A könyv borítóján az életében méltatlanul el nem ismert romantikus festőzseni, Caspar David Friedrich egyik magányos sétálója. Ősfenyves havas tisztásán álldogál, és nem tudni, miről álmodozik, de hogy valami olyanról, ami az emberlétet alapjaiban érinti, az nyilvánvaló. A holland költő és filozófus, Maarten Doorman arra vállalkozott, hogy bemutassa: posztmodern ide vagy oda, ilyenek vagyunk mindannyian. Zajlik velünk az élet, de ha egy pillanatra megállunk a lét tisztásán, mindjárt belerévedünk a nagy igazságba: világlátásunk milyen mélyen romantikus. A romantika a tudatot olyan szubsztrátummá alakította, amely kétszáz év óta változatlan módon teremti meg a tapasztalat lehetőség-feltételeit. Ez a transzcendentális, mágneses vihar (vö.: Sturm und Drang) olyan mélyen szakította fel valóságérzékelésünk korábbit pályáit, mint annak a rendje. A romantika rendje hétköznapi tapasztalat, jelenti ki a szerző a könyv első mondatában. Majd – nyilván mert tudja, hogy beteg, zsurnalizmustól megrontott korunk állandóan az aktualitásra hajt – elárulja azt is, mi adja könyve aktualitását. "Amíg nem fogy el a levegő, észre sem vesszük, hogy lélegzünk; ugyanígy a hozzánk közel álló romantika is akkor lesz majd igazán érdekes, ha légüres térbe kerül, ha nem kedvez neki a kor." Doorman szabadon, romantikusan kószál az időben. Egyetlen nagy gondolathevületben merül föl a Veszedelmes viszonyok regénye és filmváltozata, a Hegeltől jól ismert Bildung-fogalom és Donald kacsa, és Woodstock is jól megfér Novalisszal egy fejezetben, míg végül kiderül: az a szellemi mozgalom, amelytől máig nem tudunk eltekinteni, úgy kerül légüres térbe, hogy hitelességigénye véglegesen önmaga ellentétébe fordul, mozdulatai önmaguk műviségébe horgadnak. A lélek önmegvalósításának álmából az elidegenedésre való ráébredés lett. A romantika nemzetkarakter-kereső izgalma kitalált múltakat állított elő. (Ha az Isten egy népet el akar pusztítani, megáldja "őstörténettel" – írja Bakos József.) Az önmaga legőszintébb énjét kereső művészlét pedig önmaga ironikus pendant-ját találta csak meg az éji homályban. És a régi dicsőség egyre csak késik. "Igyekezz, az égbolt zár" – figyelmezteti a kort a Kispál és a Borz, és bár költői igyekezetünket a romantika tartja célra, a nagy szintézis lehetősége, úgy tűnik, odalett. Ami hátra van, az már csak analízis. Például a romantikus rend analízise. Kötelező olvasmány mindenkinek, aki – manapság teljesen szokatlan módon – gondolkodni készül.