0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Horváth Viktor
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 244 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2791-57-9
Témakör: Szépirodalom

Eredeti ár: 2500 Ft
Webshop ár: 1500 Ft

KOSÁRBA
A szellem nemessége
Egy elfeledett eszmény

VISSZAZUHANTUNK A KÖZÉPKORBA

Élet és Irodalom
2011-06-10

Európai világpolgár, a kulturális és szellemi értékekért aggódó filozófus és egy olyan alapítvány létrehozója, amely feladatául tűzte ki, hogy ápolja az európai kulturális diskurzust, s hogy segítsen megőrizni a humanizmus szellemét. Ennek érdekében alapította a tilburgi egyetemen a Nexus Intézetet és a Nexus című folyóiratot. Nagy hatású nemzetközi konferenciákat szervez egy-egy általa fontosnak tartott szellemtudományi témában, s ezekre a világ meghatározó értelmiségi elitjét képviselő gondolkodókat hív meg évről évre. Azt állítja, az utóbbi időben rossz irányt vett a világszellem. 

- A szellem nemessége című könyvében sokat emlegeti Spinozát, aki huszonnégy éves volt, amikor hátat fordított az üzleti világnak, hogy - szinte tökéletes visszavonultságban - az igazság keresésének szentelje egész hátralévő életét. Példának tekintette ezt a döntést?

- Nagyon régen, még egészen ifjú koromban magam is úgy határoztam, hogy megpróbálok - a szó legnemesebb értelmében - értelmiségi életet élni. Vagyis olyasmivel foglalkozni lehetőleg reggeltől estig, ami nemcsak magamnak, de másoknak is szellemi örömöt jelent. Sőt, azt is a fejembe vettem, hogy az emberek általános közérzetének javításán fogok munkálkodni. Hála szerencsés családi hátteremnek, sikerült is olyan körülményeket teremtenem magamnak, amelyek lehetővé tették, hogy mindenekelőtt a bölcseletnek áldozzak, vagyis annyit olvassak, amennyit csak bírok, és emellett okos - lehetőleg nálam okosabb - emberekkel meg is beszéljem, amit a könyvekből megtanultam. Spinoza után én magam is rájöttem arra, hogy minden társadalomnak szüksége van olyan tudatosan gondolkodó intellektuelekre, akiknek a világ megértésére és megértetésére való törekvés a fő céljuk, és annak felkutatása, mi az, ami igazán fontos. Erre Spinoza korában, a XVII. század végén ugyanannyira szükség volt, mint ma. Spinoza szavait ma is érvényesnek gondolom: „az a társadalom, amely nem ismeri az igazságot és a szabadságot, egy nap elkerülhetetlenül megsemmisül...", s hogy „a politika legfőbb célja a gondolkodás szabadsága és a tolerancia biztosítása kell, hogy legyen". Ezek számomra irányadó gondolatok.

- A könyvéből, amelyben számos múltbéli és mai gondolkodót, írót, tudóst idéz Camus-től Thomas Mann-on át Arisztotelészig, Norman Mailertől Susan Sontagon át Dario Fóig, kitűnik, hogy komolyan aggódik a gondolkodás szabadságáért, a kulturális értékek fennmaradásáért. A példák, amelyeket sorol és elemez, rossz előérzetre utalnak. Mi történt mára a humanizmussal?

- A 2001. szeptember 11-i terrortámadás nagyon fontos kérdéseket vetett föl. Mindenekelőtt azt, hová juttatta a világot a civilizáció. A fogalom egyébként először a XVIII. század végén bukkant fel, és a társadalomnak a feudalizmus béklyóiból való kitörésével volt kapcsolatos. A jólét, a szabadságjogok, a kulturálódás mint alapigények fogalmazódtak meg akkor egy skót filozófus szerző, John Millar művében. Ez a civilizációnak nevezett eszmény azonban mára súlyosan eltorzult. Be kell látnunk, hogy a New York-i terrortámadás célpontja az a társadalom volt, amely egyre nyilvánvalóbban áldozta fel a humanizmust a tőke, a pénz, a fogyasztói gondolkodás oltárán. Sokan - köztük én is - úgy véljük, hogy a kultúra hiánya okozza a legnagyobb bajt. Ebből származik az egyre inkább eluralkodó ellenségeskedés, amely a világ egy része számára Amerika-ellenességben, a másik rész számára iszlám-ellenességben, a harmadik számára antiszemitizmusban ölt testet. És akkor a többi „ellenségről" még nem is beszéltem.
A kilencvenes években az akkori kiadómmal, Johan Polakkal beszélgettünk erről. Ez a hihetetlenül sokat megélt, rendkívül okos idős ember - sajnos azóta meghalt - mondta nekem akkor, hogy - szerinte - visszazuhantunk a középkorba. Sokan nem veszik észre, hogy mi is történik a világban, mert az embereket elvakítják a gazdasági, a technikai, a politikai változások, miközben Európa és benne az Európai Unió elvesztette a lelkét, vagyis a humanizmust. Ahhoz pedig, hogy feltámasszuk az elveszett európai szellemet, létre kell hoznunk modern humanista kolostorokat, amelyeket olyan emberekkel kell benépesíteni, akik őszinte elkötelezettjei a gondolkodás, a dialógus, a bölcselet, a szellem újjáélesztésének. Akik újra értelmet adnak az olvasásnak, a jó könyveknek, a filozófiának, az építő gondolatoknak. Össze kell gyűjteni a legfontosabb olvasmányokat és eszméket, és terjeszteni kell őket, méghozzá módszeresen.

- Nem gondolja, hogy ezek a gondolatok nagyon hasonlítanak a mai antiglobalista törekvések képviselőinek nézeteire?

- Egyáltalán nem hiszem, hogy a tudás, a kulturális értékek és a nemesebb szellem iránti igény egyúttal a világban zajló pozitív folyamatok megállításának szándékával lenne azonos. Ez ráadásul lehetetlen is. De ha a haladás iránya veszélyeztetni kezdi az emberiséget, akkor meggyőződésem, hogy az értelmiségnek különös felelőssége van ennek felismerésében és megakadályozásában. Erre való ugyanis a tudás. És ehhez kellenek a lehetőségek, hogy a tudással, információkkal rendelkező, gondolkodni képes emberek nagy plénum előtt elmondhassák, amit fontosnak tartanak. Ezt nem nevezném antiglobalizmusnak.

- Jól gondolom, hogy ezek a gondolatok indították önt a Nexus Intézet létrehozására?

- Igen, tudniillik rádöbbentem, hogy az egyetemek válságba kerültek. Már nem azt a célt szolgálják, amit eredetileg szántak nekik. Az a kifejezés, hogy „egyetem", hajdan azt jelentette, hogy ezek az intézmények egyetemes tudást és szellemiséget közvetítenek a hallgatók számára. Az egyetemen a diákoknak eredetileg és elsősorban azt kellett megérteniük, mit jelent az emberi, a humánus lét. Minden tudományos ismeretet erre a tudásra építettek. Az oktatás célja az volt, hogy a hallgatók megértsék, mi az életük lényege és értelme, melyek az emberi értékek, mi az, ami igazán fontos. Ma ilyesmiről már egyáltalán nem esik szó. Ezért aztán gondolkodni kezdtem, mivel lehetne helyettesíteni a hiányzó tudást. A feleségemmel hosszan tanakodtunk, milyen is lehetne az a modern „kolostor", amely persze nem a világtól elzárva, hanem éppenséggel nyitott módon tudná nyújtani mindazt, amit az eredeti értelemben vett elit egyetem tudhatott. Abban biztosak voltunk, hogy szabadnak és függetlennek kell lennie, s hogy ezt nagyon nehéz lesz megteremteni. Nem mondom, hogy nem került majdnem húsz évünkbe, de sikerült. 1994-ben alakult és mára a Nexus Institute egész Hollandiában elismert és fontos helynek számít, és ami ennél is fontosabb, a világ vezető értelmisége - szám szerint öt-hatszáz tudós, művész, író, gondolkodó - vesz részt a munkánkban.

- Mi a Nexus Intézet legfőbb tevékenysége?

- Az első és legfontosabb az évente szervezett nagy nemzetközi konferencia, erre vagyunk a legbüszkébbek. Aztán működik egy mesteriskola, amely az oxfordi, illetve a cambridge-i tutor módszert követi, az egy tanár-egy diák rendszert. Van egy ugyancsak Nexus címet viselő folyóiratunk, amelyben az általunk legfontosabbnak tartott aktuális témákról olvashat a közönség. Ezen kívül az intézetünk évente legalább három könyvet is megjelentet ugyancsak a szellemi tevékenységünk részeként. 

- Például?

- Csak egy két könyv az elmúlt évekből: megjelentettük Francis Fukuyama The Future of Democracy, Culture and Immigration című művét, amely a nagy európai kulturális vitakérdést elemzi, hogy merre tart az emberi intellektus. Aztán 2001-ben Richard Holbrooke The American Stake in Europe, the European Stake in the United States címűt, ez természetesen a két kontinens egymáshoz való viszonyát taglalja. Claudio Magris Soll man die Dichter aus dem Staat verbannen? Vom Nutzen und Nachteil der Literatur című előadás-sorozatában, amelyet ugyancsak könyv formában adtunk ki, az irodalom hasznával és hátrányaival, vagyis az irodalom társadalmi hatásával foglalkozik. 
Szerencsére a holland kormányt idejében sikerült meggyőznünk a konferenciáink és egyéb tevékenységeink fontosságáról, úgyhogy ehhez a magánszponzorok támogatása mellett az állami költségvetéstől évente egymillió eurót kapunk.

- Akkor is, ha a kormány történetesen nem ért egyet a konferencián elhangzó felvetésekkel?

- Mi arról és úgy beszélünk a konferenciáinkon, amiről és ahogyan jónak látjuk. A költségvetésben szereplő összeg attól nem változhat, hogy tartalmilag épp kihez áll közel, vagy kitől áll távol, ami elhangzik. Ha ilyesmi felmerülne, azt mindenki viccnek tekintené. Visszatérve Spinozára, ő ugye azt tanította, hogy az ember nem lehet igazán szabad, ha nem él demokráciában, hiszen legalapvetőbb igénye a szabadság. Szabadság nélkül csak méltatlan élet létezik. Erre az alapvetésre épül minden évben a konferenciánk egy-egy aktuális témáról, amelyhez meghívjuk a megfelelő szónokokat. A 2004-es konferenciánknak például az volt a címe, hogy Being European, vagyis Mit jelent európainak lenni?. Óriási vita kerekedett arról, hogy elegendő-e európai útlevéllel rendelkezni ahhoz, hogy valaki európainak mondhassa magát. Ezen a konferencián nagyon súlyos gondolatok kerültek a fókuszba. Valaki felvetette, hogy az európaiság gondolata szoros összefüggésben áll a demokrácia tényével. Miközben jól tudjuk, hogy a második világháború idején a demokrácia egy nagy, szervezett, diktatórikus gyilkosság áldozata lett. A holokauszt következtében felfüggesztették a szó eredeti értelmében vett demokráciát Európában. Így az Európai Uniónak volt - illetve lett volna - a dolga, hogy újragondolja a demokrácia fogalmát. Azokban az országokban, amelyek ilyen végzetesen alárendelték magukat a diktatúrának, az alapoktól kellett újraépíteni a demokráciát, illetve a hozzá vezető utat. Ez az építkezés látszólag sikeresnek is bizonyult, ám amikor a gazdasági problémák s velük a szegénység réme újra felbukkant, kiderült, hogy ezek a demokráciák nagyon is sérülékenyek. És nemcsak az úgynevezett új demokráciák, hanem sajnos a régiek is. Ha alaposabban szemügyre vesszük akár Hollandiát, akár Franciaországot, de magát Németországot is, be kell látnunk, hogy ami a demokrácia alapértékeit illeti, hát bizony, mindegyik hagy kívánnivalót. És ami talán még ennél is fontosabb: a konferencián felmerült az, hogy a háború utáni Európa - ahol az európai emberek jelentős részét kiirtották - ezzel a hiány kontinensévé vált. És ezt sajnos most már mindig figyelembe kell venni, ha Európáról beszélünk, mert akkor és ott az európai kultúra egy nagyon fontos része is elsüllyedt.

- A jelen Európája azonban épp most nem arról tesz tanúbizonyságot, hogy olyan sokat tanult volna a múltból.

- Épp ezért választottuk a következő évre azt a mottót, hogy Új gonosz szellem járja be Európát. A hollandiai példák adták az apropót, de Magyarország is szóba jött, és nem mondom, hogy jó színben tűnt fel. A hozzászólók közül többen is elemezték a magyarországi szélsőjobb előretörését, a fasisztoid megnyilvánulásokat, a Magyar Gárda nevű szervezet megalakulását és akcióit, valamint a jobboldali sajtóban megjelenő rasszista és antiszemita szövegeket is.

- Mivel magyarázták a magyarországi helyzetet?

- Magyarország múltja sajnos teljességgel feldolgozatlan. Ahol pedig nem sikerül tisztázni a történelmi események közötti összefüggéseket, és főleg a felelősség kérdését, ott nagyon könnyen félre lehet vezetni az embereket, hiszen nem rendelkeznek megfelelően alátámasztott érvrendszerrel a szélsőségek elutasításához. Ez is a kultúra súlyos hiányából származik, és természetesen nemcsak Magyarországra jellemző, hanem sok más európai népre is. 

- Ha jól számolom, ez a tizenhetedik év, hogy megrendezi a Nexus-konferenciákat. Ennyi év után lát-e bármi eredményt, vagy legalább bármi mérhető hatást?

- Az nem kétséges, hogy a tudomány, a filozófia, az értelmiségi lét lényege az igazság és a szépség keresése. Az erő azonban nem ezen térfélen mutatkozik, hanem sokkal inkább a konkrét eredmények oldalán, ahol csak az anyagi értelemben felmutatható eredmény képvisel értéket. A pénz pedig mindig is az utóbbi oldalhoz húzott, sohasem az előbbihez. Oda, ahol mindig meg tudják válaszolni azt a kérdést, hogy ez, vagy az a dolog mire jó, milyen konkrét eredményt produkál, mit hoz a konyhára. Mi, akik csak a gondolkodást segítjük, nem hozunk semmit a konyhára, nincsen konkrét módon felmutatható eredményünk. De az is biztos, hogy nélkülünk az anyagias világ nem megy semmire. Ha mi nem tesszük fel az adekvát kérdéseket, ők nem tudják, mire kell válaszolniuk. A világ e két szegmensének egymást kell eltartania. Nekik bennünket pénzzel, nekünk őket szellemi munícióval. Ez az élet - közhelyszámba menő - rendje.

Váradi Júlia

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-40%
Webshop ár: 1500 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 2340 Ft
KOSÁRBA
-80%
Webshop ár: 560 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2175 Ft
KOSÁRBA