0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Gyárfás Vera
Kiadás: Második kiadás
Megjelenés: 2015
Oldalszám: 574 oldal
Formátum: A/4
ISBN: 978-963-2798-61-5
Témakör: Művészetelmélet, Fotográfia

Eredeti ár: 9900 Ft
Webshop ár: 7425 Ft

KOSÁRBA
A fotográfia nagykönyve
A fényképezés kultúrtörténete

Kép és fénykép, valóság és tükrök

Magyar Hírlap
2011-09-27

Könyv. Fotók által homályosan – az album nem csak a művészetről szól

Körülállják életünket a képek. Akármerre járunk, képek tömege erőszakoskodik velünk. Létünk annyira pszeudóba mártott, hogy már-már azt sem tudjuk, mi a valóság.

 Ebben a helyzetben mi más lehetne a fotóművészet feladata, mint hogy az életet – a megszokott médiumot felhasználva – visszaküldi a léthez, amelytől az elszakadt. Ez a feladat persze nem könnyű. Legalábbis sokkal nehezebb, mint amilyennek a kattogtató átlagturisták hiszik. Nagy kedvencem Paul Virilio elmélete, amely szerint a pszeudóhoz szokott turista, ha a valóság egy monumentálisabb darabjához érkezik – amilyenek például az építészeti műemlékek –, rögtön szeme elé kapja a valóságot pszeudóba áttevő szerkezetet, a „tényfékezőgépet”, mert ha nem így tenne, a valóság fénye kiégetné platóni barlanghoz szokott szemét.


Ez a monumentális album nem csak a művészetről szól. A fényképezés kultúrtörténete nem csupán a művészi önkifejezés története. Megmutatja, hogyan jutottunk a fényképezés kétszeri feltalálása és térhódítása után Paul Virilióig. Én nem szoktam albumokat olvasni, mert a marha nagy, kezelhetetlen, képekkel teli könyvek általában kioltják az olvasási igényt, de ezt a képeskönyvet – legalábbis jó eséllyel – elolvasom majd. (Oscar Wilde mondogatta, hogy ő kritikaírás előtt sosem olvassa el az adott művet, mert nem akarja, hogy befolyásolja az ítéletalkotásban.)

A könyv legelső felvétele egy világűrbeli fotó: a Csiga-köd képe. Mintha hatalmas égi szem nézne bennünket. Ez a felütés éppen olyan, mint a könyv egésze: magasztos, ugyanakkor tárgyilagos. Nem száll el túlságosan, és nem ragad a földhöz. „Az olvasók egy része talán a fényképészet átfogó rendszerezését várja: azt, hogy egységes egészként, törzsekre, rendekre és fajokra lebontva ismertessem a különböző mozgalmakat és eszméket” – írja a szerző. És el is határolódik ettől a hozzáállástól. A nagy narratíva, lám, ezen a területen is halott. Ennek ellenére egészen kimerítő a rendszerezés, ha nem is olyan rendszertani, amilyet a preposztmodern olvasók várnának.

Nézegetős könyv, amelynek egyes fejezeteinél kellemesen leragadhatunk. Érdekes, hogy a fényképészet hajnalán a fotót a valóság valamiféle álomszerű lenyomatának érzékelték, de a 19. század végére már kialakult az a meggyőződés – például a jogi és rendőri gyakorlatban –, hogy a fénykép azonos a valósággal, vagy ahogy 1869-ben valaki fogalmazott: „A fényképezésnek köszönhetően a bizonyítékok korábbi formájának helyébe lép a valóság.”

Ettől kezdve az, amiről nem készült fénykép, nem is számít fontosnak. E nagy valóságkergetéssel párhuzamosan bontakozik ki a mélyebb valóság kergetőinek, a fotót művészeti ágként elgondolóknak a közös szemléleti horizontja. A 20. században azután egymást érik a szemléleti forradalmak: a szovjet fotóművészek, a dadaisták, a szürrealisták, a konstruktivisták mind úgy akartak látni, ahogy még soha senki. Világunk közös, mégis mindenki másképp látja. A megismerés ambivalenciája komoly szerepet oszt a fényképező emberre: tükrözöm a világot, a természetet, a társadalmat, de úgy, ahogy én magam látom. Objektivitás és szubjektivitás e közös játékterének megléte erős érv egy máig eldöntetlen vitában, hogy tudniillik lehet-e művészet a fényképezés e lehetőség mellett. 

Végh Attila

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK