Szabó Árpád nevét az egzakt természettudományok története iránt érdeklődő magyar olvasó a szerző németből fordított, A görög matematika kibontakozása (1978), majd a Szabó Árpád - Kádár Zoltán: Antik természettudomány (1984) című hallatlanul érdekes munkákból ismerhette meg. Új, önálló kötetét érthető tudományos izgalommal vehettük kézbe és tanulmányozhattuk át. Várakozásunkban nem csalódtunk: egyik izgalmas fejezet a másikat követi ebben a munkában, amelynek alcímei fejezik ki legjobban a tartalmát: Árnyék-Naptár-Földrajz-Geometria. Az Árnyék a világ legegyszerűbb csillagászati megfigyelő-eszközének, a függőleges pálcának, a gnomonnak árnyéka, amelynek megfigyeléséből messze vezető utak és mélységek nyíltak meg a csillagászati és a földrajzi ismeretek terén. A Naptár lényege: a napév négy legfontosabb időpontjának lerögzítése a Nap égi helyzeteiből. Meghökkentő, hogy a ma már szinte kizárólag a földrajzban használatos "egyenlítő" és "térítők" fogalma jóval előbb született meg az égen, mint a Föld felszínén. Aki a - tavaszi és az őszi - napéjegyenlőség szót használja, bizonyára nem gondol a földi Egyenlítőre és a kettő szoros kapcsolatára. Sok ilyen és hasonló érdekességre mutat rá a szerző. Felvilágosít minket, miért volt oly fontos a görög geometriában a szabályos 15-szög csúcsszöge. A gnomonnak és árnyékának viszonyszáma határozhatta meg az ókor - elsősorban a görög - természettudósoknak azt, hogy a megfigyelési hely milyen éghajlati övezetbe esik. Ezt az éjszaka és a nappal hosszának arányszámából is kiszámították. Ehhez azonban bonyolultabb sík- és szférikus geometriai problémákat kellett megoldaniuk. Egy ilyen, három lépcsőben megoldott feladatot követhetünk nyomon a könyv egyik fejezetében. A csillagászok valószínűleg nem látták eddig olyan világosan, mint e könyv nyomán azt a tényt, hogy a görögök a geometria oldaláról közelítették meg a Föld, az ég, a Világegyetem megismerését. Csupán a Föld két pontján felállított gnomon-árnyék viszonynak és a két hely közti távolságnak ismerete kellett az ókor egyik, bámulatunkra legméltóbb eredményének, a Föld nagyságának megméréséhez. Így vezet el a könyv a legfejlettebb, klasszikus csillagászati alapmű, a ptolemaioszi Szüntaxisz legfontosabb pontjaihoz. Ez még nem használt szögfüggvényeket, csak íveket és félhúrokat és ezek táblázatait, amelyek összeállításához a legkiválóbb antik tudósok vezették Ptolemaioszt. Megismerhetjük a világ eddigi legnagyobb napórájának és naptárszerkezetének felépítését, amelyet Rómában hoztak létre Augustus rendelkezése szerint egy csaknem 200 méter hosszú téren. Az órának és naptárnak egyaránt használható óriás szerkezet gnomonjául egy több mint 20 m magas egyiptomi obeliszk szolgált. A római építészet - mint azt Vitruvius könyve bizonyíthatja - bőven használt céljaira csillagászati elemeket is. Ilyen általános kultúrtörténeti érdekességeket is megtudhat Szabó Árpád könyvéből az, aki nem csak a csillagászat iránt érdeklődik. A szakember részben sok új ismeretet kaphat általa, részben a már tudott ismereteket más megvilágításban, nem sejtett szakmai szépségeket feltárva kapja kézhez.

Külön érdekessége és értéke a kiadványnak, hogy az ábrák külön, kihajtható oldalakon (is) szerepelnek, így visszalapozgatás nélkül lehet rájuk pillantani a későbbi hivatkozások alkalmával. Csupán egy pici szépséghibát lehet az egyiken felfedezni: a 3. sz. ábrá(ko)n a térítők bántóan nem párhuzamosak az egyenlítővel, így pl. a KN ív nem egyenlő az NL-lel stb. Az esetleges új kiadásnál erre figyelemmel kell lenni.

Szabó Árpád új könyvének mindenképpen helyet kell szorítani az egzakt természettudományok iránt érdeklődők polcán.