztő feldolgozása és az egyetemi előadásokon elhangzottak közötti szakadékot igyekszik áthidalni.
Az olvasókör alakulásában kétségtelenül nyomós szerepet játszhat az a tény is, hogy a felületek és a háromdimenziós alakzatok ábrázolásának a könyvben vázolt módon történő tanulmányozása bizonyosan célravezető, ám igencsak időigényes, nagy türelmet követelő feladat. Még szerencse, hogy a szerző javaslata szerint elég alkalmanként egy-egy fejezetet áttekinteni, így biztosítva időt a másféle gondolkodáshoz szokott emberi agynak az átállásra.
A leírtakhoz hasznos ábrák is tartoznak, de talán a fejezetekben található gyakorlófeladatok megoldásával lehet legjobban megérteni a mondanivalót. Ezek legtöbbször agytornára hívják az érdeklődőt, vagy segítséget nyújtanak a szóban forgó alakzat papírból történő elkészítéséhez, de akadnak olyanok is, amelyeken színes ceruza használatával még szemléletesebbé lehet tenni az olvasottakat.
A háromdimenziós sokaságok azoknak a lehetséges alakzatoknak a gyűjtőneve, amelyek szóba jöhetnek a Világegyetem alakjával kapcsolatban. A kötetből bevezetésként megismerkedhetünk az alapokhoz kapcsolódó szakkifejezésekkel, fogalmakkal, különleges elvonatkoztatásokkal. A jobb érthetőség kedvéért a szerző először a kétdimenziós sokaságokon (felületeken) szemlélteti az elmondottakat. Ennek alapját az úgynevezett ragasztás fogalma képezi, amikor is egy négyzet vagy egy téglalap szemben fekvő oldalait képzeletben összeragasztjuk, így kétdimenziós, lapos tóruszhoz jutunk. Ilyen felületen zajlik a mobiltelefonokról ismert „kígyós” játék is, ebben a kép-ernyő egyik oldalán kitűnő kígyó az átellenes oldalon jelenik meg újra.
A kétdimenziós sokaság példájához hasonlóan a ragasztást a háromdimenziós sokaságra is értelmezhetjük: képzeljünk el egy téglatestet, amelybe az egyik oldallapon áthaladva távozó test a vele átellenes oldallapon keresztül tér vissza. Ilyen és ehhez hasonló el-vonatkoztatások szükségesek ahhoz, hogy elkerülhetővé váljon számos test három, sőt négy dimenzióban történő lerajzolása. Lehetővé válik a háromdimenziós sokaság definiálása anélkül, hogy négydimenziós térben kellene ábrázolnunk. A könyvnek hangsúlyos része a különböző felületek geometriájának vizsgálata, hiszen a világegyetem múltbéli és jövőbeni történetével összefüggő feltételezések igazolásához először annak felépítését kell megismerni, ez viszont korántsem egyszerű feladat. Sajnos ez esetben is határt szab a tudomány állása, hiszen ma még csak többé-kevésbé pontos feltételezésekkel szolgálhat a minket körülvevő világmindenség sajátosságairól.