Sok a kérdés mostanában a keresőcéggel kapcsolatban – például: legyőzi-e valaha (vagy talán már le is győzte?) a Microsoftot, lesz-e belőle Nagy Testvér, lehet-e üzleti modellt építeni az ingyenességre –, ám ezeket többnyire nincs kitől megkérdezni. Most viszont volt rá alkalom: Budapesten járt Bernard Girard, aki vállalatelemzőként a legtöbbször publikált az elmúlt évtizedben az internet történetének legsikeresebb vállalkozásáról.

Google-nál – látszólag –minden ingyen van: nem kell fi zetni a keresési eredményekért, díjmentes a dokumentumkezelés, a gigantikus levelezési tárhely, és a cég mégis jól megél a felhasználók számára ingyenes szolgáltatásból.

A jelenség leírására a gift economy, azaz ajándékgazdaság elnevezést használják. A modern ajándékgazdaságot persze nem a Google találta fel –hiszen számos internetes szolgáltatás, vagy a nyílt forrású szoftverek finanszírozási modelljében is szerepet játszik –, viszont kidolgozott egy módszert, amivel az ingyenesség ígéretére gyűlő forgalom közvetlenül készpénzre váltható. Az alapmodell lényege, hogy kétféle közönséget kell egyszerre kiszolgálni: az egyik ingyen kap tartalmat, a másik pedig egy új szolgáltatáshoz (mondjuk hirdetési lehetőséghez) jut, jó drágán.

Az elődök, például a Yahoo meg az Excite, hagyományos hirdetési felületekben gondolkodtak, a Google viszont demokratizálta a rendszert: a keresőszavakhoz kapcsolódó, puritán kivitelű hirdetések (szponzorált találatok) kifejezetten olcsók: egy kezdő mikrovállalkozás számára is elérhetővé és kifizetődővé teszik az internetes jelenlétet.

A Google megjelenéséig mindenki a tartalommal generálta azt a forgalmat, amit aztán bevételre váltott. A Google viszont ezt a bonyolult és drága munkát másokra bízza. Bernard Girard szerint – aki megfigyeléseit A Google-modell cím alatt könyvbe is szerkesztette – a keresőcég nem „magától” ilyen okos: sikereinek egyik titka, hogy mindig a legjobbakkal dolgozik. De még ebben is szerencsés: a 2000-es válság idején éppen fizetőképes pozícióban volt, így a dotcom és ITC-vállalatok szellemi krém jéből mazsolázhatott. Másoktól nyúlta le a cég azt az ötletet is, hogy a terméket a lehető legkorábbi fázisban érdemes piacra dobni, és utána a felhasználókra lehet bízni a fejlesztést: ezt a Linux hozta divatba, multinacionális méretekben viszont leginkább a Google vitte sikerre. Bernard Girard azt állítja, hogy a leginnovatívabb vállalkozások között emlegetett Google innovációi jórészt nem a Google fedele alatt születnek. Ez a gyakorlat az informatikai iparág felsőházában korántsem példátlan –a Google azzal lóg ki a sorból, hogy nem ellopja, hanem cégestül felvásárolja a legígéretesebb technológiákat. Így mindig magas szinten tud belépni, és mindig jókor startol ahhoz, hogy a lehető legtöbbet profitálhassa egy új lehetőségből.

Bernard Girard úgy véli, ez a stratégia tette lehetővé, hogy a Google röpke néhány év alatt a PC-korszak királyának, a Microsoftnak az első számú kihívójává válhasson. Az elemző szerint azonban a meccs korántsem lefutott: előfordulhat, hogy végül egy harmadik – az Apple – nyer, mint ahogy az is, hogy a Microsoft a böngészés (Netscape) után a keresésben is érvényesíteni tudja az akaratát, és a Google eltűnik. Vagy mindketten kimerülnek az elhúzódó küzdelemben, és a konfliktus lefoglalja őket, miközben a web egészen más irányba fejlődik.

A Google-t bírálni leginkább a nála felhalmozódó személyes adatok tömege miatt szokás. Bernard Girard erre azt mondja: a cégnek eddig egyetlen adatkezelési botránya sem volt, viszont köztudottan visszautasított több kormányzati kérést – az USA-ban, és legutóbb Kínában is –, vagyis egyelőre jól bánik a bizalmi tőkéjével.

A szerző legfigyelemreméltóbb állítása szerint a Googletól nem kell félni: ha a vállalatnak esetleg vannak is monopo lisztikus törekvései, azok az online világban eleve irreálisak. Néhány éve még a Google tűnt az internetéra abszolút nyertesének, ma a Facebookra fogadnának a legtöbben, holnap pedig jön valaki egy ma talán még ismeretlen alkalmazással, és a Facebookot is nyugdíjba küldi. – Ez egy demokratikus üzlet: itt végső soron mindig a felhasználó dönt – mondja az elemző, és ebben tényleg van valami megnyugtató.