Egyszemélyes történettel kezdve: jó néhány éve Weimarban - négyen vagy öten - együtt ültünk Žižekkel, ha jól emlékszem, éppen abban a szo­bában, ahol Nietzsche meghalt. A beszélgetés - talán éppen az ő javaslatára - abba az irányba fordult, hogy ki, milyen könyvet vinne magával egy lakatlan szigetre. A válaszok többségére már nem emlékszem, csak arra, hogy Žižek ugyan­úgy Hegelnek A szellem fenomenológiáját választotta, mint én. Az én könyv melletti érvem az volt, ha hosszú időt kell a szigeten tölteni, akkor ez az a mű, amely legtovább olvasható úgy, hogy mindig felfedezhető benne valami új. Nem válik unal­massá. Ő pedig azt mondta: fáj, nem fáj, ez a legjelentősebb mű a filozófia történetében. Ebben hát megegyeztünk.

Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum

című könyvének olvasása közben ez a történet jutott az eszembe. Legélesebben akkor, amikor felfedeztem, hogy a szerző éppen azt a passzust idézi a Fenomenológiából, ami nekem is a kedvencem. Amely akár egyfajta ars poetica is lehet. Hegel, a visszafogott, decens Hegel a frenológiával vitatkozva, amely a koponya formájából von le következtetést az öntudatra, áttételesen pedig a szellemre nézve, egyszer csak – hozzá szokatlan módon - kifakad. Azt mondja: mindaz, ami érzékszerveinkkel észrevehető, legyen az csont vagy akár agyrost, semmit sem mond el a szellemről, mert az éppen ott kezdődik, ahol az érzéki észlelés véget ér. Magyarán: a legnagyobb ostobaság bármilyen következtetést levonni a koponya formájából a szellemi teljesítményre nézve. Ezt hinni, a "tudat tudatlansága", amely ugyanolyan, mint "a magas és alacsonynak a kapcsolata", amelyet a természet nai­vul fejez ki az élő legmagasabb rendű szervé­nek, a „nemzés szervének, és a húgyozás szervének összekapcsolásában." Éppen ezért - foly­tatja Hegel - a tudatlanság úgy viszonyul a szellemhez, mint amahhoz a húgyozás."

Ezt minden vizsgálódás alfájának tekintem - ebben mélyen egyetértek Hegellel: a vulgáris megközelítés megmarad a "húgyozás" szintjén, soha nem jut el a "nemzéshez", amely ebben az értelemben a szellemit ragadja meg. Még ha ugyanaz is a "szerv". Žižek ennél kicsit többet is lát, amivel már nem egészen értek egyet, hogy tudniillik átvitt értelemben véve rossz döntést kell hoznunk (húgyozás), hogy a spekulatív dön­tés (nemzés) az első, "rossz olvasat utóhatásaként (vagy melléktermékeként) bukkanjon elő". Mindezt Žižek érdekes módon az iszlám és zsidó-keresztény paradigma értelmezéséhez használja. Azaz Hágárnak meg kell előznie Sárát, a függet­lennek, felforgatónak az alárendeltet. Žižek eb­ben látja ellentét mélyebb, ha úgy tetszik, spirituális alapját, amelynek még szexuálpszichológiai vetületet is keres. A fátyol alá rejtés éppen azért fontos, mert a keleti világ szexuálisan annyira túlfűtött, mondhatnánk terhelt, hogy ez akadályozza meg, hogy az asszony mint olyan, ellenállhatatlan vágyat keltsen a férfiemberben. "A nő voltaképp ontológiai botrány" - írja Žižek. A fátyol nem egyszerűen eltünteti a nőt, hanem egy elzárt világba helyezi, ezért a francia tiltás a hidzsábot illetően paradox demonstráció, mert az állami tiltás magát a tilalmat tiltja. Érde­kes fejtegetés, bár az emberben óhatatlanul felmerül a kétely, hogy mennyiben igaz. Žižek nem a legnagyobb gondolkodó, de kétségtelenül nagy hatással bír. Egyes meglátásai azért szellemesek, mert nem szokványosak. Igaz, ezekhez sokszor nem fűz argumentációt.

Mások azért, mert pofonegyszerűek. Gondolok itt például a könyvnek arra a tanulmányára, amely a 2000 nevű lapban már megjelent és a "Balkán" problematikájával foglalkozik. Žižek azt sugallja, hogy a "Balkánt" éppannyira (nem) értjük, mint a Keletet. Mert a "Balkán" esetében az a legfontosabb kérdés, hogy hol kezdődik. Ha erre keressük a választ, rájövünk, hogy a szerbeknek Koszovó, a horvátoknak Szerbia, az osztrá­koknak Szlovénia, a németeknek Ausztria a "Bal­kán" - és a sort tovább folytathatnánk. Talán helyesebb lenne azt mondanunk: a "Balkán" mindig arrébb van. Sőt, azt is mondhatnánk: a "Balkán" sokszor éppen bennünk van. És erről akár el is kezdhetnénk gondolkodni, Žižekkel, vagy nélküle, vagy éppen Vajda Mihály könyvének gondolatait felhasználva.