Nyelvi ösztön. Ez a kifejezés kissé paradoxnak tűnik, hiszen az ösztön fogalmához az akaratlan, szándékolatlan, öntudatlan jelzők társulnak. Hogyan lehet az ösztönöket társítani a világos szabályok szerint működő nyelvhez? Steven Pinker A nyelvi ösztön című művében, mely második, javított kiadásban került nemrégiben forgalomba, érdekes elméletek és tudományos tények bemutatásával igyekszik feloldani ezt az ellentmondást.

A nyelv ösztön voltának bizonyításában az egyik legfontosabb mozzanat az ösztön fogalmának tisztázása, lehántva róla az előítéleteket, melyek legszívesebben az állati létbe, vagy vadromantikus pszichológiai képletekbe utasítják azt.

Sok társadalomtudós úgy véli – írja Pinker –, hogy a tanulás az evolúció csúcsa, ahová az emberi faj az ösztönök alacsony mezejéről küzdötte fel magát, ám a tanulást megfigyelhetjük olyan egyszerű organizmusokban is, mint a baktériumok. Sőt –, ahogyan James és Chomsky rámutatott –, elképzelhető, hogy maga az emberi intelligencia is azzal hozható összefüggésbe, hogy több és nem pedig kevesebb ösztönünk van.

De mi is akkor tulajdonképpen az ösztön? Egy veleszületett tulajdonság, ami szelekciós nyomásra alakul ki, korán kibontakozik, így kisebb az esélye annak, hogy az egyed lemarad egy bizonyos tudás megszerzéséről – olvashatjuk a szerző érvelését. Ez a magyarázata annak, hogy miért egy és három éves kor között a leghatékonyabb a nyelvtanulási képesség, illetve a nyelv elsajátításának tendenciózusan csökkenő képessége egybevág a biológusok veleszületett adottságokról alkotott elképzelésével.

Pinker nyelvészként természetesen a nyelv szerkezetéből és sajátságaiból indul ki, sorra véve azon tulajdonságait, amelyek „előre behuzalozott” voltát támasztják alá. Elsőként azt hangsúlyozza, hogy a nyelv egy diszkrét kombinatorikus rendszer, azaz meghatározott számú szabály és szó segítségével végtelen számú mondat alkotására alkalmas. A másik legfontosabb tulajdonsága, hogy egyetemes grammatikai szabályok irányítják, és univerzális mintázatokat tartalmaz. A következő elem a beszédészlelés, mely már-már biológiai csoda, hiszen inkább valamiféle hatodik érzék igazít el bennünket. Ezt akkor tapasztalhatjuk meg igazán, ha egy számunkra ismeretlen nyelvű beszélőt hallgatva meg kell jelölnünk a szó, illetve mondathatárokat.

A szerző arra a következtetésre jut, hogy mivel a nyelvek nem térnek el teljesen szabadon egymástól, valószínűsíthető, hogy a nyelvet korlátozza az emberi agy szerkezete. Tehát egyes elemei bizonyára velünk születetten vannak jelen az elmében. Mivel a szókészletnél ez inkább hátrányt jelentene, mint előnyt, hiszen nem tudnánk új szavakat elsajátítani, így a grammatika, a beszédészlelés, a hangképzés, valamint az ezekhez kapcsolódó mentális funkciók lehetnek előre programozottak.

Érvelésében Pinker igen alaposan bemutatja a nyelv tulajdonságait, szerkezetét, eredetét, biológiai háttérapparátusát. Megtudhatjuk például, hogyan képezzük a hangokat, mi a különbség az emberi és állati hangképző szervek között, részletesen megismerkedhetünk a nyelvcsaládokkal, azok őseivel együtt. Sok minden kiderül a csecsemők és a kisgyermekek nyelvtanulásáról, megismerve annak főbb állomásait.

A kisdedek még csak gagyogással ízlelgetik a nyelvet, majd egy éves koruk körül jelennek meg az első szavak. Tizennyolc hónapos korban a kisgyerekek belépnek a látványos nyelvi fejlődés korszakába, két óránként átlagosan egy szóval bővül a szókincsük, ami döbbenetes teljesítmény. Hasonló robbanásszerű fejlődés jelentkezik a mondattan területén két és három éves kor között. Egy három éves gyerek gyakorlatilag nyelvzseni, akiről megtudhatjuk azt is, milyen elemző folyamatok révén aktiválja nyelvtani tudását.

Steven Pinker A nyelvi ösztön című munkájában utána jár egy sokakat foglalkoztató izgalmas kérdésnek is, a nyelvtani norma problémájának. Pinker és más kutatók leíró szabályokkal dolgoznak, tehát arra kíváncsiak, ahogy az emberek beszélnek. Ezt vizsgálva azt találták, hogy a mentális grammatika szabályait egyetlen normális beszélő sem szegi meg. A nyelvkutatók számára a nyelvtan iskolában tanított előíró jellegű szabályai nem többek puszta dekorációnál. Az előíró szabályok – írja Pinker – pszichológiailag olyannyira természetellenesek, hogy csak a megfelelő iskolázottsággal rendelkező emberek tudják betartani őket. Tehát a nyelvtani szabályrendszer, ami aktuális megegyezésen alapul, nem az Univerzális Grammatika része.

Alapossága ellenére egy ponton mégis bizonytalanságban maradunk a nyelv ösztön voltának bizonyításával kapcsolatosan, ugyanis a legfőbb miértre nem tud választ adni Pinker. Nevezetesen, hogy mi jelenthette azt a szelekciós nyomást, aminek hatására az emberi fajban kifejlődött a nyelvi modul? Itt fájó hiátust érzünk, amit nem is tud kielégítően feloldani. Érvelésében utal Darwinra is, de figyelmen kívül hagyja az evolúcióelmélet atyjának egyik legizgalmasabb tézisét, a szexuális szelekció elméletét, ami egy jeles evolúciós pszichológus, G. Miller szerint egyedüli és valóban sokkal valószínűbb magyarázata az emberi nyelv kifejlődésének.