0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Horváth Viktor
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 510 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2794-24-2
Témakör: Filozófia, Történelem

Eredeti ár: 5900 Ft
Webshop ár: 4425 Ft

KOSÁRBA
Valahogy Európába
Örökös átkelés

Valahogy Európába

Magyar Bankszövetség E-hírlevél
2011-07

„Világunk természete nem csak arra int minket, hogy újraértelmezzük a "politika" és a "gazdaság" fogalmát, de arra is, hogy újrarajzoljuk - vagy akár fel is számoljuk - e két fogalom szemantikai határait.”   „Az Unió "talányos szervezet", melyet a jelek szerint "csak a tanultabb jogászok és szakértők képesek áttekinteni".”   „Egy politikai berendezkedés létrehozásának nehézségeire már csak az előző lebontása után eszmélünk rá; ekkor világlik ki, milyen olajozottan működött addig, és hogy milyen keveset tudtunk létrejöttének misztériumáról.”   „Ha egy magánszemély azért fordul tagállama bíróságához, hogy a Szerződésben (az európai közösség szerződése - OP) foglalt jogát érvényesíttesse, akkor ezt nem csak a saját érdekében, hanem egyszersmind a Közösség segédellenőreként teszi.”   „A valóságos vagy csak papíron létező Európa kérdése lakóinak fejében és szívében dől el.   Nem elégedhetünk meg sorsközösségünk valódiságával. Annak is kell látszania.   Az európai politikai színpad értelemszerűen közönségre vár, mégpedig .. az európaiak közönségére. De létezik-e ez a közönség?   Mindent összevetve: a Harmincötök Uniója valószínű lehetőség, de a Negyveneké kizárható. - Idézetek a könyvből.

Európába nem lehet belépni, amint értelmezhetetlen az is, hogy befogadást kérjünk. Európát, az európaiságunkat magunkban kell megtalálnunk. Az Unió már egészen más kérdés.

Kiemelkedően fontos ez a könyv. Akik még nem tudtátok, ebből megtanulhatjátok, hogyan született, fejlődött és terebélyesedett a szó minden értelmében korunk Nagy Európai Közössége, s hogyan működik a nép képviselete a nagy, testvéri európai szervezetben. Világosan kirajzolódik belőle a történelem eddigi legnagyobb kísérlete - hiszen ilyen nagy hatókörrel és a résztvevők feletti hatalommal, ennyi államot és embert bevonva, ilyen rövid idő alatt még sohasem építettek ilyen szervezetet az önkéntes részvételre, és az azzal járó önkéntes alávetésre támaszkodva. Ez a legnagyobb híd a jövőbe, amelyet civilizáció valaha is épített, s amelynek a túlsó vége még ködbe vész (mostanában pedig az események és problémák a teherbírását tesztelik igen gorombán). A könyv eredeti holland címe még kifejezőbb: Átmenet Európába - Egy kezdet története. Ha pedig akár magának a tárgyának a jellegét és a sorsformáló jelentőségét tekintjük, akár az elbeszélés tartalmát, ide kívánkozik, hogy ez voltaképpen korunk egyik nagy teremtés-eposza, tárgyilagos, szikár, szakszerűen elemző, minden sallangtól és agitációtól mentes előadásban. 510 oldal, amelyen minden szó megfontoltan ül a helyén, és minden eszmefuttatás súlyos mondanivalót hordoz. Mindez ha nem is könnyű, viszont rendkívül vonzó, érdekes olvasmánnyá teszi.

A szerzőről a Typotex ismertetője elmondja: harmincnyolc évesen az Európai Tanács egyszemélyes ötletbányája; példaképe Machiavelli (a hatalomgyakorlás máig is egyik legnagyobb stratégája - OP); az EU első állandó elnökének, Herman Van Rompuynak hátteret biztosító kabinet tagja. Ő maga ekként szól a bevezetőjében: „Könyvem, mely egy kezdet elbeszélésére vállalkozik, elsősorban azoknak az embereknek az útját követi nyomon, akik részt vettek a politikai értelemben vett Európa megalkotásában és működtetésében. Különböző európai minőségekben színre lépő politikusok és diplomaták, biztosok, képviselők, hivatalnokok és jogászok nyomába szegődik. A történelmi nyomokat nyilatkozatok, viták, visszaemlékezések, valamint az újságírók és történészek által feljegyzett kijelentések őrzik. Ezek áttekintése, illetve a színfalak mögül tett megfigyeléseim mellett komoly szerepet szánok azoknak a beszélgetéseknek is, melyeket az európai politika tapasztalt játékosaival folytathattam. (...) Könyvemnek, amely a politikai értelemben vett Európa megszületését beszéli el (ez az „Európa” valójában a 20. század második felében létrejött Európai Gazdasági Közösséget, majd Uniót jelenti - OP), nincsen politikai üzenete. Nem szól Európa "mellett", és nem szól "ellene" sem. Ezek felől az érvek felől ugyanis nem juthatunk közelebb azokhoz az eseményekhez, melyek a mai napig hatóan alakítottak Európán. Azok az EU-hívők, akik szívesen hallanák, hogy a "hatékonyság" vagy a "legitimitás" érdekében "meg kellene erősíteni" az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet - Hollandiában évtizedeken keresztül ez volt az egyetlen hivatalosan hangoztatott álláspont, Belgiumban a mai napig ez -bizonyára kevés kedvükre valót találnak majd e könyvben. Hasonlóan keveset ígérhetek azoknak az EU-szkeptikusoknak, akik a nemzeti illetékességek területén rendre egy "szuperállam" beavatkozásának nyomait keresik.”

A könyv nélkülözhetetlen tudást kínál mindenkinek, aki érteni akarja, mi miért és hogyan történik vele - és állítólag érte - ebben a sajátos mai világban, s merre halad vele Európa a viharos globális térben és saját problémái tengerén. Azonban csak az ostobaságot adják ingyen, a tudásnak mindig ára van. Ennél a könyvnél az ár, hogy nagyon odafigyelve, gondolkodva kell olvasni, hiszen rengeteg információt és elemzést ad - áttekintve ennek a hatalmas vállalkozásnak a fejlődéstörténetét, a sarkalatos elemeit és mozzanatait -, logikus, tömör, feszes előadásmódban, a mondandóját nem ritkán állam- és/vagy politikabölcseleti hivatkozásokkal is alátámasztva. Nem kényezteti olvasóját gügyögéssel, hanem felnőttként kezeli, aki tud gondolkodni, következtetni, s aki nem tűri, hogy üresjáratokkal lopják az idejét. Szellemileg igényes felnőttek könyve felsőfokú mondanivalóval és előadásban. Panaszunk csak egy - apró - lehet: az elkerülhetetlen, gyakran megjelenő EU-terminológia és "eurospeak" kifejezések miatt, azok visszakereséséhez, jó lett volna egy tárgymutató.

Van Middelaar írja: „Könyvem egy be nem fejezett folyamatot tárgyal. Az európai közösségnek a tagállamokkal, a külvilággal és az európai lakossággal való viszonya máig nem szilárdult merev formává.” Rögtön hozzátehetjük: ettől különösen fontos és izgalmas megismernünk, milyen pályán haladva, fejlődve, ingadozva, küzdve jutott idáig a közösség, amelynek már mi is tagjai vagyunk, hogy ezzel is jobban érthessük az előttünk álló lehetőségeket, buktatókat, tennivalókat. Hiszen - egyetlen, ám kardinális jelentőségű példaként - az Unió mélyreható ismerete nélkül nem érthetjük, mi történik napjainkban az euróval, milyen viharok, netán rengések rázzák az euróövezet államait, s főként álom vagy valóság a stabil közös fizetőeszköz életképessége.

Bevezetőjében így folytatja: „Az európai politika körüli szóáradaton belül három alapvető diskurzus különíthető el. A továbbiakban e három diskurzust az államok. a polgárok, illetve a hivatalok Európájának diskurzusának nevezem. (...) Az államok Európájának diskurzusa szerint az európai politikát elsősorban az egyes nemzetek kormányai közötti együttműködés szolgálja. Az államok megőrzik ugyan a szuverenitásukat, de azokban az ügyekben, amelyek közös érdeket szolgálnak, közös döntéseket kell hozni, ha szükséges. Az európai egységet csak az államok tekintélye és mozgástere garantálhatja. (Eléggé nyilvánvaló, hogy most éppen a gazdasági mozgásterek problémái keletkeztetik az euróövezetet dúló viharokat. OP) (...) A polgárok Európája más nyelvet beszél. Az európai föderáció érdekében az egyes nemzetek törvényhozási, végrehajtási és ítélkezési hatáskörének bizonyos elemeit szívesen ruházná át az európai parlamentre, kormányra, illetve bíróságra. Amerikai példa alapján a központi intézmények közvetlenül, a nemzeti államokat megkerülve irányítanák az európai polgárok életét. Az intézmények legitimitása európai elektorátuson nyugodna.”

Itt azért álljunk meg egy - polgári - szóra. Mindenekelőtt: mindabból, amit annak működéséről innen megtudunk, még inkább megérthető, hogy mekkora tétet jelent és milyen buktatókat rejthet egy óhatatlanul is többé-kevésbé inhomogén Unióban a közös, európai elektorátus. Európa: „szabadság, egyenlőség, testvériség”. Szabadság: "a szabadság felismert szükségszerűség". Az Unió mai viselkedését is meghatározó jelentőségű tény azonban, hogy a közösséget eredetileg Európa gazdaságilag fejlett, és - akkor még - meglehetősen szilárd polgári renddel bíró országai sajátmaguknak hozták létre és rendezték be. Ebből következik, hogy "Európa", azaz az Unió féltő szeretettel megkíméli gyermekeit a szükségszerűség felismerésének fáradalmaitól, bizonytalanságaitól és kockázataitól. Szeretetteljes szigorral diktálja, hogyan élhetnek szabadságukkal, miként és meddig terjeszkedhetnek abban, ide értve sok gazdasági kérdést is - bár ebben némi diszharmóniát okozhat, hogy másként élhet, gondoskodhat magáról, a jövőről és lehet szabad a gazdag, mint a szegény -, s milyen tág keretek között kötelesek elfogadni mások szabadságának az ő normáiktól és hagyományaiktól eltérő megnyilvánulásait. Egyenlőség: vajon csak az elégedetlenek beszélnek kétsebességű Európáról, csak az ármánykodók (és a kárvallottak) állítják, eléggé el nem ítélhetően, hogy "vannak, akik egyenlőbbek"? Testvériség: na annyira bolondok azért nem vagyunk, hogy e sokjelentésű, igen színes múltú fogalmat is kommentáljuk.

Polgárnak lenni azonban nem csak jogokkal, hanem felelősséggel és kötelezettségekkel is jár - uniós szavazópolgárnak még inkább, ha életképes és ellentétektől nem szabdalt Uniót akarunk. Az uniós tagsághoz olyan felnőtt gondolkodás kell/ene/, amellyel a jelek szerint még talán sehol sem rendelkezik mindenki kielégítő mértékben. Gyakran tapasztalható például - és miért is lenne ez csak magyar jelenség -, hogy az uniós támogatásokra sokan úgy tekintenek, mint valamiféle isteni adományra, amely megmenti őket az öngondoskodás szerfelett kényelmetlen kötelességétől. Látván e támogatások felhasználását, nemegyszer okkal merül fel a kétely, hogy sem az illetékesek, sem az általuk képviselt közösség nem igazán számolnak azzal, hogy ez bizony nagyrészt hitel, nem pedig ajándék, és jól meghatározott időben eljő rosszkedvünk tele, amikor e hitelt vissza kell fizetni, addigra pedig meg kell teremteni ennek fedezetét. Azt fel sem mernénk tételezni, hogy ilyen visszterhes támogatást egyesek azzal a szándékkal vesznek fel, hogy végül valaki majd csak visszafizeti helyettük. Ha viszont mégis van ilyen, az minden másnál jobban rombolja az öngondoskodás szükséges fegyelmét.

Vissza az idézethez: „A hivatalok Európájának diskurzusa konkrét állami feladatokat ruházna át az európai intézményrendszerre. A célokról és a követendő irányelvekről ezt megelőzően államok határoznának, de a kijelölt keretek között önállóan működne a központi bürokrácia. (...) Az európai egység az individuális érdekek és szokások lassú egymáshoz közelítéséből születhet meg - ennek a folyamatnak pedig leginkább egy racionális bürokrácia adhat irányt.”

Bismarck még azt írta „Európáról mindig azok a politikusok beszélnek, akik ugyan más hatalmaktól követelőznek, de a saját nevükben nem mernének kiállni.” Van Middelaar ehhez a mai helyzetről már azt fűzi hozzá, hogy „Számos politikai szereplő Európa "nevében" hoz döntéseket. Senki nem neveti ki őket, és - újabb csoda - a vonatkozó határozatokat, szabályokat minden további nélkül végrehajtják, betartják.” Miért s hogyan? Erről szól a könyve, rengeteg gondolatot, tanulságot, megfontolási alapot kínálva a sorskérdést jelentő extrapoláláshoz is arra vonatkozóan, hogy "hogyan tovább?". Nem könnyed nyári olvasmány, szellemileg fáradékonyaknak nem igazán való, viszont minden időben nagyon hasznos és aktuális.

A hírlevél itt olvasható.

Osman Péter a Műszaki Magazin számára is írt kritikát a könyvről, ezt itt olvashatják.

Dr. Osman Péter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK