0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Seláf Levente
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 212 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2791-10-4
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 1920 Ft

KOSÁRBA
Festménytalányok

„A gondolkodás nem szükségszerűen lehangoló dolog” – Kritika Daniel Arasse Festménytalányok című kötetéről

Irodalmi Jelen
2010. 06. 21.

 „A Festménytalányok egyszerre szólít meg szakembert és laikust, ilyen értelemben az igényes ismeretterjesztő könyvek fehér hollói közé tartozik. A Typotex kiadó a szöveggondozás mellett a képanyag minőségére is nagy figyelmet fordított, ezt talán felesleges lenne kiemelni akkor, ha a könyvkiadói gyakorlatban ez természetes és megszokott volna. Akárhogyan is van, a Képfilozófiák sorozat negyedik darabja izgalmas és gyönyörű könyv” – Tülkös Terézia kritikája

„Mária fényűző palotájában, az Angyali üdvözlet végtelenül szentséges pillanatában egy kövér csiga halad céltudatosan az angyaltól Szűz Mária felé: magának ehhez nincs hozzáfűznivalója?”

    Francesco del Cossa: Angyali üdvözlet

Az idézetből is látható, hogy Daniel Arasse Festménytalányok című második magyar nyelven megjelent kötetében megállás nélkül kérdez és provokál. A megnyugtató, néhol rövidre zárt művészettörténeti okfejtéseket felülvizsgálva nem elégszik meg a pusztán ikonografikus és történelmi megalapozottságot biztosító forrásvizsgálattal. Olyan ő, mint a csiga Mária házában: „egyáltalán nem mondható diszkrét jelenségnek”, inkább rendetlenséget csinál a művészettörténészek kínosan precíz háza táján. Ahogyan Francesco del Cossa a mi világunkba festette a csigát, hogy az a kép megközelítésének eszköze legyen, úgy Arasse az olvasó stratégája.

   A kötet nyitólevelének tézise szerint „küzdeni kell ez ellen a domináns, állítólagosan történelmi gondolat ellen, ami meg akar akadályozni bennünket abban, hogy gondolkodjuk, és azt sugallja, hogy sohasem voltak »inkorrekt« festők. Ez az ikonográfia elve, amely e nélkül elveszítené alapjait és bizonyosságait”. A tézis határozottsága ellenére Arasse nem az ártatlan, tiszta tekintet  - mely szintén teoretikus konstrukció lenne - létlehetőségét hirdeti, mindinkább arra hívja fel a figyelmet, amit esetlenül most a műalkotás eredendő tapasztalatának hívok.

   A már idézett levél a kötet elvi bevezetőjeként is olvasható: „Nem állítom, hogy a műalkotásoknak csak egy jelentése van, következésképp csak egy »jó« értelmezésük volna lehetséges. […] Nem, ami engem izgat, az inkább ez a szövegekből, idézetekből, külső utalásokból szőtt szűrőféleség, amelyet, úgy látszik, olykor mindenáron magad és a mű közé akarsz tenni, egyfajta napvédőként, ami megvéd a mű ragyogásától és megőrzi azt a szokásrendszert, amelyen alapul és amiről megismerszik a mi tudományos közösségünk”.

   Mindezek alapján felmerül a kérdés, mi baja a történetiséggel Arasse-nak? A válasz a művészettörténet anakronizmusában keresendő. A Festménytörténetek című, szintén a Typotex gondozásában megjelent kötetének tanulsága szerint a művészettörténet tárgya mindig anakronisztikus. Az anakronizmus meghatározása szerint a műtárgyban több korszak vegyül: mindenekelőtt saját korszakunk, a befogadó jelenének korszaka, másrészt a mű megalkotásának ideje, harmadrészt e két időpont közötti intervallum, mely a műalkotás tárgyát (repedések, sérülések, patina) és szellemét (recepció, értékítéletek) érinti. A műre vetett évtizedes, évszázados tekintetek formálják és befolyásolják azt, ahogyan a mindenkori befogadó az alkotásra néz. Anakronizmus jellemzi magát a műalkotást, hiszen vegyíti a történelem időpontjait, korszakait (Henri Focillon) és ebből adódóan a művészettörténetet is. A szerző provokációja vélhetően az anakronizmust figyelmen kívül hagyó vagy azt tagadó művészettörténeti attitűdöt illeti.

   A kötet nagy érdemének a dialogicitást tartom, hiszen a hat fejezet tételezett befogadók, vita- és beszélgetőpartnerek képzelt jelenlétével formálódik szöveggé. Kivételt képez a Magdolna gyapja című eszmefuttatás, ami rendhagyó módon nem egy konkrét alkotást vizsgál, hanem a Biblia Magdolnáinak kép(i)zavarát. A dialogikus forma részben képes feloldani az írásbeliség korlátait, így az olvasó nem a rögzített igazságok kincsestárában jár, hanem a gondolkodás dinamikájának, a képtalányok feltárásának aktív résztvevője. A fiktív vitapartnerekkel folytatott párbeszéd néhol jelzett (A nő a ládában), de van, hogy egy múzeumi teremőr Brueghel-elemzésének tolmácsolása, kommentárja (Egy fekete szem). A már említett levél (Drága Giulia) mellett A csiga tekintete is az ikonográfia kizárólagossága ellen vív harcot. A fejezet érdekessége, hogy visszautal a szerző Umberto Eco szemináriumán tartott előadására, melyen Eco elismerte, nem tud egyetlen középkori szövegről sem, amelyben Istent csigaként határoznák meg, ám ha szükséges, ő maga szívesen megírja azt.

   Tiziano: Urbinói Vénusz

Az Urbinói Vénusz körül kibontakozó vita talán a kötet legizgalmasabb darabja, ahol ismét egy Gombrich-hívő csap össze a narrátorral: „egy képnek nincs több jelentése, csakis egy. Ez a domináns jelentés […] a többi csak túlértelmezés”. Tiziano festményének elsődleges jelentése az ikonográfus Charles szerint a pin-up. Narrátorunk nem kevés iróniával jegyzi meg a pin-up hallatán, hogy kollegájától, „egy történésztől, mint maga, ez azért kicsit anakronisztikus meghatározás”. Ugyanez a vád visszafelé is működik: „ezt a fajta divatos elmeél-csattogtatást utálom. […] Magának és a kollégáinak a fennhéjázása és anakronizmusa elviselhetetlen. Én műtörténész vagyok. Ez biztos kevésbé mulatságos, de nem bírom elviselni, ahogy a múltat kisajátítják a modern gondolatokkal”. Műtörténészünk határozottan állítja, hogy ikonográfus létére nemcsak néz, hanem lát is, s meggyőződése szerint „[n]em az a női akt maszturbál, hanem maga! Intellektuális maszturbáció, ez az, amit maga csinál!” Az utolsó szó jogán újfent a látó nézés kívánalma hangzik el; ez motiválja a kötetben feltűnő képek vizsgálatát.

   Vélazquez: Udvarhölgyek

Ha az utolsó fejezetet (vállalva az elmeél-csattogtatás és az intellektuális maszturbáció vádját) metaszinten értelmezzük, akkor a megszólított te a szerzővel azonosítható, azaz egy monológ, illetve a még megírásra váró szöveg szem- és fültanúi vagyunk. A mester szeme heves tiltakozással indul, hiszen Foucault elemzése után már mindent elmondtak az Udvarhölgyekről. Az ezt megelőző százhatvan oldalon a „már mindent elmondtak” formula ösztönzi Arasse-t a lezárt, „túl egyszerű” magyarázatok megbolygatására. S itt sincs másként. Az esszé utolsó sorának felhívását már megvalósultnak tekinthetjük: „Bizony, neki kell állnod, és meg kell írnod ezt a szöveget az Udvarhölgyekről. Komolyan.”

   Arasse humort sem mellőző stílusa leginkább az angolszász történészekére emlékeztet, hiszen a szakmai apparátust felvonultató izgalmas viták közepébe csöppenve az olvasó nem érzi magát kirekesztettnek, zsargonon kívül állónak. A Festménytalányok egyszerre szólít meg szakembert és laikust, ilyen értelemben az igényes ismeretterjesztő könyvek fehér hollói közé tartozik. A Typotex kiadó a szöveggondozás mellett a képanyag minőségére is nagy figyelmet fordított, s ezt talán felesleges lenne kiemelni akkor, ha a könyvkiadói gyakorlatban ez természetes és megszokott volna. Akárhogyan is van, a Képfilozófiák sorozat negyedik darabja izgalmas és gyönyörű könyv.

Tülkös Terézia

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-40%
Webshop ár: 1740 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1740 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 2640 Ft
KOSÁRBA
-60%
Webshop ár: 1680 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1680 Ft
KOSÁRBA