0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Hogyinszki Éva, Molnár D. Tamás
Megjelenés: 2011
Oldalszám: 318 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2794-23-5
Témakör: Filozófia
Sorozat: Radikális gondolkodók

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
A törékeny abszolútum
Avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért?

A barikád egyazon oldalán?

Kultúra és Kritika
2013-1-21

Csalódásnak teszi ki magát, aki azért kezd Žižek könyvének olvasásába, hogy elmélyítse vallásfilozófiai ismereteit, vagy aki a borító nagy keresztjét látva azt reméli, hogy a bevett vallásos elképzelésekkel rokon nézetek kifejtésére bukkan benne. A szerző ugyanis marxista, aki meglehetősen egyoldalúan tekint a kereszténységre, és aki szívesen harcol az ateista örökségért  is. A könyv a magyar olvasó számára leginkább azért lehet érdekes, mert megismerheti belőle szerzőjét, napjaink intellektuális közéletének egyik sztárját: a filozófust, a kultúrakritikust és a lacani pszichoanalízis jelentős teoretikusát. Slavoj Žižek termékeny és nagy hatású gondolkodó. Három-négy könyvvel  is jelentkezik évente, számos egyetemen tanít, nyilvános előadásai pedig tömegeket mozgósítanak a világ minden táján. Örvendetes hát, hogy néhány rövidebb írása után már a második könyve1 jelent meg magyarul, ráadásul ezúttal egy olyan, amelyet angol kiadója a négykötetes The Essential Žižek sorozatba is felvett. A magyar fordítás a mű ezen a második kiadásán alapul, és egy értékes, bár a könyv megértését kevéssé segítő utószóval is kiegészül.

A rossznyelvek szerint, aki csak egy könyvet is elolvasott Žižektől, megismerte életműve felét. Az mindenesetre biztos, hogy A törékeny abszolútum széles spektrumot ölel fel szerzője témáiból. Olvashatunk benne Marxról és a kapitalizmusról, a populáris kultúráról és a rasszizmusról, különböző vallásokról és a pszichológiáról. Sajnos nem önálló fejezetek vagy legalább kerek egész gondolatmenetek szólnak mindezekről. Az említett témák fragmentáltan, a legváratlanabb szövegkörnyezetben, ötletszerűnek tűnő kompozíciókban bukkannak fel. A hetedik fejezet például Schellinget kezdi elemezni, majd két filmre tér át, hogy hirtelen korunk hadviselésének néhány pszichológiai implikációjához ugorjunk, innen pedig egyenesen Heideggerhez. A szerző mindannyiszor közli, hogy a témaváltások nem önkényesek, hanem azt a célt szolgálják, hogy más oldalról vagy pontosabban is szemügyre vehessük ugyanazt a kérdést. Ám legtöbbször nagyon nehéz egyértelműen megállapítani, pontosan mi az a kérdés, amelyet az egyes fejezetek tárgyalnak, így azt is, hogy maguk a fejezetek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

Úgy tűnik, Žižek számára nem igazán fontos, hogy megértsük. Se a fejezetcímekkel, se a gondolatmenet vázlatának vagy legalább bizonyítandó tételeinek előrebocsátásával, se konklúziók, összegzések megfogalmazásával nem segíti eligazodni az olvasót a témák kavalkádjában. A könyv első felében semmi nem utal arra, hogy a szerző tudja, milyen címet adott eszmefuttatásainak, a második felében viszont, amikor végre felbukkannak a címhez köthető témák, az látszik homályba veszni, hogyan kapcsolódnak ezek mindahhoz, amiről korábban volt szó. Egyébként a magyar fordítás alapjául szolgáló második angol kiadás, ha lehet, még nehezebben olvasható, mint az első volt, mert olykor többoldalas beszúrások választják el benne egymástól azokat a szövegrészeket, amelyek eredetileg egymás után következtek. Ha pedig az első kiadással nagyjából egy időben megjelent német változatot is fellapozzuk, meglepve tapasztaljuk, hogy annak szerkezete jelentősen különbözik az angolétól. Nem minden fejezet szerepel mindkettőben, bizonyos témák, szó szerint egyező bekezdések pedig más helyen, így más kontextusban fordulnak elő az egyikben, mint a másikban. Ez is megerősíti az olvasóban azt az érzését, hogy e mű esetében aligha beszélhetünk feszes gondolatmenetről vagy szigorú érvelésről.

A befogadást tovább nehezíti, hogy Žižek nemcsak a marxizmus ismeretét tételezi fel olvasója részéről, hanem azt is, hogy tisztában van a pszichoanalízis Lacan által képviselt változatával. Az előbbi nélkül a könyv talán még olvasható is volna, legfeljebb azt nem értenénk, hogy miért kellene a kereszténységet a marxizmus harcostársává tennie mindannak, amit a 9-15. fejezet állít. A lacani alapfogalmak ismeretének hiányában azonban a bekezdésről bekezdésre való értő olvasás is lehetetlen. Žižek anélkül használja és értelmezi tovább a Valós, az objet petit a vagy éppen a Mester-Jelölő fogalmait, hogy elmagyarázná a jelentésüket. Olyan gyakran fordulnak elő az ilyen szakkifejezések, hogy a könyv megértésének igénye alapos Lacan-tanulmányokra kényszeríti a pszichológiájában járatlan olvasót. Sőt: a felkészülést érdemes a moziban kezdeni, mivel Žižek gyakran és sokféle filmre hivatkozik. Széles műveltség és az asszociatív gondolatmenet követésére kész figyelem nélkül a könyv legfeljebb érdekes és elgondolkodtató részelemzéseket tartogat, és csak Žižekkel ismertet meg valamelyest ahelyett, hogy a keresztény örökség és a marxizmus viszonyát tisztázná.

 A törékeny abszolútum két részre osztható. Első feléből a radikális, bár nem harcos marxizmus és az immanenciába feledkező, bezárkózó lacani pszichoanalízis tekint ránk. E rész összegzéseként, a materializmus lacani terminusokban való megragadásaként is olvasható a nyolcadik fejezet záró mondata, amely egy döntő jelentőségű viszony két lehetséges felfogását értékeli. „Nagy a kísértés, hogy azt állítsuk, a két változatot a materializmus és idealizmus közötti határvonal választja el egymástól: a szimbolikus Rend elsődlegessége nyilvánvalóan idealista, végső soron nem más, mint a természetes rendbe való isteni beavatkozás új változata; míg a második verzió – ahol a szimbolikus Rend a Valós borzalmas túlkapásaira adott válaszként jelenik meg – tulajdonképpen az egyetlen materialista megoldás” (157). 

Előnye is van annak, hogy a második angol kiadást fordították magyarra. Ez ugyanis tartalmaz egy a szöveghez merőben asszociatív módon kapcsolódó, terjedelmes előszót, egy eredetileg önálló tanulmányként megjelent írást, amelyet Žižek egy bekezdéssel megpróbál a főszöveghez kötni. Ebben a könyv második felének hermeneutikai kulcsát bocsátja rendelkezésünkre: „A törékeny abszolútum gondolatmenetének vezérfonalát a kereszténység és az úgynevezett keleti spiritualizmus összeegyeztethetetlensége adja” (VII). A mű egészének kulcsa mégis az a tétel, hogy „a kereszténységnek és a marxizmusnak a barikád ugyanazon oldalán kellene harcolnia” (2). A marxistának azért érdemes küzdeni a keresztény örökségért, mert segítségével hatékonyabban harcolhat a keleti spiritualizmus ellen (amelyet a szerző némiképp differenciálatlanul lát egybe a New Age, a pogányság és a keresztény fundamentalizmus jelenségeivel). Sajnos a könyv rövid bevezetőjének magyar fordítása hibás, és így némiképp elfedi Žižek sajátos, Badiou2 által is bátorított alapállását: számára nemcsak a Szent Pál előtti kereszténység autentikus, a marxizmus nem csak Krisztus „eredeti” üzenetét viszi tovább, hanem egy olyan kereszténységből vezethető le, amelyet Szent Pál tanai is formáltak.

A legfontosabb harc, amelyben a marxizmusnak a keresztény megoldásokból merítenie, illetve a kereszténységgel szövetkeznie kell, azon egyre terjedő keleti elképzelés ellen irányul, amely a világban örök, hierarchikus rendet tételez fel, de olyant, amely minden megváltoztathatatlanságával együtt is „törékeny, csalóka” látszat csupán, és amely „mögött ott rejlik az Abszolút Üresség-Lényeg-Alap” (223). A materializmus ezzel szemben a hétköznapi, a fizikai valóságot tekinti elsődlegesnek és szilárdnak, a mögötte vagy belőle felsejlő abszolútumot pedig (amelyet „mondjuk egy gyönyörű nő szelíd mosolya” közvetít számunkra; 223.) tünékenynek és törékenynek véli. Žižek szerint a kereszténység szintén komolyan veszi a látható világot és annak anyagi alapját, és két lábbal állva a földön hajlandó átalakítani mindent, ami pusztán csak felépítmény. „Minden igazi keresztény tudja, hogy a szeretet nem más, mint munka – annak az ismételt eloldódásnak a nehéz és fáradságos munkája, amelynek során újra és újra ki kell mozdulnunk a tehetetlenségből, amely arra kényszerít bennünket, hogy azonosuljunk a renddel, amibe beleszülettünk” (224). A kereszténység így kimeríthetetlen forradalmi potenciált rejt magában, folyton a megmerevült társadalmi formák és a természeti korlátok meghaladására tör, és ahelyett, hogy egyfajta kontemplációban befelé fordulna, aktívan és kreatívan néz szembe az örök rend látszatával.

Csakhogy a frontvonalak korántsem annyira egyértelműek, mint Žižek könyve sejteti. Nem két tábor van csupán, a marxizmusé és a keleti spiritualizmusé, ahogy nem csak a materializmus és az idealizmus alternatívája létezik. A kereszténység maga is önálló álláspontot képvisel, és se az abszolútumot nem tekinti törékenynek, se a világot. Kétségkívül jó oka van biztosítania magát a (keleti) spiritualizmus ellen, ami akár egy táborba is sorolhatja a marxistával, hiszen a látható világ mindkettőjük számára valóságos és döntő jelentőségű. Ugyanakkor a keresztény örökséghez nemcsak a világ realitásának, illetve a benne és érte való munkálkodás értékének az elismerése tartozik, hanem az Abszolútum hite is. A teljes keresztény örökség ugyanis a világhoz teremtőt rendel, akit nem kell törékenynek nyilvánítania ahhoz, hogy a teremtményt szilárdnak és valóságosnak láthassuk. Így még ha Žižek a kereszténység örökösének és belőle „közvetlenül levezethetőnek” (2.) tekinti is a marxizmust, a keresztény örökségnek van olyan része, amelyért (továbbra is) a marxizmus ellenében kell harcolni.

Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum. Avagy: Miért érdemes harcolni a keresztény örökségért?Budapest, Typotex, 2011. 217 oldal (Radikális gondolkodók sorozat) Fordította: Hogyinszki Éva és Molnár D. Tamás. Utószó: Kiss Lajos András.

Ajánlott cikkeink:

Turi Márton: A paradoxon akarása (Boris Groys: Kommunista utóirat)

Teleki András: Egy század foglalata (Alain Badiou: A század)

Hankovszky Tamás

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK