0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Dévény István
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 375 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2794-22-8
Témakör: Nyelvtudomány, Tudománytörténet

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 1740 Ft

KOSÁRBA
Meghalt a latin, éljen a latin!
Egy nagy nyelv rövid története

Mire jó a latin? Mire jó ez a könyv?

Olvasás Portál
2011/4.

Megjegyzések Wilfried Stroh Meghalt a latin, éljen a latin! című könyvének bevezetéséhez

 

 

A jeles szerző Introitus Mire jó a latin? Mire jó ez a könyv? című bevezetésében (11–16) felveti a kérdést: „Tanuljon a gyermekem latinul?”, majd contra és pro válaszol e feltett kérdésre. Mi haszna annak, ha valaki tanul egy holt nyelvet? Attól, hogy XVI. Benedek pápa tud latinul, a latin még holt nyelv marad. Ha pedig holt nyelv, akkor nyugodjék békében.

A „humanisták” viszont hevesen tiltakoznak. A latin nem holt nyelv, tovább él az újlatin nyelvekben. De tovább él a félig-meddig „újlatin” nyelvekben, például az angolban és a németben is. Sőt tovább él „a modern nemzetközi tudományos terminológiában” meg a reklámszövegekben is.

„Kérdés viszont, elég mindez, hogy a latint élő nyelvnek nevezzük, s igazoljuk, hogy érdemes megtanulni?” Úgy tűnik, hogy nem elég. Ezt látszik alátámasztani az a tény, hogy az orvosi nyelvben is egyre inkább háttérbe szorul a latin. Mire a humanisták ezt felelik: Elég baj ez, hiszen „a latinul tanulók minden más tantárgyban általában jobb eredményt érnek el”, mert a latintanulás fejleszti a tanulók logikai készségét. Különben is, nem csak a Vatikánban használatos a latin. Ha barangolunk a világhálón, azonnal látjuk, hogy egyre szaporodnak a latin chatszobák. Szeretnék elérni, hogy az angol mellett a latin legyen az eu második hivatalos nyelve. Nos, úgy tűnik, hogy a latin Finnországban már érezteti pozitív hatását: „A nemzetközi megméretésben jelentős tekintéllyel rendelkező pisa-teszt szerint ők állnak az első helyen.”

„Mi ez a finn hencegés?” – kérdezik most a latin ellen zúgolódók? „Ma arra való a latin, hogy megnehezítse az érvényesülést azoknak, akik alacsonyabb társadalmi rétegekből származnak.”Akik szeretik a latint, ezt kiáltják: „a helyzet éppen ellenkező. Régóta igaznak bizonyult, hogy a latin nyelv tanulása, s az ezzel kapcsolatos fordítási feladatok segítenek jobban eligazodni anyanyelvünkben (erősítik az anyanyelvi kompetenciát), és segítik a társadalmi érvényesülést az alulról jövőknek”. De azért is érdemes latinul tanulnunk, hogy a civilizált emberiség kultúráját és Róma mértékadó filozófusait megismerjük: Cicerót, Lucretiust, Senecát, Szent Ágostont. „Vissza a forrásokhoz!”

De ezek legtöbbje németül vagy angolul is olvasható – mondják a latin ellenzői. Csakhogy a fordítás nem helyettesítheti az eredetit! A fordítás könnyen válhat ferdítéssé! Mindig egybe kell vetni az eredetivel! Nem is beszélve arról, hogy egy sor kiváló mű nincs lefordítva, például Ágoston hatalmas életművének „csupán kis része érhető el fordításban”.

Wilfried Strohnak a latin mellett felsorakoztatott érvei közül kettőt mindenképpen komolyan kell vennünk. Az első így hangzik: „a latinul tanulók minden más tantárgyban általában jobb eredményt érnek el”. Ez nagyon komoly érv, és igazságát több évtized ellenőrizhető tapasztalat bizonyítja. Nincs hely itt arra, hogy feltárjuk okait, miért van ez így. Feltehetőleg a latin nyelv szerkezete fejleszti a tanulók logikáját, a bonyolult latin szövegek fordítása pedig problémalátó és -megoldó képességüket, hiszen egy átlagos latin szöveg olyan, mint egy keresztrejtvény. De van a latinnak munkára nevelő, tanulni megtanító szerepe is. Ezzel magyarázható az a tény, hogy a magyar Nobel-díjasok – feltehetőleg egytől egyig – abból a magyar iskolarendszerből kerültek ki, amelyben még kötelező volt a latin. Az utolsó Nobel-díjasunknak, Kertész Imrének is – születési évét nézve (1929) – kellett még latinul tanulnia. A magyar oktatásügy felelőseinek figyelmükbe ajánlhatjuk ezt a tényt. Gondolkozzanak el rajta!

A latin mellett szóló második érv talán még ennél is jelentősebb: a latin nyelv „a civilizált emberiség kultúráját” közvetíti. Az egész latin irodalom ugyanis folytonosan egy kérdést feszeget: Mi a szép élet? Mi a jó élet? Hogyan lehet helyesen élni? Hogyan lehet emberhez méltó életet élni? Miben áll az emberi méltóság? Egyszóval a kulturált és erkölcsös emberi élet normáit kutatja. Az átlag római polgár életszemléletét jól tükrözi A Herenniusnak ajánlott retorika szerzőjének első mondata: „Bár magánügyeimtől akadályoztatva nemigen fordíthatok elegendő időt tudományos munkára, s ami szabadidőm adódik, azt is inkább a filozófiának szoktam szentelni, mégis kedvedért, Gaius Herennius, rászántam magam arra, hogy a szónoklattanról írjak”. (1, 1) Tehát a római ember dolgozik, és ha szabad ideje adódik, a filozófiával foglalkozik. Nem kétséges, hogy itt a filozófia az etikát, az erkölcstant jelenti. Minden római író és költő filozófus is volt, szilárd erkölcsi alapokon állva szemlélte a világot, saját magát és embertársait. Azok a tanulók tehát, akik latinul tanulnak, erkölcstant is tanulnak, elsajátítják a közösségi élet társadalmi normáit, ezért nagyobb esélyük van arra, mint latinul nem tanuló társaiknak, hogy hasznos polgárai legyenek a társadalomnak.

A latin mellett szóló fenti két érv mellé hozzátehetünk még két olyan érvet, amelyet a bevezetés nem említ ugyan, de maga a könyv több helyen is sugall. A harmadik érv a latin mellett az, hogy a latin nyelv és irodalom közvetíti a görög és római mitológiát, azt az ősi bölcsességet, amely évezredek tapasztalatát és tudását foglalja össze szívet, lelket gyönyörködtető színes elbeszélésekben. „Mert a mítosz életalapítás: az az időtlen szkéma, vallásos formula, melybe az élet belenő, amikor vonásait a tudattalanból reprodukálja. A mitikus-tipikus szemléletmód elsajátítása kétségkívül korszakalkotó az elbeszélő életében, művészi hangulatának sajátságos emelkedését jelenti, a megismerés és az alakítás új derűjét, melyet a késői esztendőkre szokott tartogatni az élet; mert az emberiség életében a mitikus korai és kezdetleges fokot jelent, az egyes ember életében azonban későit és érettet.”(Thomas Mann, idézi Kerényi Károly: Görög mitológia 7–8) De mire jó nekünk, magyaroknak, ha megismerjük ezt az ősi bölcsességet? Arra mindenképpen, hogy hozzásegíti a magyar ifjúságot ahhoz, hogy el tudja olvasni, fel tudja fogni az örök értékű klasszikus magyar irodalom alkotásait, amely hovatovább elzárt kert marad a magyar emberek előtt.

Végül még egy negyedik érvet is fel kell hoznunk a latin mellett, és ezt Babits Mihálytól veszem, mert nem szégyen tanulni a jóktól. „Sokat beszélnek az irodalmi nevelésről és sokszor ellenséges hangokon. E tanulmány célja megmutatni, miért lett az irodalmi nevelés, s miért marad az emberi szellem minden nevelésének tengelye. A stilisztikáról és a retorikáról lesz szó: arról a két stúdiumról, melyet a klasszikus ókor egynek tekintett, és egy néven retorikának nevezett. Egy stúdium ez most is, csakhogy két oldala van: gondolataink összegyűjtése és kifejezése. Egy oldalról gondolkodni, más oldalról beszélni tanít, a szó legtágabb értelmében.” (Irodalmi nevelés. Egy tantárgy filozófiája tanulók számára)

Az ókori Rómában a felsőfokú oktatás tananyaga, a  retorika volt. Az ekkor keletkezett latin nyelvű retorikák kétezer év óta tanítják a művelt világot a helyes és hatékony beszédre. Kétezer éve hirdetik, hogy szónok, azaz politikus, aki az emberi társadalom jövőjét gondozza, csak nagy általános műveltségű, szavakész, tisztességes ember lehet. Cicero többek között ezt írja róla: „Legfőképpen a tökéletes szónok bölcs irányításától függ mind önmaga és embertársai méltósága, mind az egész állam boldogulása.”

Adamik Tamás

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK