A líra logika, de nem tudomány, írta József Attila, s miért mondom ezt az ezerszer elismételt igazságot?

Ha a filozófia története tudomány, a filozófia maga inkább a szellemtanhoz, a széptanhoz, olykor az esztétikához, az etikához áll közelebb, tehát a filozófusok nagy része a szellem üzemmérnöke, nem feltaláló. Vagy a kettő együtt, persze. A képes filozófiatörténet (Jan Bor és Errit Petersma könyve, Typotex, Budapest 2010 kései fele) a sok-sok képpel eleve nem képtelenség, végeredményében pedig ragyogó alkotás, tanulni lehet belőle, üdülni vele-rajta. „Racionális világkép örökös újrarajzolásaként” értelmezhetjük, mondja a szerzőpáros (és a Kiadó), s így a gondolati képzelőerővel mindig újrateremtett világ a tárgya. Ám ez igaz is, túlzás is, kevés is.. Szerencsére a kötet – fenomenálisan! – szerves életként ábrázolja a képzelőerővel újratermelt, meglatolt stb. „világot”, van leve, sava, borsa, ne mondjam, ezer íze és...így tovább annak, amiről szól. Szellemi szivárvány.

      Irányzatok...történeti korszakok...színes ábrák és portrék (vagy fekete-fehérek éppen) a nyomdatechnika csodája. A könyv bármely nívós polc dísze lehet, és nagy mérete ellenére még dédelgethető is, mert nyilván mindenki rálel a maga filozófusára, az ütemező, üzemeltető filozófiatechnikusok pedig, hiszem, semmi kivetendőt nem találnak benne, és a szakértők is helyesnek, gazdagnak találják majd az anyagot: helyesnek az arányait, gazdagnak a sokszálúságát elismerve. A borító (meg a hátlap) kétféle ötletessége (nézzük meg a könyvet, s majd látjuk magunk is!) nyomban jó végszót dob fel, remek előzék (a kicsit is jártas Olvasónak). Mert egy rózsát ábrázol trükkösen, papírrózsát, ha jól látom, élethűre gyűrve...és nekem Gertrude Stein mondása jut az eszembe (megj. de jó lenne egy igazi, komoly, nagy Gertrude Stein kötet magyarul!), hogy aszongya:

A RÓZSA = A RÓZSA: A RÓZSA,

v. szintén a magam értelmezésében:

EGY RÓZSA – EGY RÓZSA EGY RÓZSA.

Tehát az „a rose is a rose is a rose” nem lazaság (biztos nyitott ajtót döngetek ezzel, persze), hanem arról van szó, szinte tudományosan, hogy egy rózsa az az, hogy egy rózsa nem más, hanem rózsa, ergo nem – mondjuk – Magritte nagymester nyomán / szellemében egy pipa, egy nyílászáró szerkezet, netán egy cikkely. A világ egyik legalapvetőbb filozófiai megállapítása (nem üzemmérnöki!) keretezi tehát a ragyogó könyvet. Egyszerűen – ünnep! Nem is az, hogy egyszerűen, nem az, hogy „ünnep”, hanem az, hogy EGYÁLTALÁN. (Ez meg e sorok írójának egyik nyelvi filozófiája.)

     A képes filozófiakönyv segít, olvasom, még a jelenben is eligazodni, na, hűha, és nem is hogy eligazodni, meg na hűha, hanem egyáltalán. A kutyáról szóló hatalmas tudományos értékű kötet, Miklósi Ádám munkája (angol eredetiből fordították magyarra – jól! nagyon követhetően, feszesen – a typotexesek), világalapkönyv a maga területén. Kutya-dolgaink (egyik?) alapozója, Csányi Vilmos, aki (nem mellesleg) nagyszerű író, kutyás és közelembéli lakos is, ott áll, hát világos, a mű keletkezésének kiindulópontjában.

A konkrét érdem, A kutya viselkedése, evolúciója és kogníciója c. breviárium, kézikönyv, tankönyv, érdeklődők számára finom olvasmány s miegyéb, persze, Miklósi Ádám professzor urunké aztán. Benne van ebben minden, ami kérdés csak előjöhet drága kedvencünk, az eb kapcsán, minden gondolat, s ezek nem éppen eb gondolatok! Származás, jó-rossz magatartás, sors (kitaszított kutyák és állatmenhelyek), de viselkedéstan is, tanítás, szeretet, majdnem azt mondom, a kutyavesztés siratástana is. Vizuális jelek, szagjelek dolgai, konklúziók a jövőre. (Csak a kutya jövőjére, sajnos-hálisten.) Benne ebben a közel 400 oldalas könyvben minden. Aki elmélyült olvasmányt akar, az ő könyve. Aki szórakozni óhajt „csupán”, neki írták a munkát. S mindez ráadásul csak a fényes jövő (ismétlem: ebjövő, kutatásjövő)alapozása, előrevetítése. Köszönjük, Csányi professzor mellett és nyomán és függetlenül, mindentől, Miklósi professzor! Függetlenül? A kutyáktól sose legyünk azok. (Kutyatartás-tan.)

     Mikor azt mondtam, „tünemény”, véletlenül nagyon beletaláltam, most látom. David McCandless könyve, Az információ gyönyörű (Infografika) tényleg kész szépséggyűjtemény. Színpompa...információkert...ötletességáradat...változatosság...Színes ábrákon illusztrálja érdeklődési területeink gazdag választékából az épp legaktuálisabbnak vélhető 250-et a szerző. A gyönyörűszép internetnek – ez a könyv ajánlása. A rövid, célratörő bevezető megmagyarázza (ha első belenézésre nem látjuk magunk is rögvest), mi adta az ötletet a munkához, mert nem ám szénakazal ez az együttes. A témák egymást segítik kibontakozni, a tárgyakon belül az adatok- elemek, szempontok sokasága is nagyzenekari hatást ad, tündökletes szólókkal. Az információ szépségének dicsérete a lényeg. És sikeres a szándék! Semmi értelme kiemelni 2-3 címszót. Mégis: Rákkeltő anyagok...Kiotó...Mik az esélyeink? Milyen gyorsan halnak ki...kétéltű állatok? Mik a pénzviszonyok? A virtuális királyságok? Mik a legveszélyesebb kórokozók? A kozmetikumok összetevői? A rock családfája? Mely könyveket kéne okvetlen elolvasnunk? Mi a tiszta én? A boldog én? A megihletett én? A parancsoló én? A megbánó én? Hát én azt bánnám, ha ezt a könyvet nem vettem volna kezembe. Ráadásul kis alkalmi trilógiánkat polcom egyetlen helyén őrzöm majd, gyönyörű színességük okán, eltérő, de – módja szerint – elemi és fontos ismeretközlésüket áldva. (Az áldóját! Az áldó én.)

      Van azért úgy mostanság pár remeklő könyvkiadónk. A Typotex is az. Tudtuk, de most a tüneménycsavar még tudott fordulni egyet fölfelé. Alig várom a továbbiakat...addig is e művek nagy-nagy sikerét. Színes jövő-információként – ezt adom.