0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 156 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2791-53-1
Témakör: Ökológia
Sorozat: Szokatlan szempontok

Eredeti ár: 2200 Ft
Webshop ár: 1650 Ft

KOSÁRBA
Génmódosított növények
Mire jók?

Nincsenek százszázalékos módszerek - Venetianer Pál biológus-akadémikus a génkezelt növényekről

Népszabadság
2010. augusztus 16.
Stratégiai hibák kétségkívül történtek, Európa pedig változatlanul ellenáll, ám a mezőgazdasági géntechnológia terjedése megállíthatatlan – állítja Venetianer Pál biológus-akadémikus,az MTA kutatóprofesszora. A tudós – aki aktív kutatóként végigkísérte a génsebészeti módszerek születését és az engedélyezéssel kapcsolatos vitákat – úgy véli: a génkezelt növények (GMO-k) ugyanúgy „begyűrűznek” majd, mint az olajválság, amikor a mai széles körű ellenállást a gazdasági érdekek háttérbe szorítják.

Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

HIRDETÉS

„A géntechnológia terjedése megállíthatatlan”
Népszabadság - Brenda Tamás

– A múlt héten sorra érkeztek az egyszerű fogyasztóban aggodalmat ébresztő információk: előbb a génkezelt repce amerikai elszabadulásáról, majd arról, hogy a laborban biztonságosnak tűnő módosított búza a szabadföldi termesztésben úgymond elromlott. Jobban kell most félnünk a GMO-któl, mint mondjuk egy héttel ezelőtt?

– Abban, hogy egy repceföld mellett, mondjuk az út szélén, ahol senki sem vetett, találnak néhány tőt a növényből, nincs semmi meglepő: a repce magja nagyon kicsi, a szél is könnyen elfújja, ebből a szempontból a génmódosított növény ugyanolyan, mint a hagyományos. Még az sem rendkívüli esemény, ha a génmódosított repce megtermékenyíti a szomszédban növő nem génmódosított növényt, és a módosított gén átkerül. Az engedélyezést megelőző kísérletek alapján erre is lehetett számítani. Az említett hírben arra is történt utalás, hogy itt esetleg többről van szó: arról, hogy a mesterségesen módosított gént tartalmazó növények a szabad természetben elterjednek. Ez – ha igaz, és tényleg így történt, amit az eddigi sajtóközlésekből nem lehet egyértelműen megállapítani – valóban aggasztó és egyben érdekes jelenség, ami további vizsgálatokat indokol. Ugyanakkor nem írja felül azt a rengeteg kísérleti bizonyítékot, ami arról szól, hogy a transzgének a természetben nem terjednek. Ráadásul sok éve termesztenek a világban génmódosított repcét, Kanadában például az öszszes ültetvény nagy része GM-repce, és még sosem történt bizonyítható „elszabadulás”, ami megint csak óvatosságra int a mostani hírrel kapcsolatban.

– Mi a helyzet azzal a svájci keltezésű cikkel, amely szerint a laboratóriumban még fuzáriumrezisztens búza kint a természetben elveszítette az ellenálló képességét, és a terméshozama is lecsökkent? Lehetséges, hogy a génkezelt növények laboratóriumi és szabadföldi viselkedése ennyire eltérő?

HIRDETÉS

– Maga a közlemény tényszerűen igaz, némiképp mégis félrevezető, mert egy tudományos közhelyet állít be újdonságként. Valóban, a laboratóriumi és a szántóföldi körülmények között megnyilvánuló tulajdonságok nem feltétlenül egyformák, ezért előz meg minden termesztési engedélyt több évig tartó szabadföldi kísérletsorozat. A dolog egyébként fordított irányban is hasonlóan működik: léteznek olyan látszólagos veszélyek, amelyek csak a laborban fordulnak elő, szántóföldi körülmények között nem jelentkeznek.

– Ha a napi hírektől egy kicsit eltávolodunk, azt látjuk, hogy a mezőgazdasági géntechnológia hívei és ellenfelei közötti frontok mintha megmerevedtek volna: Európa ellenáll, Amerika „nyomja” a technológiát, a génkezelt növényekből készített élelmiszereket a fogyasztók többsége elutasítja, a hasonló úton előállított gyógyszerekkel szemben viszont nincs kifogás.

– Ez valóban pontos összefoglalása a legfontosabb törésvonalaknak, azzal a kiegészítéssel, hogy közben a GMO-k használata terjed – Európát leszámítva voltaképpen az egész világon. Kétségkívül létezik egy nagyon is kézzelfogható félelem a fogyasztással szemben, ám úgy vélem, hogy az európai döntéshozókat nem elsősorban ez a fogyasztói attitűd, hanem sokkal inkább a protekcionizmus szándéka motiválja: nem kívánják beengedni a piac ra az olcsóbb és versenyképesebb dél- és észak-amerikai termékeket. Hogy a fogyasztók fenntartásait mi indokolja, azt nem tudom: az elmúlt 15 évben, amióta a termesztés megkezdődött, egyetlen olyan publikáció sem jelent meg, ami egyértelműen igazolt volna valamilyen egészségügyi kockázatot.

– Az például nem reális veszély, hogy mondjuk egy mogyorógént juttatnak be valamilyen más élelmiszernövénybe, és az abból tudatlanul fogyasztó mogyoróallergiás személynek az idegen gén miatt károsodik az egészsége?

– De, ez elméletileg lehetséges, sőt a fejlesztőmunka során elő is fordult már. Csak azt is tegyük hozzá, hogy a génmódosított növényekből készült élelmiszereket széles körű allergológiai vizsgálatnak vetik alá, míg a hagyományos úton létrehozott fajtákat, illetve az azok felhasználásával készült ételeket nem.

– Annak vajon mi lehet az oka, hogy a GMO-ipar eredeti világmegváltó ígéretei ellenére az aszálytűrő vagy a bőséges terméshozamú génkezelt növényekre hiába várunk, és eddig csupán olyan fajták kerültek a termesztésbe, amelyek csak a kibocsátó vállalatok számára számítanak egyértelműen előnyösnek?

– Megnövelt terméshozamú GMO-k léteznek: a rovarméreg-termelővé tett haszonnövények – azokon a területeken, ahol jelentős a toxinnal célba vett rovarok kártétele – kimutathatóan többet teremnek, mint a hagyományos fajták. Laboratóriumban léteznek például olyan növények is, amelyeknél az omegazsírsavtartalommagasabb a szokásosnál – ez azonban még nem elegendő ahhoz, hogy a fogyasztó hajlandó is legyen megenni. Előbb be kellene bizonyítani, hogy az említett változás tényleg csökkenti mondjuk a szívhalálozást, vagyis hogy a módosítás nemcsak eredményes, de hasznos is. Ezt egy GMO esetében sokkal nehezebben fogadják el, mint mondjuk egy margarinnál. Ami az aszálytűrést illeti, az szakmailag valóban komplikáltabb ügy, mint eredetileg gondolták. Biztató laboreredmények itt is vannak, de világosan látszik, hogy ehhez egyetlen gén bevitele vagy megváltoztatása nem elég. Az ágazat két legnagyobb cége, a Bayer és a Monsanto nemrég hárommilliárd dolláros kutatási megállapodást kötött a fejlesztések felgyorsítására, de a termesztésben is hasznosítható eredményre valószínűleg még várni kell.

– Mi a helyzet a sokat emlegetett, de még sehol sem hozzáférhető aranyrizzsel?

– Az aranyrizsprojekt szomorú történet: a megnövelt A-vitamin-tartalmú fajta készen van, a fejlődő világ alultáplált népessége számára véleményem szerint életmentő lehetne, de a túl sok támadás miatt egyelőre mégsem juthat el az érintettekhez. Felháborítónak tartom ebben az ügyben a Greenpeace magatartását: Ingo Portykus, az aranyrizs kifejlesztője egy teljes napon át tárgyalt a szervezet képviselőivel, hogy megszűnjön a környezetvédők ellenállása a termesztéssel szemben, de nem sokra jutott – csak annyit ért el, hogy a zöldek eredeti szándékuktól eltérve nem kezdték el bombázni a kísérleti üvegházakat. Az aranyrizs a környezetvédők számára csupán egy trójai faló, amivel az ipar olyan területekre is el akar jutni, ahová a GMO-kat eddig nem engedték be.

– Tudtommal Greenpeace – a génkezelt növényekkel kapcsolatos általános aggályokon túl –főképp azért ellenzi a projektet, mert szerintük nem egy drága és tudományosan vitatott módszerrel kell segíteni az éhezőkön (amely ráadásul a hagyományos rizsfajták eltűnésével is járhat), hanem azzal, hogy enni adunk nekik. Végül is a világon pillanatnyilag nincs élelmiszerhiány. Ha van pénz az aranyrizs termesztéséhez szükséges technológiaváltásra, akkor abból akár élelmiszert is vehetnek a szegényeknek.

– Azzal én is egyetértek, hogy az éhezők problémáját a legkönnyebben élelmiszerekkel lehet orvosolni. Ezek azonban nem egymást kizáró módszerek. Az A-vitamin hiányának Ázsiában a szegények körében súlyos következményei vannak. Arról pedig szó sincs, hogy ez drága módszer lenne. A WHO ajánlása szerint egy tömeges egészségügyi eljárás –például egy védőoltás – bevezetését akkor érdemes fontolgatni, ha a ráfordítás nem halad meg egy konkrét határköltséget. Ennek a mutatónak a tükrében az aranyrizs nevetségesen olcsó, rendkívül hatékony módszer a vitaminhiány kezelésére. De az persze tény, hogy az éhezést nem oldja meg.

– A géntechnológiai ipart mostanában gyakran vádolják azzal, hogy csupán üzleti okokból ragaszkodik a génsebészeti módszerekhez, pedig ugyanazokat az eredményeket veszélytelenebb úton, például a markeralapú szelekcióval is el lehetne érni.

– A markeralapú szelekció –amikor bizonyos genetikai jellemzők alapján válogatnak a növények és a vetőmagok között, de nem módosítják azok génkészletét – valóban nagyon jó módszer, de nem tudja ugyanazt, mint a géntechnológia. Ezzel azonban nem a cégek magatartását akarom igazolni: nyilvánvaló, hogy számukra piaci szempontból az utóbbi sokszor előnyösebb. Egy géntechnológiai úton előállított fajtánál a licencjogokat sokkal könnyebb érvényesíteni: ha egy mesterséges gén benne van egy növényben, akkor a jelenlegi szabályok szerint nem lehet vita tárgya, hogy ki a jogtulajdonos. Ez a szelekcióval előállított fajtáknál nem ilyen egyértelmű.

– Térjünk ki azért a kockázatok kérdéskörére is. Az ellenzők azt mondják, hogy a szelekció azért biztonságosabb, mert ha egy adott génváltozatot vagy génkombinációt a természet „nem tart biztonságosnak”, akkor letiltja: az adott változat kihullik az evolúció rostáján. A géntechnológia viszont kikerüli az evolúciót.

– A hagyományos nemesítés is kikerüli, nem ez különbözteti meg a két módszert. Ha egy adott génváltozat túlélése elé a természet kemény korlátot állít, akkor az a laboratóriumban is kiderül, ott sem minden mesterségesen létrehozott génváltozat lesz életképes a növényben.

– A veszélyek sorába tartozik az a tény is, hogy a gyomirtó szerekkel szemben ellenálló génkezelt növények valójában nem csökkentik, hanem növelik a mezőgazdaság vegyszerigényét.

– Ebben van igazság. AMonsanto, vagyis az elsőként engedélyezett génmódosított fajták tulajdonosa részéről stratégiai hiba volt, hogy elsőként egy gyomirtórezisztens fajtát dobott piacra. Ennek célja ugyanis egyértelműen az volt, hogy növelje annak a szintén Monsanto-tulajdonú gyomirtónak a piacát, ami az említett növényfajták termesztésében használható.

– A vegyszerigény azért nő, mert a gyomnövények ellenállóvá válnak a gyomirtóval szemben?

– Olykor igen, de ez sem újdonság. A rezisztencia kialakulása törvényszerű, a géntechnológia sem nyújt százszázalékos hatékonyságú és örök életű módszereket. A kérdés nem az, hogy lesz-e nem kívánatos mellékhatás, hanem az, hogy az ilyen hatások a génmódosított, vagy a szintén vegyszerezéssel védett hagyományos fajták esetében nagyobbak-e. A szupergyomnak nevezett rezisztens gyomnövények megjelenését nem kellene a géntechnológia démonizálására használni. A Microsoft agreszszív marketingpolitikáját sem kell feltétlenül szeretni ahhoz, hogy az emberWindowst használjon – a GMO-k alkalmazása sem érzelmi kérdés.

– Magyarországon egyértel műen gazdasági kérdésként merül fel: akik a most is érvényben lévő moratóriumot megszavazták, azt mondják, hogy a mezőgazdaság számára kifejezetten káros lenne a génkezelt fajták beengedése, mert radikálisan csökkentené a hazai termés külpiaci eladhatóságát. Ön is így látja?

– Nem tudom megítélni, ez nem az én szakmám. A moratóriumot ötpárti konszenzussal fogadták el, nyilván azért, mert helyesnek gondolják. Szerintem azonban hosszú távon nem lesz tartható, a GMO-k ugyanúgy „begyűrűznek”, mint az olajválság. Európa is ugyanebben a cipőben jár, nem tudják, hogy mi a megoldás. Az unió élelmiszer-biztonsági hivatala elutasította a magyar érvelést a moratórium ügyében, majd a környezetvédelmi miniszterek tanácsa megszavazta, hogy mégis megmaradhat. Úgy látszik a jövőben joga lesz erről minden tagállamnak külön dönteni.

– Biztos benne, hogy végül rákényszerülünk a tilalmak feloldására? Európában jelenleg mezőgazdasági túltermelés van –miért lenne érdekünk, hogy génkezelt kukoricát importáljunk Dél-Amerikából?

– Szerintem már nincs túltermelési válság, inkább élelmiszerhiány fenyeget. Az igény bővül, a termőterület csökken, a kapacitások egy részét leköti a bioüzemanyag-előállítás. Tavaly ősszel részt vettem egy nemzetközi konferencián, amely az élelmiszer-ellátás problémájával foglalkozott –nem az volt ugyan az alaphang, hogy csak a GMO-k menthetnek meg minket – bár bizonyosan rendkívül hasznosak –, de az világosan látszott, hogy a termelés fokozása hamarosan létszükséglet lesz.

– Összességében nem lenne nyugodtabb, ha egy olyan világot hagyna az utódaira, amelyben ezek a technológiák nem léteznek?

– Nem. Én végigkísértem ezeknek a módszereknek a születését, a bevezetésükkel kapcsolatos vitákat, nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a gyógyszergyártásban, az ipari eljárások területén is. Látom az eredményeket, a lehetőségeket, és a kockázatokat is, és nálam az előbbiek többet nyomnak a latban.

Infó: A cikk eredeti változata a 2010.08.16-i Népszabadságban olvasható.
Hargiati Miklós

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK