Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Dévény István
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 375 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2794-22-8
Témakör: Nyelvtudomány, Tudománytörténet

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 2175 Ft

KOSÁRBA
Meghalt a latin, éljen a latin!
Egy nagy nyelv rövid története

A LATIN NYELV KÜLÖNÖS ÖRÖKSÉGE

Élet és Irodalom
2011-08-26

Wilfried Stroh müncheni professzor a ma emberének írta meg a latin nyelv történetét, de ezt tudós módon tette. Minden jeles emberről megemlékezik, aki latinul alkotott valamit, és írásaikból sok jellemző mondatot, bekezdést vagy versrészt idéz, a magyar fordítással együtt. Könyve Németországban óriási siker lett, és most - viszonylag hamar - kitűnő fordításban (Dévény István munkája) jelent meg itthon. A magyar kiadásból hiányzik a nagy bibliográfia, de a fontosabb adatok megvannak a jegyzetekben. A szöveg közérthető és érdekes igyekszik lenni, akit a téma érdekel, annak világos is, bár a sok utalás, hivatkozás még a témában jártasakat is - néha fájdalmasan - emlékezteti, hogy mennyi ismeret kellene ahhoz, hogy a szerző teljesen érthető legyen.

Talán nem véletlen, hogy - erről nincs szó a könyvben, de valószínű - először a magyar fordítás látott napvilágot. Az utóbbi évszázad magyar kultúrtörténetében nagy hatást gyakoroltak a latin nyelv szerelmesei. A két háború között Révay József, később Borzsák István, és még sokan mások hívták fel a közfigyelmet a latin máig élő hatására. A magyar nemzeti önazonosságot meghatározó XIX. századi magyar irodalom szinte átmentette a latin nyelvű gondolkodást, és ennek hátterében eleven a tudományos nevezéktanok szemantikája, amely gyakran a világnyelvek tudományos szakkifejezésein is átjön. Bennünk, velünk van tehát ez a nyelv, és aki erre rá tud csodálkozni, annak a latin a szerelmévé válik, még ha szakként vagy tudományos stúdiumként nem is választja magának. Tapasztalhatjuk, hogy ezt a vonzalmat még a mai középiskola világában is milyen sok tanár képes - legalább néhány fogékony fiatalnak - átadni.
Stroh rajongva szereti ezt a nyelvet. Az időszámítás előtt ezer évre visszanyúló történetét a nagy római irodalmi teljesítmények példáján, a nyelvben formát találó művészeteken és művelődéstörténeti alkotásokon át mutatja be, majd követi időszámításunk újabb kétezer évén át. Lelkesen állítja, hogy a latin ma is él, miközben többször meghalt, és időnként el is parentálták. Rokonszenves, ahogy Stroh Cicero életművének szerepét kiemeli, igazát mutatja, hogy a humanizmus korában is Cicero nyelvéhez próbáltak visszatérni. A római hatalom bukásával a nyelv újra meghalt, mert széttöredezett az egységét fenntartó államigazgatás és közoktatás. A IX. században Nagy Károly teremti ezt meg újra, de közben a latin filozófiának, irodalomnak és tudományos köznyelvnek új kultúrái támadnak. A szerző csak mellékesen tér ki az egyházi latinra, láthatóan azt nem sorolja a fejlődés fő áramába. Annál nagyobb elismeréssel szól a legújabb kor kitűnő latinistáiról, köztük a diákkorában szép dolgozatot író Karl Marxról vagy a nyolcvanas években latin tudására sokat adó Johann Straussról vagy Hans Maier kulturális miniszterről, akinek latin nyelvű televíziós interjúja közfeltűnést keltett.
A kitűnő könyv szinte fejezetenkénti elmélyülést érdemelne, de egyben is elolvasható, a gondolatmenetnek íve, szerkezete van, ám minden korszaknak és alkotási területnek felcsillan a sajátosan érdekes tartalma. Talán valaki megírja a latinitás különös hazai történetét is egyszer, Stroh-hoz hasonló felkészültséggel és lendülettel.
Ugyanakkor a latin textusokat szerető olvasó Stroh megközelítésében hiányokat is érezhet. Nála a latin által keletkezett kultúra, különösen az irodalmi érték talán túlságosan összekapcsolódik a nyelvvel. Megkockáztatható, hogy nagyobb hangsúlyt érdemelne a nyelv maga. A rendkívüli rugalmasság a kifejezésekben, a különös jelentéstartalmi árnyalatok rendszere a fogalmakban, az elvonatkoztatás sajátos logikája (amely annyira alkalmassá teszi ezt a nyelvet, persze, a göröggel együtt, amelynek hatásáról és viszonyáról a latinnal a könyv oly sokat ír), a nyelvben megvalósítható humor, szellemesség. Talán itt a máig élő befolyás kulcsa.
Reméljük, a könyv nálunk is sikeres lesz.

Buda Béla

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK