0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Seláf Levente
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 212 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2791-10-4
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
Festménytalányok

Tekintet-kíséretek

Új Könyvpiac
2010-10

Hogy egy-egy műalkotás milyen szerepet játszik a művészet történetének egészében, sokat vitatott, mert valóban vitára alkalmat nyitó, mivelhogy számos esetlegességgel és elfogódottsággal terhelt kérdés. Ez leginkább a hozzáértők, a művek megítélésével és értelmezésével, kodifikálásával foglalatoskodó művészettörténészek belügye. Ám hogy ezen a körön túl mit közvetíthet egy kép: privát történet.

Hogy hogyan, miként látjuk a képet, és hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk egy-egy képzőművészeti alkotásnak kultúránkban, avagy személyes életünkben –önmagában is nehezen kifürkészhető nagy talány. A két vonal nemritkán összetalálkozik, érintkezik, olykor egymásba is kapcsolódik, míg máskor szélesre nyílik a köztük lévő távolság: áthidalhatatlan szakadék tátong ugyanazon műalkotás megítélése körül itt és ott.

A jelenséget nem lehet helyre rakni, természetes állapota, hogy orvosolhatatlan. Hiszen az, amit látunk, csak kisebbik részben függ szemünk aktuális állapotától. Sokkal inkább tanúskodik felhalmozott szellemi tőkénk készenlétéről.

A Festménytörténetek című kötet után a Typotex Kiadó másodjára is nekifutott, hogy a Képfilozófiák-sorozat keretében, ismét Daniel Aresse művészettörténész terelgető szavai kíséretében talányosnak ítélt képek nyomába indítsa az olvasót. Mondhatni, a kötet rendkívüli elismerésének, sikerének farvizén. Ugyanis a lassan csaknem évtizede elhunyt francia művészettörténész vonzó példáját mutatta meg annak, hogyan lehet – talán kell is – a képeket nem csupán nézni, de látni, észre venni, az apró részletekben a mű egészét befolyásoló mozzanatokat megpillantani. Remek stílusban, a képi impressziókat élménydúsan közvetítve, a befogadót felfedezőtárssá avatva keresi fel ismét a festészet már sokat tárgyalt klasszikus alkotásait.

Most éppen úgy, hogy érdekes keretet választ mondandójához: feltételezett, fiktív beszélgető- vagy levelezőtárssal folytatott eszmecserét tár elénk, noha valójában belső dialógusait, kételyeit és meggyőződéseit osztja meg. Mert persze a művészettörténész-író sem tud kikecmeregni legkedvesebb gondolatainak, tevékenysége sarkalatos felismeréseinek gyűrűjéből, így aztán azokat nemritkán úgy tárja elénk, mintha korábban még nem osztotta volna meg őket. Nincs ezzel másként Daniel Arasse sem: a Festménytörténetekben már elhangzott gondolatok, felismerések rendre visszatérnek: ezek köré rajzolja új keletű képfejtéseit. Talány azért marad bőven így is. Leginkább egy másik szem, egy másik tekintet számára.

Más aspektusból, a privát szféra személyessége felől közelítve tesznek kísérletet Eszéki Erzsébet pszeudo-dialógus kötetének megszólaltatottjai arra, hogy jelezzék: számukra melyik kép valósága termett tartós együttlétre. Eredetileg persze dialógusok születtek, többségük a Világgazdaság kultúra rovatának lapjain jelent meg, de aztán, e kötet kedvéért monológokká szűkültek.

37 kép, 37 történet, 37 tekintet. Csak abban azonosak, hogy képzőművészeti alkotások, hogy a hozzájuk fűződő viszony elbeszélhetőnek tűnik, és hogy vonzalmakkal vegyes affinitás tükröződik bennük. Barátságos kényszerhelyzetbe szorított, döntéskényszerbe szólított interjúalanyok vallanak a számukra kedves, vagy éppenséggel a legkedvesebb műalkotásról. A képvallomásokat nyitó, egymásba kapcsolódó két kérdés úgy szólhatott, hogy mi volna a kedvenc képe, festménye, illetve hogy mi a választás személyes élményháttere, története. Noha a kiadvány szerkezetét a választott műalkotások megszületésének időrendje szervezi, ki-ki személyes vonzalmai szerint lapozgathatja a kötetet aszerint, hogy az általa leginkább fontosnak vagy értékesnek gondolt műveknek, avagy a számára érdekesebbnek tetsző válogató-választó nyilatkozókat részesíti előnyben.

A beszélgetőtársak között képzőművészek (Haraszty István, Fehér László, Klimó Károly, Szüts Miklós), művészettörténészek (Hegyi Lóránd, Bereczky Loránd, Baán László, Kieselbach Tamás), írók és költők (Nádas Péter, Parti Nagy Lajos), színészek és rendezők, közéleti személyiségek egyaránt szerepelnek.

A kedvencekről való beszéd persze ott válik igazán izgalmassá, amikor olyasmit tudunk meg – a választott képekről talán kevésbé, választójukról inkább –, amit korábban nem tudtunk, vagy talán nem feltételeztünk. Mert azt természetesnek találjuk, hogy például Várszegi Asztrik főapát bibliai ihletésű, témájú alkotást jelöl meg legkedvesebb képeként (Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése), azon már inkább meglepődünk, de meglepettségünk felett gyorsan napirendre is térünk, hogy Sebő Ferenc egy középkori német mester metszetével rokonszenvez leginkább, amely Buda látképét tárja elénk. Izgalmas dolog nyomon követni, hogy ki, honnan és milyen választásig jutott. Ugyan a művek állnak a középpontban, de csaknem ugyanannyira azok, akiket a szerző megszólaltatott: beszélnének kissé arról, hogyan is lett legkedvesebbé a kiválasztott munka.

Mire tekint és mit lát a művészettörténész mint szakember, és mit a művek világába privát módon kapcsolódó személy, amikor ugyanazt a műtárgyat szemléli? Végtére is nincs más dolgunk, mint hogy tekintetük kísérőjéül szegődjünk, kövessük a feltüremlő gondolatok fodrozódását: ki, miben és miért látta meg a feledhetetlent, a múlhatatlant, vagy egyszerűen azt, amivel jó, vagy jó volna együtt élni.

Balázs Sándor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK