Kutyatulajdonosok, kutyabarátok, kutyarajongók, ha rám hallgatnak, hátulról kezdik olvasni Miklósi Ádám A kutya viselkedése, evolúciója és kogníciója című könyvét. Az utolsó, 11. fejezet ezt a címet viseli: Irány a 21. század! S benne a legutolsó alcím: „Mancs a kézben”.

Együtt vagyunk tehát a legjobb barátunkkal, a kutyával – ez a megállapítás is leíratik a könyvben: az ember legjobb barátja a kutya –, s rápillantva, mélyen belenézve okos, hűséges, lángoló szeretetet, feltétlen odaadást sugárzó szemébe, megkérdezhetjük tőle: honnét kerültél te mellém? Mi a csudáért szeretsz engem ennyire? Annyi fajtársamnak vagyok tök közömbös. Talán még olyanok is akadnak, akik utálnak…

De térjünk vissza hozzád. Ahhoz, hogy milyen a temperamentumod és a személyiséged. Mert személyiség vagy. Pedig ugye például, ha barkochbázunk, s az jön ki, hogy egy bizonyos személyt kell kitalálnunk, mindig ember az illető. Teljesen megfeledkezünk róla, hogy az állatok is személyiségek. Egyedüli példányok. Nem születik több hozzájuk hasonló. Hiába is keresnénk a másukat bárhol a Föld nevű bolygón.

De Miklósi Ádám nem tartozik a feledékenyek közé, könyve 10. fejezetében a kutya személyiségét járja körül. Bár előrebocsátja, hogy a „személyiség” kifejezés használatával kapcsolatosan nem csekély bizonytalanság tapasztalható. Az etológusok, de még az összehasonlító pszichológusok is rettegnek az antropomorfizmus vádjától. Ezért is az a fejezet címe: Temperamentum és személyiség. Hogy bármikor felcserélhető legyen a személyiség szó a temperamentumra. Hogy azzal lehessen védekezni: én nem is személyiségről akartam beszélni a kutyámról szólva, hanem temperamentumról.

De hát hiába: csakis egy bizonyos egyed lehet az adatgyűjtés alapja. Egy egyed, nézünk ismét a kutyánkra, ha közben elfordultunk volna tőle, mert mi is annyira megijedtünk attól, hogy esetleg az antropomorfizmus bélyegét sütik ránk, és azt mondjuk neki: vagyis, te.

A 9. fejezetben követhető az egyed viselkedésének fejlődése. Vagy akár fordítva, a fejezet címe szerint: A viselkedés egyedfejlődése. Újszülöttkortól a serdülőkorig. Hogy megfejthessük a nagy titkot, mellyel összefüggésben megint csak egy fejezettel visszafelé, a 8. fejezetben olvasható egy szívmelengető mondat: „…új környezetbe került kutya stressz-szintjét egy ismerős ember jelenléte csökkenteni fogja, míg egy ismerős kutya jelenléte nem.”

De mintha még szívmelengetőbbet is olvastam volna ebben a Szociális kogníció című fejezetben, csak most nem találom, hogy idézhessem. Hiába, vaskos a könyv, bonyolult a szöveg. Lényeg az, amit már a fenti mondat is tükröz: ha lehetséges választani, a kutya az embert választja, s nem egy másik kutyát. Na itt van, tessék, a bevezetés második mondatában. „ha választhatnak, előnyben részesítik az emberi csoportokat.”

De miért? „A kutyák szociális életének legmeglepőbb vonása éppen az, hogy idejük legnagyobb részét vegyes faji összetételű csoportokban töltik.”

Hogyan alakult ez ki? A hátulról előre olvasás során talán már eléggé felcsigázták az érdeklődésünket, talán már elég inger ért minket ahhoz, hogy akár elölről is nekiveselkedhessünk a kötetnek.

Ki ez, mi ez a különös lény, aki vagy amely mintegy fajtársakat váltott. Beilleszkedett egy emberi családba, elfogadott, magáévá tett számos emberi tevékenységet.

Elgondolkodva szemléljük kutyánkat, s azt mondjuk magunkban: ez egy farkas. De hogyhogy itt ül a közelemben egy farkas? Egyáltalán, miféle szerzet a farkas? Nem ismerem.

Megismerkedhetünk a farkassal, a különböző farkasfajtákkal, elterjedésükkel, változásukkal. Hogy hogyan kerültek a farkasok vagy más hozzájuk hasonló állatok az emberhez, s milyen volt a kezdeti együttélés, arról számos elképzelés született. De régészeti leletek is segíthetik az eligazodást. Észrevehetően nagy megbecsüléssel eltemetett kutyák csontvázaira bukkantak…

Ki választotta a másikat? Az ember édesgetett magához állatokat? De ezt csak úgy tehette, ha az állatok hajlandóságot mutattak a csatlakozásra. Meglehet, már az előtt az emberekhez szegődtek, mielőtt azoknak egyáltalán eszükbe jutott volna, hogy bármit is kezdjenek velük.

Minden lehetőséget körbejár a könyv. Mindenfajta kutatási eredményt, módszert, kísérletet a tudomásunkra hoz, bemutat. Van egy olyan fejezet is, a 6., melynek olvasása során szinte belebújhatunk a kutyánk bőrébe. A kutya által érzékelt világ. Mit lát, mit hall a kutya? Mi is a helyzet a szaglásával?

Ne feledjük: ő mindent tud rólunk. Igyekezzünk mi is megismerni őt.

A cikk az olvassbele.hu oldalán is elolvasható.