Juli panaszkodik a papájának, hogy egy srác az iskolában Szörnyella d’Frásznak csúfolja. Mire az apa: „Nem tudom, kislányom, mi lehet az oka annak, hogy így nevez, de ha nem hagysz békén, nem kapod meg karácsonyra a dalmatabundát!” – kezdi már az első történetben az örökké jókedvű Bóc István legújabb könyvében, A kriminális hetedik bében. A Zebra utcai iskolába mindenféle népek – bankár, rendőr, maffiózó, alvilági ügyvéd – gyerekei járnak. És mindenféle izgalmas dolog esik meg velük: rablásba keverednek, kábító-szerárusokat buktatnak le, bűnözők ellen harcolnak, természetesen az életből (és filmekből) ellesett, ám egészen sajátos módszereikkel. Továbbiakban szó van motoron menekülő drogdílerek önkéntelen elfogásáról – elfolyt olajú papírjaguárral (James Bond Trabantja), autótolvajt MMS-sel lebuktató Mobil Biliről (A tűzcsap közbelép), bankárpapa fiacskájának túszul ejtéséről, gyerek gyerek általi kirablásáról, pénzhamisításról, lakásmaffiáról, bankrablásról, bérgyilkosokról, meg gyűjtésről nagybeteg roma tanuló gyógyítására.
Egyszóval kriminális (meg szívet melengető) eseményekről, amilyenekről nap mint nap olvasunk, hallunk a médiumokban, ne adj’isten szenvedő alanyai vagyunk. Csak éppenséggel jópofa stílusban, „hetedik bésítve”.
A könyvet, amelynek illusztrátora a legnagyobb élő magyar karikaturista, Kaján Tibor, az alig egy hónapja nyitott Olvasók Boltjában a szerzők jelenlétében Bácher Iván író, újságíró ajánlotta az olvasók figyelmébe. Gyerekként „együtt múlattuk az időt közös iskolánk táborában, a festői Lepence patak torkolatánál, ahol akkoriban még nem élményfürdő volt, csak élmény, az viszont rengeteg. Pista a táborban játszott. Reggeltől estéig, sőt, estétől reggelig is játszott, megállás nélkül, fáradhatatlanul.” Múltak az évek, évtizedek, „...Pistát csak egyszer láttam, a televízióban, ahol Vágó István műsorában játszott. Mondtam is magamnak: nézz oda, ez a gyerek még mindig játszik!” „Később Pista elhívott egy elegáns szállodába, ... elkért tőlem egy ezrest..., valamit föltettek valamire, aztán Pista adott nekem húszezer forintot. Fogalmam sincs, mi történt, csak azt tudom, hogy játékteremben esett meg a dolog. ... Aztán kiderült, hogy Pista könyveket is ír, persze csak játékból. ...
Játékkönyveihez időközben egy remek játszótársat is talált, egy másik örök gyereket, Kaján Tibort” – villantott fel Bácher néhány jellemző történetet a jó pajtásról, aki végzettségét tekintve fizikus, de (hol máshol?) a vasiparban kereskedelmi igazgató: „... néztem, hogy dolgozik. Mondhatom, játszva, csacsogva, a titkárnőket froclizva, a számítógépet bűvölve, magyarul, angolul, németül telefonozva, vidáman, könnyeden, játszva. De azért játék közben eladott három irdatlan guriga rezet, igazi magyar rezet, a mi rezünket.”
Bóc harmadik „játszótársa az elsősorban komoly könyvek kiadójaként ismert Typotex nyitott a vidám műfaj felé. Bár némi zökkenővel, mint a sajtóbemutatón megtudtuk a szerzőtől: „Zsuzsa (Votisky, a kiadó vezetője) először elájult, az után azt mondta: semmi baj, minden történet után beteszünk egy matekpéldát”. És lőn! Huszonhat történet huszonhat feladvány. A „mundér becsülete” megmentve!
Csak egyetlen a feladványok közül, ama történet végéről, amelyben számítógépes program dekódolásáról és bizonyos VIII. Henrikről esik szó: „Akkor térjünk vissza VIII. Henrikhez. A király egy szép áprilisi napon (1513. április 18-án, ha jól emlékszem) kíséretével kilovagolt. A pontosan 250 méter hosszú menet kényelmesen haladt, percenként pontosan 250 métert téve meg. Mennyi ideig foglalták el az 1000 méter hosszú London hidat (akkor már megvolt, megnéztem a lexikonban)?
Hát valahogy így...
Bár az „Olvasmány felsősöknek” is ajánlott, az iskolapadból rég kinőttek is remekül szórakozhatnak Bóc István mindennapjaink krimijeit humorral tálaló történetein.