Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Seláf Levente
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 212 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2791-10-4
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Elfogyott

Festménytalányok

Festménytalányok

MATISZ
2010. 06. 24.

Többféle olvasata is van ennek a könyvnek, és mindegyikük igen izgalmas. Maga a kiadó a következőképpen jellemzi: „Daniel Arasse a Társadalomtudományi Felsőfokú Iskola (egyike Franciaország legrangosabb kutatási és felsőoktatási intézményeinek - OP) művészettörténeti és elméleti kutatócsoportjának vezetője, nagy jelentőségű művek szerzője volt. Jellemzésképp legjobb, ha őt idézzük:

  • Egyszerűen csak megpróbálom nézni a képet. Elfelejteni az ikonográfiát. Rájönni, hogyan működik...
  • Ez nem művészettörténet.
  • Fogalmazzunk úgy, hogy ez nem szokás a művészettörténetben. De talán ideje lenne, hogy ez megváltozzon. Ha a művészetnek volt története, és ha még mindig van, az a művészek munkájának köszönhető, és részben annak, ahogyan ők nézték a múlt műveit, ahogyan magukévá alakították őket. Ha nem próbálja megérteni ezt a tekintetet, megtalálni egy régi képben azt, ami a későbbi művész tekintetét magára vonhatta, akkor lemond a művészettörténet egy részéről, épp a legművészibbről. Az Urbinói Vénusz esetében ez annál is sajnálatosabb, mert az Olympia hozzájárult a modern festészet születéséhez. És maga, aki művészettörténettel foglalkozik, úgy ítéli meg, hogy ez a kérdés magát nem érinti? Minden további nélkül lemondhat róla, hogy az Urbinói Vénusz kivételes utóéletével foglalkozzék? Pedig része annak, amit maga a festmény „kritikai fogadtatásának” nevez, még akkor is, ha egy festő elemezte, és nem egy író....” (Az idézet a könyv Tiziano-nak az Urbinói Vénusz c. művével foglalkozó fejezetéből való.)

Már ebből is kiérződik, hogy nem éppen a konvenciókhoz mereven ragaszkodó művet alkotott Arasse e kötetben, amely hat elemző esszéjét tartalmazza. Azt pedig tudni kell, hogy a Typotex olyan becsületes, mintha nem is ebben a világban kellene naponta megküzdenie a fennmaradásért, s ez határozza meg a választásait is abban a tekintetben, hogy csak jelentős szellemi értéket képviselő műveket ad ki. Kétségkívül ilyen ez, ha nem is egészen az akadémikus hagyományok szerint. És van egy-két olyan része is, amelynél a képen belüli témaválasztás a konzervatív gondolkodásúak egy részét talán meg is botránkoztatja.

Akik szeretik a festészetet, azoknak vonzó élményt kínál e kötet azzal, hogy jelentősen gazdagítja e festmények üzenetét, kibontja rejtőző mondanivalójukat (vagy amit Arasse annak tart), segít jobban beleélni magunkat a kép világába, és ezzel teljesebben, mélyrehatóbban élvezni is azt. Voltaképpen ezt teszi a hagyományos műelemzés is, ezt tanulja az ember az iskolában - már ahol még tanítanak ilyesmit -, csak éppen Arasse ebben jóval merészebben szárnyal. Mondandójába pedig, az érdeklődők örömére, gyakorta belesző érdekes kultúrtörténeti hátteret is.

Egy másik olvasata elsősorban bizonyára az intellektuális rejtvények kedvelőihez szól. Manapság nagy divat a tudományos alapú elemzésnek, a rejtőző elemek, jellemzők, titkok ílymódon való feltárásának a bemutatása. Bizonyság erre azoknak a tévésorozatoknak a nagy sikere, amelyek a bűnügyi technikusok munkáját tárják elénk - ami annál is inkább figyelemre méltó, mert ezeket nem lehet pusztán bamba bámészkodással élvezni. Éppen az teszi őket igazán érdekessé, ha aktívan követjük a megoldandó kérdés szempontjából jelentést hordozó elemek azonosítását és értelmezését, az okfejtéseket, következtetéseket, az azokat megerősítő vagy éppen cáfoló tények feltárását és bevonását az eredmények ellenőrzésébe és kiteljesítésébe. Ilyesfajta nyomozásokra visz e kötetében Arasse is, hogy a magyarázatai és következtetései nyomán feltáruljanak előttünk a bemutatott festmények olyan jelentései, amelyeket csak akkor ismerünk fel, ha kellő tudással - vagy kellő segítséggel - értelmezzük a látványt. Komoly intellektuális élmény így nézni vele a festményeket, és követni az értelmezéseit, következtetéseit, a „talányok” megfejtését.

Egy további olvasat lényege talán abban ragadható meg, hogy Arasse látni tanít bennünket, betekinteni a festmény önmaguktól is szembeötlő részletei alkotta felszín alá, felismerni a mondandót hordozó vagy kiegészítő további összefüggéseket. Aki eléggé merész, meg is kísérelheti eltanulni tőle ennek művészetét és mesterségbeli alapjait, eszközeit.

Ezzel eljutottunk egy újabb, intellektuálisan különösen izgalmas olvasathoz. Ennek vezérfonalát két idézettel és egy kérdéssel vázolhatjuk fel. Az egyik idézet a könyvből való. Arasse írja a műértelmezésről a nyitó, levél formában írt esszéjében, a képelemekből és azok elrendezéséből levont következtetésekről: „Én sem hiszek a festők "titkos geometriájában". A geometria szelleme sokkal gyakrabban szállja meg az értelmezőt, mint a művészt.” A másik a talán apokrif Arany János idézet, amelyben a fáma szerint egy az ő verseit elemző irodalmár szavaira reagál, hogy ő mire is gondolt műve írásakor: „Gondolta a fene.” A kérdés pedig, hogy mi, szegény laikusok, hogyan jöhetünk rá, hogy egy-egy fejtegetésben mikor találkozunk hozzáértő értelmezéssel, és mikor nemegyszer érdekes, elegáns, olykor frappáns, ám mégiscsak többé-kevésbé légbőlkapott belemagyarázással.

Osman Péter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK