Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Bocz András
Kiadás: 2. javított kiadás
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 496 oldal
Formátum: B/5, kötve
ISBN: 978-963-9664-04-3
Témakör: Nyelvtudomány
Sorozat: Test és lélek

Elfogyott

A nyelvi ösztön
Hogyan hozza létre az elme a nyelvet?

A nyelvi ösztön

Pszichológia Online
2000. július

Beszélnek-e az állatok? Velünk született-e a nyelvtan, vagy tanuljuk? Vajon tudunk-e gondolkodni nyelv nélkül? Hogyan működnek a beszélgető programok?

Steven Pinker napjaink nyelvkutatóinak egyik sztárja. Ha valaki eddig úgy gondolta volna, hogy a nyelvvel kapcsolatos problémák nem tartoznak érdeklődésének középpontjába, most jó eséllyel fogja megváltoztatni ezen elgondolását. Letehetetlen könyvében Pinker meggyőz bennünket arról, hogy ez a mindennapos eszköz a természet egyik legbámulatosabb teljesítménye.

Az ösztönöket sokan megvetendő, állati dolognak tartják. Vajon mi köze lehet az "állati" viselkedésnek (a szó pejoratív értelmében) egy olyan bonyolult mechanizmushoz, mint a nyelv? Pinker szerint a nyelv nem más, mint ösztön. Talán furcsának tűnhet ez első hallásra, hiszen minden nyelv annyira különbözik, hogy nehezen hihető, hogy mindezt valamilyen velünkszületett jellegzetesség befolyásolná.

Gondoljunk azonban arra, hogy a gyerekek mennyit beszélnek, sokszor a semmiről fecsegve. És ugyanez történik felnőttekkel is. Kitartó munkával meg lehet tanítani például csimpánzokat, vagy más emberszabásúakat valamiféle kezdetleges nyelvhasználatra. Egy csimpánznak azonban hiába tanítunk meg jeleket, amelyek segítségével ő is használhatna nyelvet, mégsem érez olyan ellenállhatatlan késztetést, hogy csevegjen, mint ahogyan mi emberek tesszük azt.

Nem csak ez a különbség köztünk és legközelebbi rokonaink között. Az utóbbi időben a tévében többször is láthattunk beszámolókat, amelyek beszélő majmokról szólnak. (Természetesen nem szó szerint beszélnek, hanem valamilyen egyéb módszert használnak, például a siketek jelelését, vagy számítógéphez kapcsolt és absztrakt ábrákkal jelölt nagy billentyűket.) A könyv bemutatja az ellenérveket is: a majmok sokszor nem mutatják pontosan a jeleket, azt csak a gondozók látják bele. Továbbá kiderül, hogy nem használnak nyelvtant sem. Egy emberszabású minden lelkiismeret furdalás nélkül elmutogatja azt, hogy 'én alma eszik alma én alma eszik', holott egy ember ilyet még véletlenül sem mondana.

Sokak szerint a nyelv annyira fontos szerepet tölt be a megismerésünkben, hogy egyenesen meghatározza azt, hogy mit gondolhatunk. Egyik híres példája ennek az elképzelésnek az eszkimó nyelv, amelyben a hóra számtalan szó áll rendelkezésre, és így a hó több változatát tudják az eszkimók elkülöníteni, mint mondjuk a magyar nyelvet beszélők. A probléma a példával csak az, hogy nem igaz. Pinker bemutatja, hogy az eredeti állítás, miszerint az eszkimóknak négy (!) szavuk van a hóra, hogyan nőtt legendává, és túlozták el egyre jobban. Hasonló karriert fut be a hopi indiánok idő nélküli nyelve: a nyelvet előtérbe állító Whorf szerint ebben a nyelvben nincs idő, és így az azt beszélő indiánok nem is tudnak az időről gondolkodni. Ismét az a probléma, hogy mindez nem igaz: a hopi nyelvben van igeidő, és egyéb az időre utaló szó, míg Whorf valójában sosem találkozott ezekkel az indiánokkal, és valószínűleg a nyelvkönyveket is csak ritkán forgatta. Pozitív érveket is felhoz természetesen a szerző a nyelv és gondolkodás függetlensége mellett, amelyre további példákat a könyvben találhatnak.

Ha így írnák, akkor vajon sokan gondolnák, hogy hibás a mondatom? Majd meglássuk. Mindenesetre Pinker amellett érvel, hogy az ilyen "hibák" valójában nagyon is szabályszerűek, és semmi sem indokolja, hogy a 'suksükölőket' vagy a 'nákolókat' primitívebbnek vagy pontatlanabb nyelvhasználóknak tekintsük. A "hibák" ugyanis egyrészt következetesek, másrészt ugyanolyan komplexek, mint a többi szabály. Vagyis ezek is szabályt követnek, csak éppen egy másikat, mint amit többnyire normatívnak gondolunk. Miért tekintenénk egyes szabályokat előbbrevalónak? Hasonló lenne ez ahhoz, mint ha azt mondanánk, hogy szép ennek a rigónak a dala, csak éppen hiba van benne. Ráadásul a nákolás logikusabb, mint a -nák -nék használata. A magyar kiadás egy nyolc oldalas alfejezettel egészül ki, amely nyelvünk hasonló problémáival foglalkozik.

Csak néhány témát villantottunk fel az izgalmas könyvből, de hasonló kérdések sorát tárgyalja a szerző. Pinker ugyan több helyütt túlzottan egyoldalúan mutat be nagyon is vitatott kérdéseket, vagy érzelmileg próbál bennünket egy elképzelés helyességéről meggyőzni észérvek helyett, de egy ilyen munka esetében ez könnyen megbocsátható. Ugyanis az ismeretterjesztő műfaj egyik legjobbjáról van szó. Pinker nem csak beszél a nyelvről és kutatja azt, hanem lenyűgözően használja is.

Krajcsi Attila

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK