0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 448 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-9326-76-7
Témakör: Művészetelmélet

Ára: 3800 Ft (Elfogyott)

A sokarcú kép

A sokarcú kép

Élet és Tudomány
2004. május 7.

 

A Válogatott tanulmányok a képek logikájáról alcímű könyv szerkesztője Horányi Özséb, a kommunikációelmélet egyik hazai úttörője és vezető egyénisége. Nagy és szerteágazó munkásságának fontos része a most, több mint 20 év múltán (csekély módosításokkal) újra kiadott kötet a képről, a képi reprezentációról. A tanulmánykötet Horányi fejlődésének olyan korszakában született, amikor láthatóan a szemiotika hatása alatt állt; gyaníthatóan e hatás nyomán kezdett egyáltalán foglalkozni a kommunikációval, és lebilincselte a képkonstrukció, a képi reprezentáció és a képi kommunikáció világa. E korszakából több fontos közleménye származik: régi könyvei a montázsról, a fotóművészet szemiotikai aspektusairól, illetve ez a sajátos válogatás a képelmélet Gombrich, majd Goodman által fémjelién irányzatáról, amelyből nagyon sokféle teoretikus képértelmezési próbálkozás eredt. Sajnos, a korábbi írások nagy része ma már nehezen lelhető fel, pedig ma is nagyon időszerűek volnának. A nyolcvanas években a szakma érdeklődése (és ezt már e válogatás utolsó tanulmányai is mutatják) a reprezentációról az interakcióra, a képi kommunikációs aktusokra és a nagy szociolingvisztikai, illetve interakciós rendszerekre tevődött át, emiatt a legutóbbi mintegy két évtizedben a szakirodalom keveset foglakozott ezzel a témával.
Most Horányi meglévő írásaiban hiába próbáltam utánanézni a régi publikációk bibliográfiai adatainak, sehol sem találtam például a válogatás eredeti kiadásának adatait, így csak emlékezetemre támaszkodva állíthatom, hogy a kötet a Tömegkommunikációs Kutatóközpont sorozatában jelent meg, és ez a sorozat az intézmény megszüntetése után gazdátlan lett, elenyészett. Pedig például Horányi munkáit (mint e sorozat sok más egyéb kötetét) sem tette avíttá az idő. Így hát nagyon időszerű volt, hogy a Typotex kiadja a válogatást. Méltó, szép formában tette ezt, talán a 49 melléklet, a különféle – többnyire ismert, de néhány ritkább – képzőművészete ábrázolás megért volna színes reprodukciókat, bár így, fekete-fehér formában, ahogy nyilván az eredeti közlemények is hozták őket, kellően kifejezik mondanivalójukat.
Horányi az új kiadáshoz kitűnő, dinamikus bevezetőt írt, amelyben hangsúlyozza, hogy a könyv tárgya nem művészetelméleti, hanem a képi reprezentáció elméletének kibontakozása, s hogy sok fontos kérdés e reprezentáció természetét, kereteit, működésmódját, kommunikációs dinamikáját illetően máig tisztázatlan. Válogatásában nem törekedett teljességre, nem támaszkodott a képpel, képi reprezentációval kapcsolatos más hazai közleményekre.
Magát a kötetet Gombrichnak Elmélkedés egy vesszőparipáról, avagy a művészi forma gyökerei című klasszikus tanulmánya nyitja, amelyet Israel van Meckenem Vesszőparipa című képe nyomán írt, és amely az egész problematikát felveti. A témát azután Goodman általánosította és szisztematizálta; híres Languages of Art című könyvében már a képek, képiség, képi, illetve „képzeti” reprezentációk, keretek, sémák, metaforák izgalmas elméleti rendszere bontakozik ki a közreadott kétfejezetnyi fordítás nyomán. Goodman hamar óriási visszhangot keltett, néhányan vitáztak vele, de még többen ráismertek benne az új perspektívára, és továbbvitték azt. Bennett a konvenciók és a percepciós, valamint értelmezési kontextusok kapcsolatáról, Watton a reprezentációk és a szimbólumok viszonyáról, mások a képi reprezentációk kognitív szerkezetéről írtak – erről a kötet II. részében nyolc szemelvény szól. A III. rész öt tanulmánya a képi beszédaktusok és a képi kommunikáció általános szabályszerűségeit vizsgálja.
Ezt követően terminológiai jegyzék adja meg, hogy a fordításban mely angol kifejezéseket milyen magyar szóval vagy szavakkal fordítottak le (ez rendkívül hasznos), ezután a kötet végén nagy, összesített bibliográfia található, de megtalálhatók azok a mellékletek is, amelyekre a szöveg utal. Voltaképpen kár, hogy itt, a művészetelméleti indítású témakidolgozás kommunikációelméleti átértelmezésének és felhasználásának kiteljesedésénél megállt a válogatás. Jó volna ezt a kérdéskört tovább vinni a mai kommunikációkutatás irányzatai és diskurzusai felé, annál is inkább, mert így a válogatásban szereplő mindegyik írásban a gombrich-i és goodmani hagyományok nyomán még nagyon sok a művészetelméleti példa, utánérzés, valamint ismétlés, és nehezen bontakozik ki valamiféle szintézis.
A válogatás mindenesetre felébreszti az igényt és érdeklődést a téma iránt, amely eddig nagyon hiányzott a hazai kommunikációs irodalomból (holott a televízió megjelenése után a képi kommunikáció elárasztotta a világot, de már a fototechnikai képrögzítés és a mozgókép is nagyon aktuálissá tette ezt a jelenségkört). Bizonyos, hogy a kommunikáció szakkönyvei között sikerkönyv lesz.

Dr. Buda Béla

Kapcsolódó recenziók

  • A sokarcú kép (Dr. Buda Béla, Élet és Tudomány, 2004. május 7.)
  • A sokarcú kép (Buda Béla dr., Mentálhigéné és Pszichoszomatika, 5(2004)1.szám, 2004)
AJÁNLOTT KÖNYVEK