Izgalmasan új művészettörténeti perspektívákat kínál Daniel Arasse könyve.

http://www.fidelio.hu/kiallitas/ajanlo/vaszonfejtorok_nyomaban_

Művészettörténészek nemzedékeinek betűtengere magyarázza a festők vászonra vetett gondolatait. Annak a művészettörténésznek, aki mindent tud már az elemzése tárgyául választott képről, aki csípőből fejti fel szimbólumait és attribútumait, aki csukott szemmel sorolja iskolákba, ülteti családfák ágára a festőgéniuszokat, hasonlít a tudása a temetőőr tudásához. Persze az is igaz, hogy az efféle szakmákban vajmi kevés az öröm. Daniel Arasse: Festménytalányok című könyve a cipőjük talpát múzeum-márványon elkoptató, idejük javát tölgyfatámlás székekben, könyvtárak félhomályában töltő, rigorózus művészettörténészekkel felesel miközben az olvasókat arra buzdítja, hogy észrevegyék a műalkotások apró kincseit, hogy merjék egyszerűen, elképedve, csodálkozva, őszintén nézni a festményeket. Hiszen így jöhetünk rá igazán, valójában hogyan is működnek.

Arasse pimaszul és kristálytisztán érvel. Ezerszer értelmezett festményeket vizsgál meghökkentő perspektívából. Tótágast állva akad rá ismert képek ismeretlen tájékaira. Retorikailag remekül felépített, nyelvileg játékos, rendkívül informatív, élvezetes szövegeiben történelmi, kultúrtörténeti, ikonográfiai, néprajzi vagy akár geopolitikai adalékokkal szolgál.

Ezen felül korábbi jelentős képnézegetők és képértelmezők munkáira is felhívja a figyelmünket. Ő maga mondja: szereti, ha meglepi a festészet, ha múzeumi falakon közszemlére tett rejtélyek nyomába eredhet. A mesterek ugyanis szerinte kérdéseket, fejtörőket bújtattak el vásznaikon, hogy beszélgetni hívjanak minket a képeik elé. Arasse arra tanít, hogy a festményt merjük kreatívan látni, merjük megmozdítani kompozícióját és merjünk történetének részesévé lenni. Sőt, akár merjük vállalni az anakronizmusok rettenetét, vagy éppen csodálatát. A szerző tehát egy szimultán sakkjátékoshoz hasonló briliáns elmével egyszerre három párbeszédet is folytat. Kérdéseket intéz a műalkotásokhoz, remekbe szabott filippikákat intéz szemellenzős kollégáihoz, miközben könnyed nyelvezetével könyvéhez bilincseli olvasóit. Persze benne van a blöff lehetősége, de miért tenné? Ám ha így tenne sem lenne nagy baj, ugyanis ilyen mívesen kialakított csapdába boldogan sétálunk bele.

A Festménytalányokban öt festményt vizsgál közelebbről, továbbá sorra vesz számos, a választott alkotásokhoz tematikailag, vagy festészeti módszerében hasonló alkotást is. Elemzési szempontjai igencsak rendhagyóak, izgalmasak. Szemünk láttára bemutatott bűvészmutatványok. Francesco del Cossa Angyali üdvözlet című képén például a palota márványán haladó csiga tekintetét vizsgálja. Arra kíváncsi, miért van jelen egy ilyen szakrális pillanatban a legkevésbé sem szakrális természetű puhatestű. Megtudjuk tőle, hogy a reneszánsz korszakban úgy hitték, a csigát a harmat termékenyíti meg, ez pedig valamiképpen hasonlatos Mária fogantatásához. Így aztán felsejlik ennek a ritka fajnak - az angyali üdvözlet-csigának - a Szűz jelképeként való értelmezhetősége. Mária Magdolna legfontosabb ismertetőjegyének hosszú, buja, kibontott haját tartja. Ehhez kapcsolódóan pedig rögvest fel is ajánl egy „szőrmentén" írt képzőművészeti összefoglalót. A festészetben ugyanis kezdettől jelen van a szőr, méghozzá az ecsetszőr még ha nem is látszik.

Az értelmezéseket olvasva sokat megtudunk az értelmezőről is. Arasse kíváncsisága és fantáziája kimeríthetetlen, nyelvi és vizuális humora lenyűgöző, természete nyughatatlan. De a naiv rácsodálkozás és az alázat kegyes adománya is az övé. A Festménytalányokat bátran ajánlom mindenkinek, aki nézi, látja és élvezi a művészetet.